Több mint tizenegy évvel ezelőtt az akkori amerikai elnök, George W. Bush által rendezett fehér házi tudósítók vacsorájának díszvendégeként, Stephen Colbert (akkor még a The Colbert Report házigazdájaként) szedte ízekre a maga jellegzetes, szarkasztikus stílusában az elnök tevékenyéségét. Nehéz utólag is megérteni, hogy ki gondolhotta jó ötletnek Bush csapatában Colbert felkérését, mindenesetre az egész biztos, hogy minden idők egyik legfelejthetetlenebb alakítását kaptuk, amelyben az én kedvenc kétsorosom mindörökre ez marad:
We know that polls are just a collection of statistics that reflect what people are thinking in “reality.” And reality has a well-known liberal bias.
A liberális elfogultságú valóság képe azért is volt ott és akkor ütős, mert Bush elnöksége idején járatódott először csúcsra a republikánusok tudományellenes propagandája. Nem sokkal voltunk ekkor a pennsylvaniai Doverben zajló kreacionista per után (ami az Értelmes Tervezettség mozgalom legaktívabb periódusát jelezte), a kormányzat közel járt ahhoz, hogy befagyassza az őssejtkutatást, és ez volt az első igazán nagy menet a nehézipari lobbi támogatását élvező klímaváltozás-tagadók (akik előbb az egész jelenséget, később már “csak” az emberi behatást tagadták) és a klímakutatók között. Nem véletlen, hogy Bush elnöksége alatt Chris Mooney nagyon beszédes című The Republican War on Science könyve bestseller lett.
Természetesen abban semmi új nem volt, hogy egyes pártok mögötti érdekcsoportok anyagi és egyéb természetű támogatásukért cserében elvárták/elérték, hogy az adott politikai erő beálljon saját, adott esetben a tudománynak (és a józan észnek) ellentmondó céljaik mögé, s mint arra pont a Mooney-val való beszélgetése során Carl Zimmer rá is mutatott, a Demokrata Pártnak is megvoltak/vannak a saját “vadhajtásai” az oltásellenes mozgalom, vagy a génmódosítás minden formáját ellenző aktivisták személyében. Arra azonban mégsem volt korábban példa, hogy a hatalmat gyakorlók ennyire aktívan magukévá is tegyék a tudományellenességet. Ez volt az az időszak is, amikor komolyabb méreteket öltött az a jelenség is (a szociális média igen hatékony kihasználásával), amely az ún. “józan paraszti észre” hallgatva lesöpört mindenféle tudományos érvet és adatot (és amit a szintén a Colbert nevéhez kapcsolható “truthiness” kifejezés fogalmaz meg a legjobban).
Az Obama-korszak alatt mindezek a jelenségek nem tűntek el, de jelentősen háttérbe szorultak, hogy aztán Donald Trump megválasztásával elementáris erővel törjenek elő a GOP mostanra teljes kontraszelekción átesett képviselőiből, akik a mccarthyzmust megidéző vehemenciával próbálják magánvalóságukat rékényszeríteni másokra. Egyszerű “truthiness”-ek helyett most már rezzenéstelen arccal lehet “alternatív tényekről” beszélni, vagy a legsötétebb szovjet liszenkóizmust megidéző módon cenzúrázni tudományos kifejezéseket (csak most “genetika” helyett a “klímaváltozás” van soron). Az pedig már nem is meglepő, hogy similis simili gaudet alapon mostanra a republikánusok bevonzották az ellenoldal tudományellenes monomániásait is.
Az amerikai kutatók jelenlegi generációja nem véletlenül érzi, hogy példátlan módon akarják megkötni a kezét és befogni a száját, így teljesen logikus reakcióként született meg a March for Science kezdeményezés.
Ha pusztán amerikai kuriózumról lenne szó, akkor is, már csak együttérzésből érdemes lenne részt venni ezen a sétán. De pontosan tudjuk, hogy ezek a jelenségek nem szorítkoznak a tengerentúlra, sokkal általánosabbak és mára a mi életünknek is részeivé és befolyásolóivá váltak. Nem furcsa ez, hiszen a globalizáció nem csak a tudományos gondolatok, ismeretek és eszközök szabad áramlását hozta el, hanem minden eddiginél nyilvánvalóbbá tette, hogy a machiavellista politikai manipulátorok ötleteinek is szabad piaca van és a rövid távon hatalomszerzési szempontból hatásos akciókat (legyenek azok bármennyire kártékonyak a társadalom egészére hosszabb távon) mindenütt megpróbálják adoptálni.
Látszólag sikeres ez a manipuláció-export és épp ezért, felületesen nézve, 2017-ben nehéz is amellett érvelni, hogy a kíváncsiság, a tudás, a tanulás, vagyis pont a tudományhoz leginkább kapcsolódó fogalmak olyan értékeket jelölnek, amelyek univerzálisak és minden korban kifizetődőek. Hiszen azt látjuk, hogy jó érzékkel adagolt populizmus és/vagy szervilizmus totális ignorámuszokat is befolyásos pozíciókba röpíthet. Alapvető biológiai tényeket kérdőjelezhetnek meg politikusok, mindannyiunk sorsa felett rendelkező gyíkemberekről és a fizika törvényeinek felfüggesztéséről delirálhatnak milliárdos médiacézárok, alapvető szerveskémiai ismeretek hiányát büszkén vállalhatják fel fitneszguruk és ez csöppet sem csorbítja tekintélyüket, sőt.
Nem véletlen, hogy egyes, eufemisztikusan “befolyásos kampánygurunak” nevezett, elvtelen és cinikus, de nagyhatalmú politikai tanácsadók már nyíltan arról beszélnek: olyan, hogy abszolút valóság, nincs is, hanem az tekinthető valóságnak, amit sokan elhisznek.
Ti azonban egy pillanatig se higgyétek ezt el. Ahogy Neil deGrasse Tyson találóan megfogalmazta:
az a jó a tudományban, hogy igaz, ha hiszel benne, ha nem.
Nem számított, hányan hittek benne, a Föld sosem volt se lapos, se az Univerzum közepe. Bárhányan gondolták felfüggeszthetőnek a fizika és biológia törvényeit, soha, senkinek nem sikerült. Nem lakott még élő ember jól a fénytől, nem gyógyult meg beteg Grabovoj-számok mormolásától, nem készült örökmozgó és senki nem ment csak úgy keresztül egy valódi falon. Mert lehet, hogy a hit hegyeket mozgat meg, de a hegyhez tartozó anyag mozgatása még egy hívőnek sem ment energiabefektetés, no meg szerszámok és munkagépek nélkül.
Amellett, hogy a tudomány lehetőséget ad mindannyiunknak, hogy kielégítsük a bennünk jó esetben még mindig meglevő gyermeki kíváncsiságot, természeti jelenségek tucatjai esetében adva kielégítő magyarázatot a “de miért” kérdésre, megvéd attól is, hogy kifizessük a hülyék adóját. Nem kell bizonyítatlan hatású, vagy épp nettó hatástalan táplálékkiegészítőkre, homeopátiás és goji-bogyókra, lúgosító kávéra, auramasszázsra pénzt kiadni. Nem fogunk antibiotikumot szedni vírusfertőzésre, de szamárköhögést sem akarjuk majd kézműves és organikus fényterápiával kezelni. Annak megfigyelésével, hogy mi az, ami teljesíti a tudományos módszer viszonlyag egyszerű feltételrendszerét, el lehet dönteni, mivel érdemes foglalkozni és mi a nettó áltudományos átverés.
Ha röviden meg kellene fogalmazni tehát, a tudományos módszer ismerete és tisztelete az a legkisebb közös nevező, ami a szombati sétára kell serkentsen. Ez, illetve annak felismerése, hogy az a meritokratikus világnézet, amely szerint az objektíven mérhető teljesítménynek, az udvarias, de nem vakon tekintélytisztelő kíváncsiságnak és az igazi tudásnak kellene biztosítania a társadalmi előremenetelt, veszélyben van. Veszélyben, mert sokak nem nézik jó szemmel azt a fajta világképet, amelyben a dogmatikus tételek és a tekintélyelvű kinyilatkoztatások nem megkérdőjelezhetetlenek. Ahol a hatalom és a pénz nem tesz automatikusan igazzá semmit. Ha tehát inkább egy olyan világot szeretnénk, ahol mindenki annyit ér, amennyit tud, akkor hallatnunk kell a nekünk is hangunkat. És ennek a folyamatnak lehet első lépése ez a közös séta.
Nem mondhatom, bármilyen jól hangzana is, hogy legyetek chemtrailt hintő, háttérhatalmat alkotó, világot mozgató gyíkemberek, mert ilyenek nincsenek. De lehettek (és legyetek) a kondenzáció fizikájára, a tömegmanipuláció pszichózisára, a nagy biológiai rendszerek működésére kíváncsi, azokat megértő és feltáró geek-emberek. És ha elegen leszünk ilyenek, jó eséllyel a világ is egy kicsit jobb hely lesz. Egy sétát pedig ez igazán megér.
