Amikor pár éve szó esett a gácsérok méretes nemiszervéről (ami különösen a madarak közt szokatlan, hiszen a legtöbb madár faj esetében a hímnek egyáltalán nincs kiálló “hímtagja”), már röviden leírtam a jelleg kialakulásának feltételezett okát is.

Ez pedig az ún. “szexuális konfliktus”, ami a hímek és a nőstények közt zajlik: előbbiek szeretnének minél több utódot nemzeni, utóbbiaknak pedig az az érdeke, hogy szabályozni tudják ki is lesz az utódaik apja (ha már egy csomó energiát belefeccolnak a tojásrakásba és keltésbe).

Az ellentétes érdekek vezettek aztán ahhoz, hogy a kacsa hímeknek egyre hosszabb fallosza lett, a nőstényeknek pedig egyre bonyolultabb hüvelye: előbbiek esetében a cél az, hogy minél mélyebbre juttassák az ivarsejtjeiket, hiszen annál nagyobb az esélye az apaságnak, míg utóbbiak épp ezt a folyamatot meggátlandó alakítottak ki magukban egy izmos labirintust.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Az alábbi ábra egy egyszerű korreláció, abból azonban az érdekesebb fajta: a függőleges tengelyen a fogamzástól a járás elkezdéséig eltelt napok száma látható, míg a vízszintesen a kifejlett példányok agyának tömege (mindkettő logaritmikus skálán). Ami észreveendő, hogy az agy fejlődése és a motoros készségek kialakulása közt nagyon szoros összefüggés van az emlősökben.

A telt körök olyan fajokat jelölnek, amelyek a teljes talpukon járnak, az üresek pedig amelyek részben vagy egészben lábujjon “tipegnek”.

Mindenesetre ez jópofa magyarázatnak tűnik arra, hogy miért tart kb. egy évig, hogy egy kisgyerek elkezdjen járni, bár természetesen azért a korreláció maga még nem funkcionális magyarázat.

Garwicza M, Christenssona M, Psounib E (2009) A unifying model for timing of walking onset in humans and other mammals. PNAS 106(51): 21889-21893.

A különböző oktopusz fajok általában a biológusok nagy kedvencei, mert hihetetlen álcázó képességük, sajátos mozgásuk (különösen kombinálva), és viselkedésük úgy általában arra szolgál első osztályú bizonyítékot, hogy az intelligencia magas foka nem csak gerinces fajokban alakulhat ki.

A legújabb trükkjük, amiről lehullt a lepel, az nem kevesebb, mint az eszközhasználat.

Az indonéz partok mellett figyelték meg, hogy az ott élő Amphioctopus marginatus egyedeielőszeretettel cipelnek magukkal kókuszdióhéjakat, hogy azokat később menedékként használják.

Mindez abban különbözik a remeterák esetétől,  hogy az állatok hosszú távokon keresztül hajlandóak karjaik között cipelni a héjakat, amelyek kifejezetten gátolják őket a mozgásban és közben semmifajta védelmet nem nyújatnak (lásd a videót).

Mivel a kettőbe vágott kókuszdióhéjak az emberi tevékenység eredményeként kerülnek a vízbe, feltételezhető, hogy eredetileg a viselkedés nagyméretű kagylóhéjak felhasználására alakult ki, és az okotpuszok csak később “váltottak” a könnyebb kókuszhéjra.

Finn JK, Tregenza T, Norman, MD (2009) Defensive tool use in a coconut-carrying octopus. Curr Bio 19(23): R1069-R1070.

Az egyik legérdekesebb, nem szakmai dolog, amit az elmúlt év során a bővebb értelemben vett szakmai blogokat olvasgatva tanultam, az volt, hogy az amerikai újságok véleményrovataikban is ellenőrzik a publicisztikák ténytartalmát (elvileg, legalábbis). Mert, ugye, “comment is free, but facts are sacred”. Épp ezért generált meglehetősen nagy hullámokat, amikor a Washington Post lehozott egy publicisztikát Geroge Will tollából, aminek a tényei hadilábon álltak a valósággal.

Ez innen nézve meglehetősen szokatlannak tűnik, hiszen az egyetlen elv, amit a magyar újságok és portálok követni látszanak az az, hogy “a papír mindent elbír, a merevlemez pedig még akár többet is”.

Most éppen a Hírszerzőn megjelent Gere Ádám publicisztikát használhatjuk amolyan case-studyként.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →