Egy napokban megjelent tanulmány borzolja már napok óta az idegeket, pontosabban az én idegeimet. A félelmek (genetikai) örökölhetőségét sugalló cikket elég jól bemutatták már az origón, így én csak rövidre fogva adnám elő a tézist, majd valamelyest terjengősebben, hogy mi minden baj(om) is van ezzel.
Tehát az alapállítás az, hogy acetofenon (ezt aposztrofálja az origo cikk a cseresznyevirág illatának) jelenlétében elektromos sokkal kezeltek egereket, amelyek egy idő után kondicionálva lettek arra, hogy a szagot és a sokkot összekapcsolják, így ha egy ijesztő hang mellé a szagot is mellékelték, az egerek sokkal jobban összerezzentek, mintha csak a hanggal ijesztgettünk volna (ez lényegében a pavlovi kondicionálás egy picit bonyolított formája). Az egerenek a szaglógumójában kisebb anatómiai elváltozások keletkeztek: a kondicionálást követően, megnövekszik az acetofenon receptorját, az M71-et expresszáló idegsejtek száma (ez már korábban tudott volt). Eddig semmi különös, viszont itt jött a “meghökkentő” állítás: az acetofenon érzékenység és az anatómiai elváltozások örökölhetőnek bizonyultak, minimum két generáción keresztül! Mivel valamiféle mechanizmust kellett a valószerűtlen megfigyelésre találni, gyorsan előhozták napjaink trendi témáját, az epigenetikát, és kimutatták, hogy a hímek spermimaiban az M71-et kódoló Olfr151 gén kevésbé metilált, mint a kontroll egerek esetében, és mivel a metiláció a génexpresszió elnyomását is jelenti, presto kérem itt is a mechanizmus: a gén olyan epigenetikai változásokat kap, amelyeknek köszönhetően erősebb expresszióra lesz képes, így öröklődik a félelem.
Ha eddig logikusnak hangzik, az csak azért van, mert a kedves olvasó nem rendelkezik mélyebb ismeretekkel, én pedig (akárcsak számos sajtótermék) csak azt a részét domborítottam ki a dolognak, ami a “megértéséhez” (jelen esetben elhihéséhez) kell. Mindenki előhozta szegény Lamarckot és ugyan bizisten nem vagyok én véresszájú anti-lamarckista és adott esetben abszolút elfogadom a “szerzett tulajdonságok” epigenetikus öröklődését, itt egyszerűen azért hihetetlen számomra a sztori, mert számos eleme szembe megy mindazzal, amit az egerek anatómiájáról és a metilációs mintázatok öröklődéséről tudunk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →
A pár héttel ezelőtti kommentárokat olvasva azt is hihettük volna, hogy a bordásmedúzák evolúciós ősiségének felismerése újkeletű reveláció. Pedig olyannyira nem, hogy már öt és fél évvel ezelőtt mi is írtunk arról, hogy a rendszertant ideje egy kicsit átszerkeszteni, mégsem a szivacsok lehetnek a legősibb többsejtű állatok. 
A mexikói vaklazac (Astyanax mexicanus) fejlődésbiológiája illetve evolúciója a 
A karácsonyi nagy zabálások gasztrointesztinális hatásait élvezgetve, talán nem is lehetne jobb időpontot találni, hogy olyan fajokról írjunk, akiknek nincs gyomruk.
A napokban jelent meg Dudits Dénes és Györgyey János új könyve, a 