Milyen koktélt nem bírnak a baktériumok?

bakteriumok.jpgAz antibiotikumoknak ellenálló baktériumtörzsek megjelenése egyre komolyabb veszélyt jelent világszerte, köszönhetően az antibiotikumfejlesztés leállásának. Néhány baktériumtörzs ellen már tehetetlenek az orvosok, hiszen minden elérhető gyógyszernek ellenáll. Camilo Barbosa és munkatársai egy egészen szokatlan megoldást írtak le a Plos Biology lapban: Azt vizsgálták, mennyire hatékonyak a különböző antibiotikumok párosával alkalmazva. Az, hogy egyszerre két-három antibiotikummal kezeljünk egy fertőzést körülbelül azóta lebegő ötlet, amióta a második ilyen szert felfedezték, de ez a megoldás mégsem terjed el széles körben, egy-két nevezetes kivételtől eltekintve (malária, HIV, tuberkulózis) nem használják. Az akadálya az evolúció, a kórokozók folyamatosan evolválnak, ha már két hatóanyaggal szemben ellenállóak, hamar megjelennek a kettő ellen egyszerre ellenálló törzsek is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Lulu és Nana: megszülettek a világ első génszerkesztett gyerekei

lulu_nana.png

Alig néhány órával azután, hogy vasárnap az MIT Technology Review megszellőztette, hogy a shenzeni egyetemhez kapcsolható kínai kutatók már valószínűleg életképes embriókon is végeztek genomszerkesztéses kísérletet, a YouTube-ra felkerült két videó, ahol a kutatócsoport vezetője, Csienkuj Ho bejelentette, a közelmúltban olyan ikerpár látta meg a napvilágot, akiken sikeresen alkalmazták a legújabb, ún. CRISPR-alapú genomszerkesztést. 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….