A Greenpeace alternatív valósága

Gyerekkoromban szüleim régi IPM magazin-gyűjteménye igazi kincsnek számitott a benne levő intelligencia-tesztek és sci-fi novellák miatt. Pár hónappal ezelőtt az egyik kollegám egy aktuális IPM-et nyomott a kezembe és néhány percnyi olvasgatás után megállapíthattam, hogy ugyan a tesztek eltűntek, de az új szerkesztőség tudományos fantasztikum iránti vonzalma megmaradt.

És ebből a szempontból kifejezetten erős szám volt a februári, pl. megtalálhatjuk benne Szendi Gábor stílusgyakorlatát egy olyan képzeletbeli világról, ahol az oltások veszélyesek, de mindez nyomába sem ér annak a páros interjúnak, ahol a genetikailag módosított növények apropóján a mi, Dudits Dénes tolmácsolta realitásunk vetődik össze egy párhuzamos valósággal, amit Vetier Márta a Greenpeace magyarországi programigazgatója mutat be.

Mivel esetleg néhány olvasó nem vette észre, hogy Vetier nem a mi valóságunkról beszél (pedig szinte minden mondatában van erre történő utalás), álljon itt egy gyors összevetés a greenpeace-es alternatív univerzum és az általunk belakott között.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Más frekvencián fülelni – 2.

És ha már konvergens evolúció, akkor itt egy másik remekbe szabott példa is – pontosabban csak részben új, hiszen, valami nagyon hasonlóról már írtunk egyszer.

Konkrétabban arról van szó, hogy két, egymással csak távoli rokonságban álló csoportban, a cetekben és denevérekben – amelyek egymástól függetlenül a tájékozódásnak hasonló formáját választották, az echolokációt – nagyon hasonló molekuláris változások következtek be a belső fül hangérzékelésért felelős komponenseiben.

Mivel esetleg már nem mindenki emlékezik megfelelő mélységben a gimnáziumi biológia tananyag hallást elemezgető részeire, kezdjünk egy gyors összefoglalással, miként is működik a hallás.

A környezetünkből érkező hangullámok először a dobhártyát rezegtetik meg, majd ez a rezgés a kis hallócsontocskák révén átadódik a belső fül folyadékkal töltött és csigaház alakú szervének, a nagyon eredeti módon csigának (latinul cochlea) nevezett struktúrának.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Harántcsíkolt izmok: variációk egy témára

A biológiában a nagyon hasonló formák (legyenek azok akár testrészek, akár genetikai hálózatok, akár sejtalkotók) jelenléte két szervezetben nagyon jó eséllyel közös eredetre utalnak.

Megvan ennek a maga logikája, természetesen: hiszen ha A forma jelen volt a közös ősben, akkor a két faj szétválása után a két vonalban szabadon módosulhatott és kialakíthatta a különböző, ugyanakkor mégiscsak hasonló A’ és A” formákat.

A levezetés tetszetős és többnyire igaz is, de nem mindig. A nagy és fontos különbség az ún. konvergens evolúció miatt van. Ez az a jelenség lenne, amikor egy biológiai probléma megoldása annyira optimális, hogy különböző kiindulási pontokból is nagyon hasonló fenotípusok jönnek létre a természetes szelekciónak köszönhetően (gondoljunk csak egy egyaránt vízi életre berendezkedett Ichtyosaurus és delfin közötti hasonlóságra, vagy akár az echolokációt használó cetek és denevérek hallásában szerepet játszó fehérjék párhuzamos evolúciójára).

Most a konvergens evolúció példatára egy új, igen látványos darabbal gazdagodott, mégpedig a különböző fajok harántcsíkolt izmainak esetével.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Developments in development

A fenti címmel indított a Development c. tudományos lap és hozzá kapcsolódó The Node nevű fejlődésbiológiai portál a közelmúltban esszéversenyt, arról, hogy ki milyen tudományos és etikai kérdések, technológiai újítások megjelenését várja a közeljövőben a fejlődésbiológia tudományterületén. A végső körre két pályamű maradt (HATALMAS DISZKLÉMER, hogy az egyik az önök szerény bloggeréé :-)), amelyek itt olvashatóak. Ha valamelyik meggyőzőek tűnik, arra szavazni is lehet ;-).

 

Szép, de rossz

Talán kevés kontextusban igazabb, az unalomig ismételt “régen minden jobb volt“, mint ha a paradicsomok ízvilágáról beszélünk.

Aki már evett valódi, klasszikus falusi paradicsomot, az tudni fogja, hogy a nagy tételben termelt modern fajták ízvilága köszönőviszonyban sincs azzal az ízkavalkáddal, amit egy régimódi paradicsom képes nyújtani.

Pedig kinézetre nem feltétlnül evidens ez, hiszen a leggyakrabban boltba kerülő variánsokkal ellentétben ezek a paradicsomok, szottyadtak, gyakran sérültek és nem egyenletesen pigmentáltak.

Mivel azonban a bejövő ingereink elsöprő többsége vizuális, a laikusabb vásárlók – és ők vannak sokkal többen – hajlamosabbak lesznek az esztétikailag többet nyújtó, szép kinézetű paradicsomokat megvásárolni, és max otthon rácsodálkozni – ha van összehasonlítási alapjuk – hogy, jé, ez mennyire szar.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Újra a Varroa destructorról

Legutóbb is volt már szó a méhcsalád összeomlás és a Varroa destructor atka kapcsolatáról, ám újabb közlemény jelent meg a kérdésről. Az érdekesség, hogy teljesen más szerzőgárda, teljesen más módszerekkel kísértetiesen hasonló eredményre jutott, ami nagy mértékben támogatja a két közlemény következtetését. A szerzők megközelítése egyszerű, egymás közelében két méhészetet működtettek, az egyikben irtották az atkákat (LIC – low infested colonies), a másikban nem (HIC- high infested colonies), majd figyelték hogyan alakul a nyár során a két méhészetben élő családok sorsa.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….