Maga a kukorica évezredes kultúrnövény, a világon az egyik legnagyobb mennyiségben termesztett gabonaféle. Egy teljesen “természetellenes” élőlény, a vadonban, állandó emberi gondoskodás nélkül életképtelen, például a kukoricacsövön szorosan egymás mellett elhelyezkedő magok egymást fojtanák meg, ha magukban kellene csírázniuk, nem vetnénk el őket. Régi története ellenére a huszadik században a genetika eredményei forradalmasították a kukoricatermesztést, ezzel jelentősen megnövelve a terméshozamát. Ma azt járnám körbe, mi az a hibridkukorica és hogyan készül az a vetőmag, amiből az általunk is fogyasztott kukorica nő. (Ő itt balra Centeotl, a kukorica istene)

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

“A genetikusok hamarosan megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a liszenkoisták, miután sem egzakt adatokkal, sem érvekkel nem tudták eloszlatni ellenfeleik kételyeit, ellenséggé nyilvánították őket, s meggyőzés helyett semmi aljasságtól vissza nem riadva a kényszer fortélyait alkalmazták. A genetika tételeit tagadták, elferdítették, kiforgatták, meghamisították, leszólták, rágalmazták. A genetikusokat fenyegették, elnyomták, elhallgattatták, rágalmazták, meghurcolták, üldözték, állásukból elbocsátották. […] A kényszerítés leghatásosabb formája a megbélyegzés volt. A genetika művelőit olyan elítélő nevekkel és jelzőkkel illették, amelyek előbb-utóbb retorziókra vezettek.“

A fenti sorok Igali Sándor “A lisznekoizmus Magyarországon” c. írásából származnak és joggal hihetnénk, hogy így 2012-ben ezek már csak amolyan tudománytörténeti érdekességek, amelyeken elborzadhatunk, csóválhatjuk a fejünket és örülhetünk, hogy egy jobb korban élünk.

De sajnos nem ez a helyzet, az igazság az, hogy ha a “liszenkoistákat” lecseréljük “GMO-ellenesekre”, akkor ennek a pár mondatnak minden egyes szava megállja ma is a helyét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

The development of zebrafish embryos from a fertilized egg into a multicellular structure involves series of well coordinated morphogenetic movements and patterning events, such as the establishment of the anteroposterior (AP) and dorsoventral (DV) axes. Although several genes important for early ontogeny have been identified during the past decades, our understanding about the regulation of these processes is still incomplete.
To identify new genes involved in the establishment of the dorsal side we recently performed a comparative full transcriptome screen using untreated and rescued ichabod (ich) mutant embryos. This approach identified rnd1l as one of the previously uncharacterized genes involved in DV specification.
Rnd proteins belong to the Rho subfamily of small GTPases, but, unlike other members of the subfamily, they do not hydrolyze GTP. They are involved in the regulation of cell-cell adhesion, the reorganization of the actin cytoskeleton and, consequently, in the fine-tuning of the cells’ migratory behaviour. Rnd1 proteins in particular have been shown to antagonize both E-cadherin and RhoA function. As E-cadherin and G-protein signalling are both essential for gastrulation movements, there is a high likelihood that zebrafish Rnd1 homologues are also implicated in these processes.
Our preliminary results show that rnd1l expression starts in a few cells on the presumptive dorsal side, but later it extends to all mesodermal precursors and is elevated in the axial mesoderm. Accordingly, our loss of function analysis suggests an important role for rnd1l in the regulation of convergent extension movements during gastrulation.
Interestingly, during somitogenesis rnd1l expression can not be detected anymore in the axial mesodermal precursors. At the same time it is highly upregulated in the developing eyefield and shows a dynamic expression in the hindbrain area. Loss of rnd1l function results in severe defects during eyefield separation, an event also marked by series of morphogenetic cell movements.

Bennem is hiba lehet, hiszen nem tudok egy pszeudogénekről szóló posztot nem úgy kezdeni, hogy Murphy “ami elromolhat, az el is romlik”-ja hatványozottan igaz, ha a genomról van szó, de hát ez van, nézd el nekem kedves olvasó.

Mert igen, azok a gének, amelyekre már nincs szüksége az élőlénynek, lassan de biztosan “elromlanak”, olyan mutációkat szendek össze, amelytől működésképtelenné válnak (de ami nem zavarja az állatot, hiszen amúgy sincs szüksége az általuk kódolt fehérjékre). Genetikai fosszíliaként üldögélnek a genomban, sorsuk a legtöbb esetben a teljes elsorvadás.

Láttunk már ilyesmit a méhlepényesek és a szikanyagot kódoló vitellin gének, illetve a hangyászok és sziláscetek, és a fogzománcot kódoló gének esetében. És most egy újabb remek példát adhatunk ehhez az egyébként is szórakoztató listához.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Érdekes kutatási terület a tömegvonzás élőlényekre gyakorolt hatása, ám elég nehezen kutatható. Itt a Földön a nehézkedés alig változik, körülbelül 1 g. Elvileg lehetséges űrhajókkal hosszabb időre is pályára állítani élőlényeket, amik így tetszőleges időt tölthetnek a súlytalanság állapotában, ám ez nem meglepő módon rendkívül költséges.

Richard J. A. Hill és munkatársai ezeket a vizsgálatokat akarták megkönnyíteni, ecetmuslicákon vizsgálták a csökkentett gravitáció hatásait itt a Földön. Ehhez egy viszonylag új módszert vettek igénybe, amit ékes angol kifejezéssel “diamagnetic levitation” -nek vagy magyarul diamágneses lebegésnek hívnak. Három csoportot különítettek el, az első gyakorlatilag teljes súlytalanságban élt (0g), a második a szokásos nehézkedés mellett (1g), a harmadik viszont a szokásos nehézkedés kétszerese alatt görnyedezett (2g). Ez a berendezés látható az első ábrán.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Sosem fogjuk megtudni, hogy min is törhette a fejét, a ma csak Ötzi néven ismert prehisztorikus alpesi juhász, amikor egy tavaszi napon egy nyílvessző fromájában utolérte a végzete. Abban viszont teljesen biztosak lehetünk, hogy sem akkor, sem addigi élete során még véletlenül sem gondolt arra, hogy azon első pár tucat (száz ?) ember között lesz, akinek teljes genetikai állományát felfejtik majd.

Márpedig így történt, ezzel is biztosítva halhatatlanságát és helyét a tudomány panoptikumában.

A napokban világot látott Ötzi-genom nem olyan világrengető, mint a neandervölgyi és denisovai genomok voltak (hiszen csak egy a tucatnyi Homo sapiens genom közül és technológiailag sem jelentett még megközelítőleg sem olyan nagy kihívást), a maga módján azonban mégis érdekes.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →