Kevés ma már nem élő állat képes annyi embert izgalomba hozni, mint a mamut. És valahogy az első befagyott mamutok felfedezése óta tartja magát a remény/vágy, hogy egyszer fel tudjuk majd támasztani ezeket a különleges, szőrös elefántokat.
Fél éve írtam ezekről a törekvésekről, illetve arról, hogy ezek közül is a legígéretesebb nem is annyira mamut-klónozással érne fel, mint egyszerűen az ázsiai elefánt “mamutosításával”. (Közben a kolléga is írt erről röviden a ScienceMeetup blogján.)
Utóbbi azt jelentené, zanzásítva, hogy a mamut-genom ismeretében meg tudjuk mondani, hogy hol vannak azok a mutációk, amelyek megkülönböztették ezeket az egykor élt lényeket mai rokonaiktól, és ezeket a változásokat aztán bevinnénk az elefánt genomba; a sejteket felhasználnánk egy kiméra-elefánt létrehozására, és ha annak az ivarvonalába bekerülnek, akkor a következő generációban már részben “mamutosított” elefántok születnének.
A növényekben is kifejezetten hatékony immunrendszer működik, amely megvédi őket a környezetükben hemzsegő mikróbák többségétől. A növényi kórokozók azok a különleges élőlények, amelyek valamilyen módon ki tudják cselezni egy-egy növényfaj védekezőrendszerét, ezek okoznak gazdasági károkat. Kézenfekvő módszer lenne növények immunrendszerét megerősítve védekezni a mezőgazdasági kártevők ellen, manapság ezek a beavatkozások már gyakorlatilag rutinfeladatnak számítanak. A mai példánk ismét Kínából származik, nem meglepő módon rizzsel dolgoztak a szerzők.
A Harvardon dolgozó 