Az első nyilvános és részletesen feljegyzett, mai értelemben vett placebo-kontrollt is használó kísérletre 1784-ben került sor, amikor nem kisebb nevek, mint Benjamin Franklin és Antoine Lavoisier vizsgálták meg a mesmerizmus hasznosságát. A német származású Franz Anton Mesmer ekkor már egy ideje izgalomban tartotta az ilyesmire fogékonyakat az általa állítólagosan felfedezett különleges, a gravitációhoz hasonlóan mindent átható mágneses folyadék történetével. Mesmer azt állította, hogy speciális mágnesei segítségével manipulálni tudja ennek a folyadéknak a mozgását, ami a vizsgált személyekben görcsöket, összerándulásokat, heves kedélyváltozásokat indukált.
A XVI. Lajos felkérésére megalakult bizottság a ma már jól ismert kísérleti metodikát alkalmazta: hétköznapinak mondott, de titokban kezelt (mesmerizált), illetve mesmerizáltnak beállított, de valójában kezeletlen tárgyakat mutattak a kísérleti alanyoknak és feljegyezték a reakcióikat. Az eredmény egyértelmű volt: a mágneses kezelés nélkül, pusztán szöveges szuggesztió hatására is megfigyelhető volt a válaszreakció, vagyis Mesmer egész egyszerűen a vizsgálati alanyok pszichéjére hatott a szavaival, a mesmerizmus többi eleme közönséges sarlatánság volt.
Nagyon sok mindent lehet számítógépekkel modellezni, van amit könnyebb, van amit nehezebb, de kétségkívül az egyik legkeményebb dió a járványok terjedése, mivel egy fertőző betegség továbbadását nagyban befolyásolja az emberi viselkedés, nyilván nem mindegy, hogy ha elkapsz egy halálos betegséget, akkor engedelmesen bevonulsz a kórházba meghalni, bezárkózol a lakásodba, az utcákat járod, hogy a jelenések könyvéből olvass fel részleteket a szembejövőknek, esetleg szándékosan megfertőzöd az összes szomszédodat, ha már neked reszeltek, szívjon más is. Ráadásul nyilván egy valódi járvány kitörésekor a felszámolása elsődleges fontosságú, az elemzése-vizsgálata szükségképpen háttérbe szorul. Addig oké, hogy az emberi viselkedés legjobb modellje maga az emberi viselkedés, de egyrészt a legritkább esetben találni anyagi forrást arra, hogy egy rendes statisztikai elemzéshez szükséges mennyiségű emberen dolgozhasson a kutató, másrészt akármilyen modellt építenek is a programozók, nagyon nehéz rávenni az embereket arra, hogy úgy érezzék tétje is van a dolognak. Szóval egy járvány modellezéséhez kellene egy jó nagy számítógépes rendszer, ahol rengeteg unatkozó ember heteket-hónapokat eltölt az idejéből akik ráadásul kötődnek a modell elemeihez, úgy érzik veszteség éri őket a halálukkal. A ravasz öreg rókák már vigyorogva bólogathatnak: Ezt hívják World of Warcraftnak.
Lisa Warnecke és munkatársai éppen ezt vizsgálták meg, Európából és Amerikából származó G. destructans törzsekkel fertőztek az USÁ -ban gyűjtött denevéreket. Azt tapasztalták, hogy mindkét törzs fertőzése nyomán kialakult a fehér orr tünetegyüttes, sőt, az Európából származó törzs hatására a fertőzött denevérek hamarabb elpusztultak, vélhetőleg ez egy eleve virulensebb törzs. A fertőzött denevérek túlélése látható az ábrán, a folytonos vonal a kontrollcsoport, a két szaggatott vonal a két gombatörzzsel fertőzött két csoport. Jól látható, hogy az Európai G. destructans hamarabb megöli a denevéreket. A következtetés egyértelmű: A G. destructans egy olyan kórokozó, ami itt Európában régóta fertőzi a denevéreinket, Amerikába viszont csak most került át, a mi bőregereink védettek, emberi számítás szerint nem várható a pusztulásuk.
Az elevenszülést általában az emlősökre jellemző tulajdonságnak tartjuk, pedig a legkülönbözőbb élőlénycsoportokban alkult ki egymástól függetlenül. Ma egy kevésbé ismert példáról lesz szó, a 
Az állatvilágban több a miénktől eltérő rendszer létezik a nemmeghatározásra, ezek egyike a mézelő méh által 
Az már-már közmondásos, hogy a genomok tele vannak mindenféle evolúciós hordalékkal, de hogy mégis hogyan kell ezeket elképzelni, arra szeretnék ma egy példát mutatni. Ugráló genetikai elemekről már volt ezen a blogon, például a 
A méhcsalád-összeomlás rejtélyéről volt már szó korábban (
A Grönlandi cápa (Somniosus microcephalus ) egy viszonylag nagy testű, hat méteresnél is hosszabbra növő jószág, amelynek egy sajátos élősködőjéről szól a mai cikk, az Ommatokoita elongata -ról, egy apró, mindössze hat centiméteres rá król. A rák elég kényelmetlen helyre fészkeli be magát, ugyanis a cápa szemgolyójában él, egy külön erre szolgáló szervvel a recehártyára rögzíti magát, úgy, hogy a teste kilóg a vízbe. Ez egy roppant kellemetlen állapot, ráadásul elég gyakori, egy 1959-60 -as felmérés alapján a Grönland mellett kifogott 1505 cápából csak tizenhétben nem találták meg ezt az élősködő rákot (98,9% -os fertőzöttség). Ezen tények alapján joggal merül fel a kérdés, hogy mégis hogyan él túl a Grönlandi cápa, ha ennyire fertőzött a populáció. Az egyik vélemény szerint a rák nem károsítja olyan mértékben a látást, hogy gátolja a gazdát, a másik szerint a faj maga a kihalás szélén táncol.