Újságírói/ismeretterjesztői szempontból hálás téma, mert klikk-barát, ugyanakkor tudományos értékét erősen mérsékeli az aránytalan PR-hype, mi az? Egy újabb hír a mamutklónozásról…
Most már bő évtizede, hogy követjük a “mamut klónozós” híreket (ami természetesen nem a szakmai értelemben vett klónozást jelenti), amelyek az elején még tényleg érdekesek voltak, mert egy olyan kutatási paradigmát, a kihalt fajok “feltámasztását”, vagyis a deextinkciót, hoztak be a tudományos közbeszédbe, amely korábban csak inkább tudományos fantasztikumként létezett és ezért valóban érdemi (tudományos) vitát generáltak. Például azt is érdekes volt látni, hogy a deextinkciót pártolók (szerintem) váratlanul jó érvet hoztak a “de minek klónozzunk egyáltalán mamutot?” kérdésre, amely valami techno-blabla helyett egy valódi ökológiai célt fogalmazott meg, mely szerint a tundra felső, fagyott permafroszt rétegének épen tartásához lehet szükségünk több csordát kitevő óriási növényevőre. (Az más kérdés, hogy miért pont mamut kellene ez az állat legyen, miért nem jó más nagytestű növényevő (spoiler: jó lenne), de ettől ez még egy érdekes felvetés volt/lett.)
De ezek az idők elmúltak és a “mamut” “klónozásról” aztán kiderült, hogy az jobb esetben egy (vagy pár) elefánt genomszerkesztéssel való “beszőrősítését” jelenti. Ami persze csak a kezdetben belengetett ígéretekhez képest hathat lelombozóként, de összességében technológiailag még mindig merész vállalkozás, melynek a farvizén azért lehet mamut genomokat szekvenálni (hogy egyértelműen megértsük, melyek azok a gének és/vagy génvariánsok, amelyek jellegzetesen csak ebben a fajban találhatóak és feltehetőleg a hideg klímához való alkalmazkodást segítették), lehet elefántból őssejt vonalat csinálni (szintén minden csak nem triviális), lehet mesterséges méhekről és abban fejlődő embriókról szőni vizionárius terveket (ez a Mátrix világát megidéző dolog most tényleg inkább csak scifi, de persze nagyon sok helyen lehetne felhasználni) és lehet arról is beszélni, hogy miképp tudunk egy sejtvonalat, vagy embriót egyszerre nagyon sok ponton szerkeszteni, amit szakzsargonban a (nem) jól csengő multiplex editálás néven ismer a szakma.
A projekt mögé szervezett Colossal nevű cég a napokban pont ebben a legutóbbi témában próbált nagyot gurítani, de valahogy úgy tűnik, hogy végül nem a kutatói részleg, hanem a PR-részleg gurított nagyobbat. Hogy miért írom ezt, lássuk, hogy mik a konkrét eredmények és milyen tálalást kaptak ezek.
(Forrás: Díez-el-Molino és mtsai., 2023 Current Biology)
Először is nem árt felidézni, hogy mit is gondolunk akkor azokról a génekről, amelyek fontosak lehettek a mamutok számára: mivel most már elég sok mamutgenom rendelkezésünkre áll, különböző korszakokból álló genomokat össze lehet vetni elefántgenomokkal és megnézni, hogy milyen génváltozatok vannak minden mamutgenomban jelen, miközben hiányoznak minden elefántgenomból. Ezeket a fenti ábra gyűjti össze (vannak még más becslések, de nagyobbrészt átfednek). Ezeknek feltételezhetően mind van valami szerepük a “mamutságban”, de egyszerre ennyi génnel dolgozni bonyolult lenne, így értelemszerűen érdemes leszűkíteni akkor olyan génekre a vizsgálatot, amelyekről már ilyen-olyan korábbi kísérletek alapján tudjuk, hogy a szőrfejlődésben játszhatnak szerepet (tartva magunkat a “mamut csak egy szőrös elefánt” megközelítéshez).
A Colossal legutóbbi preprintjében is ebből indulnak ki, azzal a csavarral kiegészítve, hogy mondjuk akkor ne egyből egy mamutba vigyük bele a változatokat, hanem a minden szempontból könnyebben kezelhető egérbe. És mivel a technológiailag is merész terv az, hogy különböző génszerkesztési eljárások kombinálásával egyszerre vigyék ezeket be, nem árt ilyenkor egy megfelelő kontroll is: ehhez olyan géneket választottak ki, amelykenek már jól tudjuk (korábban készített és megfigyelt egér mutánsok elemzése miatt), hogy közük a van a szőr színéhez, mennyiségéhez és minőségéhez.
És az az első pont, ahol elkezd elmosódni a valódi tudományos eredmény és a PR cikk közötti határ. Mert természetesen tök nagy dolog, ha pontosan akarunk egyszerre 4-5 génben (akár embrióban, akár csak embrionális őssejtben – mindkettőt próbálják a cikkben) pontos mutációkat létrehozni. Ennek van tudományos értéke, nem is kicsi (bár inkább csak inkrementális haladás a genomszerkesztés útvesztőiben).
De a cikk címe (“Multiplex-edited mice recapitulate woolly mammoth hair phenotypes”) és a hozzá kapcsolódó PR-anyagok együttesen, ennél tovább mennek és azt az érzetet keltik, hogy valamiképpen gyönyörű, gyapjas, “mamutosított” egerek születtek. De valójában nem ez a helyzet.
Balra látható a szőrfejlődésben fontos szerepet játszó több génben egyszerre génszerkesztett 512-es egér, aminek a fenotípusa már-már mamutéra emlékeztet. De EZEK a gének nem AZOK a gének. Az itt megcélzott gének főleg azok, amiket az egyik fenti ábra is kiemelt, mint az egér szőrfejlődésében már bizonyítottan fontos szerepet játszó gének. És így aligha meglepő, hogy ezeket kiütve a megjósolható fenotípushoz jutunk. Egy világos, nagybundájú egérhez.
De ez nem egy “minimamut”, hanem csak egy nagyszőrű egér, márpedig a kiadott anyagokból ez az apró különbség nem derül ki. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne próbáltak volna meg (és ne sikerült volna) olyan egeret is létrehozni, ahol a mamutokban szelekció alatt levő, szőrfejlődésben valószínűleg fontos géneket is megcélozták, csak annak kevésbé látványos eredménye lett.
A jobboldali képen láthatjuk, hogy mi a “mamutifikáció” eredménye. EZEK a (megcélzott) gének, már tényleg AZOK a gének, és egyébként van látványos hatás, csak épp nem annyira látványos és pelyhes-bolyhos, mint a másik esetben. Így szinte láthatjuk, ahogy a Colossal PR csapata azt gondolta, hogy jó és szép ez a nagyszerű tudományos eredmény, de mit fog jobban zabálni a nép, a jelenlegi és jövőbeli befektetők: az aranyos “plüssegeret”, vagy a kissé furán, ritkásan szőrös, megtépetten kinéző társát.
A válasz aligha lehet kérdéses, főleg annak fényében, hogy a Colossal is “zabálja” a tőkét – a cég alig két hónapja jelentette be, hogy újabb 200 millió dollárnyi kockázati tőkét vonzottak be, ezzel már összesen valahol másfél milliárd dollár körül járnak. Ez iszonytatóan, megkönnyeztetően sok pénz. És ez lehet az az összeg, ahol egyébként saját korábbi eredményeik jogán is csodálható kutatók, mint George Church, vagy Beth Shapiro is hajlamosak az igazság egyes részleteinek kinembontására. Pedig ismerve Beth Shapiro korábbi könyvét, ahol még elég szkeptikusan írt a “mamutklónozásról”, nem mondhatjuk azt, hogy nincsenek azzal tisztában, hogy mi minden gond van ezzel a projekttel.
Mert ennyi év után már elég biztosan tudjuk, hogy a Colossal soha nem fog valódi mamutot klónozni, és még az is erősen kérdéses, hogy a mamutosított elefántok álmából valaha lesz-e valami. Így bár valódi, tudományosan is jelentős munka folyik a cég laborjaiban, felmerül a kérdés: a valóság terének mekkora görbítését bírja el és éri meg mindez? Mert ha a vége az lesz, hogy csak sokakban megerősödik a “kutatók be akarnak csapni minket, lehúznak a pénzünkért, mint az aluljáróban a bóvliárusok”, akkor attól aligha lesz jobb a Colossal kutatóinak, vagy úgy általában a kutatóknak, bárhol.
(A fedőkép az MIT Technology Review beszámolójából származik, amit egyébként is ajánlok olvasásra.)
Chen R, Srirattana K, Coquelin ML, Sampaio RV, Wilson R, et al. (2025) Multiplex-edited mice recapitulate woolly mammoth hair phenotypes. bioRxiv 2025.03.03.641227; doi: 10.1101/2025.03.03.641227.
Díez-Del-Molino D, Dehasque M, Chacón-Duque JC, et al. (2023) Genomics of adaptive evolution in the woolly mammoth. Curr Biol. 33(9):1753-1764.e4. doi: 10.1016/j.cub.2023.03.084.