
(Rég nem jelentkeztünk már szubjektív előadásbeszámolóval és az ökológia egyébként is méltatlanul alul van reprezentálva nálunk, ezért is fogadtuk örömmel -szoszos- alább olvasható beszámolóját.)
Csütörtökön túlcsordult az MTA Kisterme, az „Elmélet-alapú ökológia és evolúcióbiológia: Hagyományok és perspektívák” című előadóülésre annyian érkeztek, hogy meg kellett nyitni a Nagytermet a hallgatóság előtt. A rendezvény apropóját az Oxford University Press gondozásában kiadott és globálisan terjesztett, a mesterképzés számára készített ökológia tankönyv megjelenése adta. A könyv 5 fős szerzőgárdája magyar, megjelenése tehát már önmagában is a magyar ökológia sikerének számít. Ráadásul, a szerzők nem akármilyen célt tűztek maguk elé: azt kívánták bizonyítani, hogy a sokrétű, egymással laza kapcsolatban álló ökológiai kutatások többségét lehetséges egységes rendszerben, néhány alapelv mentén összefoglalni. Ezért fejezhette ki Padisák Judit, az MTA Ökológiai Tudományos Bizottságának elnöke abbéli reményét, hogy a rendezvény tudománytörténeti jelentőséggel bír.