A Science aktuális számában, egy kutató-egyetemeket górcső alá vevő sorozat részeként, arról ír, hogy miképpen próbálják a németek és a franciák a saját felsőoktatásukat világszínvonalúvá tenni.
A téma számunkra is instruktív lehet, hiszen, ha más léptékben is, hasonló dolgok miatt fő az említettek feje is: gazdasági erejükhöz (és egójukhoz) képest csúnyán alulreprezentáltak a világ top egyetemeinek élvonalában. A brit egyetemek nélkül Európa ugyanis sehol sincs ezekben a nemzetközi listákban, Franciaország és Németország csak három, illetve négy intézménnyel képviseli magát a Shanghai-i Egyetem készítette felmérés TOP százas listájában.
A magyar felsőoktatás szintén nem jeleskedik ezeken a listákon és több kormányzati cikluson keresztül immár visszatérő cél, ezen változtatni.
Az eszközök azonban aligha lehetnének különbözőek: a németek és a franciák több éve arra fektetnek nagy hangsúlyt, hogy néhány elit egyetemüket “helyzetbe hozzák” és ehhez nem is sajnálják a közpénzt: a németek Excellence Initiative programja tíz év alatt 4.6 milliárd eurót költ erre a célra, a franciák IDEX-e pedig 7.7 milliárdot.
Kormányváltás előtt, valami hasonló kezdeményezés lett Magyarországon is belebegtetve (bár komolysága némileg kétséges volt), de azóta, ha a cél nem is változott, szögesen ellentétes irányba indult el a felsőoktatás átalakítása, most a cél önfenntartó felsőoktatás kialakítása, ahol az állam a lehető legjobban kivonul a terület finanszírozásából.
Pár év múlva már elvileg megjelenhetnek a különböző fejlesztési filozófiák első eredményei, kiderül, hogy melyik (netán mindegyik) megközelítés vihet közelebb az áhított cél felé…