Bogarak életét is kutatni kell, I kid you not

Demján Sándor tudni véli mi miatt nem teljesít olyan szinten a magyar gazdaság, mint ahogy az ideális lenne, és a bűnösök közt az entomológusok kvázi néven neveztetnek.

A nemzet legújabb polihisztora úgy véli, “nem szabad elájulni a magyar képzettségtől, tömeges selejtgyártást végeztek az egyetemek Magyarországon, a kínai fiatal tudása magasabb, mint a magyaré. Demján meglátása szerint nem szabadna olyan tudósokat képezni, akik például a bogarak életét kutatják.

Egy tök laikus és naiv ember talán érteni véli, miért szörnyűség bogarászok taníttatását pénzelni, hiszen az milyen öncélú ökörködés lehet már – és persze, gyorsan tegyük hozzá, Demján későn érkező a rovarokat-kutatókból bűnbakot faragók panoptikumában: Sarah Palin már négy éve ott figyel.

De a valóságban Demján, akárcsak anno Palin, egyedül saját arrogáns ignoranciáját villogtatta meg a témában, és az külön bájt ad a történetnek, hogy alig pár gondolatfoszlánnyal korábban fejti ki a Nagy Ember, hogy Európa mennyire lábonlövi saját magát azza, hogy versenyhátrányba kerül az élelmiszertermesztés terén. Vagyis, ha csak és kizárólag rövid-távú, utilitariánus szempontokat veszünk figyelembe, akkor sem juthatunk nagyon más következtetésre, mint, hogy Demjánnak fogalma sincs miről beszél.

Ha netán ennyi rávezetésből még nehezen áll össze a kép, akkor segítünk: a sikeres mezőgazdaságnak az egyik elengedhetetlen feltétele, hogy a kártevőket, köztük a hatlábúakat is (pl. krumplibogár), kordában tartsuk. Ez pedig nem nagyon fog anélkül menni, hogy az életciklusukat, viselkedésüket megismerjük, talán nem véletlenül képezi külön fejezetét a növényvédelemnek is a Rovartan.

De persze már az sem triviális, hogy miért csak az eféle rövid-távú szempontok kell, hogy kizárólag számítsanak? Miért lett ennyire másodrendű a tudás, környezetünk megismerésének puszta vágya? Miért lehet újból és újból elfelejteni, hogy rengeteg, azóta anyagilag is rendkívül jövedelmezőnek bizonyuló felfedezés (pl. ötvenes években a lézer – vagy, ahogy akkor hívták még, maser) első leírásakor még senkinek nem az járt a fejében, hogyan lehet majd hatvan év múlva minél nagyobbat kaszálni a technológia révén.

A Demján interjú nem szűkölködik az aranyköpésekben, így zárógondolatnak is találunk egy remeket: “Sokan mondják, hogy nem akarjuk, hogy az esztergályos tudja, ki az a Goethe. Én pedig azt szeretném, ha a kultúrantropológus tudná, mi a különbség a búza és a rozs között.” Demjánnal ellentétben én úgy vagyok ezzel, hogy nem hiszem, fontos lenne, hogy egy kulturantropológus a Poaceaek teljes rendszertanát vágja, amíg nem akar ezzel foglalkozni. Akkor viszont ássa bele magát, de irgalmatlanul az anyagba. De hasonlóan, ha egy bankár-befektető a tudományról akarja megmondani a tutifrankót, akkor előtte nézzen már utána, hogy miről is beszél.

(A képen látható lepkész – oké nem bogarász, de fogadjunk Demján a lepidopteristákról sincs túl jó véleménnyel 🙂 – Vlagyimir Nabokov, aki sikeres írói karrierje mellett a Harvard Zoológiai Gyűjteményének egyik kurátora is lett.)

Elit felsőoktatás: létezik-e több variáció egy témára?

A Science aktuális számában, egy kutató-egyetemeket górcső alá vevő sorozat részeként, arról ír, hogy miképpen próbálják a németek és a franciák a saját felsőoktatásukat világszínvonalúvá tenni.

A téma számunkra is instruktív lehet, hiszen, ha más léptékben is, hasonló dolgok miatt fő az említettek feje is: gazdasági erejükhöz (és egójukhoz) képest csúnyán alulreprezentáltak a világ top egyetemeinek élvonalában. A brit egyetemek nélkül Európa ugyanis sehol sincs ezekben a nemzetközi listákban, Franciaország és Németország csak három, illetve négy intézménnyel képviseli magát a Shanghai-i Egyetem készítette felmérés TOP százas listájában.

A magyar felsőoktatás szintén nem jeleskedik ezeken a listákon és több kormányzati cikluson keresztül immár visszatérő cél, ezen változtatni.

Az eszközök azonban aligha lehetnének különbözőek: a németek és a franciák több éve arra fektetnek nagy hangsúlyt, hogy néhány elit egyetemüket “helyzetbe hozzák” és ehhez nem is sajnálják a közpénzt: a németek Excellence Initiative programja tíz év alatt 4.6 milliárd eurót költ erre a célra, a franciák IDEX-e pedig 7.7 milliárdot.

Kormányváltás előtt, valami hasonló kezdeményezés lett Magyarországon is belebegtetve (bár komolysága némileg kétséges volt), de azóta, ha a cél nem is változott, szögesen ellentétes irányba indult el a felsőoktatás átalakítása, most a cél önfenntartó felsőoktatás kialakítása, ahol az állam a lehető legjobban kivonul a terület finanszírozásából.

Pár év múlva már elvileg megjelenhetnek a különböző fejlesztési filozófiák első eredményei, kiderül, hogy melyik (netán mindegyik) megközelítés vihet közelebb az áhított cél felé…

Jeszenszky és a romák

A genetika és politika találkozása kapcsán az idén már születtek figyelemre méltó dolgok kishazánkban és aki szereti a botrányszagú eseményeket, nem panaszkodhat az utóbbi napok eseményeire.

Természetesen Jeszenszky Géza elhíresedett jegyzetére utalgatok, amelyről idő hiányában nem tudtam hamarabb írni, de ami késik, az nem múlik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….