Inognak a genetika alapjai? Vagy mégsem?

genetika alapjai00.jpgMeglepődve olvastam az Index cikkét, miszerint magyar kutatók “megrengették a genetika alapjait”. Gyorsan el is olvastam a cikket, hátha valami újat tanulok, de szokás szerint megint arra jutottam, hogy az újságírók tökéletesen félreértették a szóban forgó közleményt. Miről is szól akkor Tory Kálmán és munkatársainak cikke?

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miután megnéztem – Dallas Buyers Club kritika

matthew-mcconaughey-dallas-buyers-club.jpgValószínűleg az én időzítésemmel van a baj, de azt hiszem nem segített a “Mielőtt meghaltam” történetének értékeléséhez, hogy épp a napokban fejeztem be Paul Offit új könyvét. A “Killing us sotfly” az Amerikában sikeres egészségguru-szélhámosok világára húzza rá a vizeslepedőt, olyan embereket mutatva be, akik mindenféle skrupulus nélkül árulnak hatástalan, vagy esetleg káros csodaszereket, reményvesztett embereket taszítva a lelki nyomor után az anyagiba is.

A könyv egyik visszatérő motívuma, hogy a különböző csodaszerek általában semmilyen tesztelésen keresztül nem mentek keresztül, forgalmazóik egyszerűen “tudják”, hogy működnek, s ha esetleg a páciensek, akik “hagyományos” – értsd tudományosan bizonyított – eljárásokkal megmenthetők lettek volna, végül meghalnak, akkor minden gátlás és lelkiismeretfurdalás nélkül állítják, hogy tulajdonképpen az ő módszerük használt és ők már látták is a javulás jeleit.

A Dallas Buyers Club (a film eredeti címe) ennél csak kicsivel bonyolultabb helyzetet mutat be, ahol az állam oldalán sem feltétlenül az empátia és a szakértelem dominál folytonosan – és mint azt Goldacre “Bad Pharma“-ja óta tudjuk a gyógyszergyárak sem mennek a szomszédba egy kis alakoskodásért, ha sztárgyógyszereik reklámozásáról van szó. Mégis, a film, a valóban erős színészi alakítások mellett, olyan faék egyszerűségű világképet próbál a nézőre ráerőszakolni, ami messziről bűzlik: állami szabályozás rossz, szegény, meg nem értett mexikói doki jó. Ráadásul pont ez az egyszerűsített világkép egy nagy önellentmondásnak ágyaz meg a filmben: Saks doktornő kritizálja az AZT-t érzése szerint megfelelő hatástanulmányok nélkül piacra dobó és abból profitot remélő gyógyszercéget, de a végére teljesen megengedővé válik a hasonlóképpen kétes hatású gyógyszereket áruló Ron Woodroff irányában, aki szintén tisztességes profitot felez le a legalitás határán működő vállalkozásából. Az AZT démonizálása egyébként szintén kérdéses és nem tudom mennyire lehet bő másfél órányi vizuális kemény AZT-szapulást ellensúlyozni egy, a film végén csak pillanatnyi ideig felvillantott, szöveges figyelmeztetéssel, hogy az AZT később fontos komponense lett az antivirális-koktéloknak. Arról nem is szólva, hogy erősen kétes, mennyire hasznos szimpatikusnak láttatni a kocsicsomagtartóból árult, teljesen ellenőrizhetetlen eredetű gyógyszerek adásvételét.   

Ha pedig a film a Lancet-et nevezi ki a valódi tudás forrásának, álljon itt, hogy mit írnak ők a filmről, ennél jobban aligha lehetne megfogalmazni:

Dallas Buyers Club flirts with a laissez-faire approach to drug development and drug access, without due diligence to the medical and moral hazards that follow. The film underplays the side-effects of Woodroof’s experimental offerings, and neglects to mention that clinical trials eventually showed that many of the drugs he pushed were ineffective as treatments for HIV/AIDS. The film also comes down hard on the medical establishment and the FDA for accepting zidovudine, suggesting that its side-effects outweighed its benefits. Only at the very end does it acknowledge that zidovudine became a key component in the early antiretroviral cocktails that have turned HIV/AIDS from a death sentence into a chronic disease. And Saks, embodying the contradiction at the heart of the film, ends up supporting Woodroof’s risky hustle despite deriding pharmaceutical executives and her colleagues for profiteering and for advancing drugs into trials too quickly.”

Kétfarkú aranyhalak

twin_tailed_goldfish.jpgA bevallottan viccnek szánt kétfarkú kutyával szemben a kétfarkú aranyhalak nagyon is valóságosak: a Ming dinasztia archívumának tanúsága szerint legkésőbb 1596-ban már léteztek a császári udvarban. 

Ekkor az aranyhalakat már közel 600 éve tenyésztették Kínában és mint azt a fajták ma is megfigyelhető formagazdagsága is mutatja, kevés olyan anatómiai korlát volt, amit nem kíséreltek meg több-kevesebb sikerrel áthágni a lelkes domesztikálók.

Akárcsak a kutyák esetében, a domesztikáció lényegében itt is egy hihetetlenül rég zajló és részletes genetikai kísérletként is felfogható, ahol az egyes exotikus fajták fenotípusainak genetikai okait feltárva sok mindent megértünk az állatok “normális” fejlődéséről is.

Az aranyhalak fajtájinak megértésében segítségünkre van az is, hogy egy viszonylag közeli rokonuk a molekuláris fejlődésbiológia modellálata lett: a zebradánióról van szó, amelynek nemcsak a nagyfelbontású genetikai térképe és genom szekvenciája áll a rendelkezésünkre, de az utóbbi évtizedek során számos mutagenezis screen alanya is volt, így nagyon sok, különös mutánssal rendelkezünk, amelyeknek többé-kevsébé értjük a genetikai hátterét is. 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A kullancsok kölcsönzött értágítói

Ornithodoros.jpgA génmódosításról szóló viták egyik visszatérő eleme az az érv, miszerint a transzgenezis különböző fajok DNS-ét kombinálja össze, ami a természetben nem következhetne be – hiszen ezek a fajok nem alkotnak természetes szaporodó közössége-, azaz természetellenes, vagyis rossz.

Túl azon, hogy már a természetes = jó, mesterséges = rossz dichotómia is egy teljesen hibás felütés, az alaptézis még csak nem is igaz: számos olyan esetet ismerünk a természetben, ahol szinte semmilyen rokonságban nem levő fajok közt valósult meg génáramlás a horizontális géntranszfer jelensége révén (mi is dokumentáltunk párat, lásd itt, itt, itt, vagy itt és itt).

Most a jelenség egy különösen szép példáját írták le japán kutatók, ahol jól dokumentálható a bekerült “idegen” DNS-darab evolúciós előnye is.

Az Ornithodoros génuszba tartozó puhatestű kullancsok emlősfajokon élősködnek, a szó szoros értelmében a vérüket szívják. A kullancsok nyálmirigyében egy érdekes molekulát fedeztek fel, egy kullancs-specifikus adrenomedullint (TAM), aminek szerepe van abban, hogy a vérszívás hatékonyabb legyen. Az adrenomedullin (ADM) egy olyan peptid hormon, amely számos egyéb tulajdonsága mellett vérnyomáscsökkentőként is alkalmazható, mert az erek falában levő simaizmokat lazítja el.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….