Sokáig tartott, de végül megadtuk magunkat Zuckenberg biznisze előtt és létrehoztuknk egy CriticalBiomass profilt a Facebookon is. (Az igazán szemfülesek talán ki is szúrták már a jobboldali oszlop ilyen irányú bővülését.)
Az új posztok mellett, az “eztolvassuk” dobozka lesz még oda integrálva, de időnként más információk is felkerülnek majd, ha úgy ítéljük meg, hogy érdeklődésre tarthatnak számot.
A közelmúltban az egyik magyarországi kreacionista műhely honlapjára felkerült egy iromány az ausztráliai homoki lábastyúk (Leipoa ocellata) költési szokásairól. A szöveg, amennyire megítélhető, a mozgalom frontembere, Tasi István által pár éve megjelentetett kreacionista pamflet, “A Természet IQ-ja” egyik fejezetének összefoglalását tartalmazza. A lényeg (amit emailben is eljuttattak hozzánk kreacionista “barátaink”) röviden: a homoki lábastyúk, a legtöbb madárfajjal ellentétben nem testmelegével kelti ki a tojásait, hanem költődombokat épít. Ezekben lebomló növényi anyagokat halmoz fel, és az állat a költődomb hőmérsékletét aktívan szabályozza, “hihetetlen pontossággal 34°C-on tartja; maximum egy fok eltérést engedélyez ehhez képest”. A nagyméretű tojásokból hosszabb keltési periódus után teljesen kifejlett fiókák kelnek ki, akik “legurulnak a költődombról, és rögtön bevetik magukat a környező bozótosba.” Szüleikkel nem találkoznak, mégis tudják majd, ha eljön az ideje, hogyan kell dombot építeni. Mivel nem képzelhető el, hogy a klasszikus tojáson kotló madár viselkedésből ez a hihetetlenül komplex és eredményes viselkedésforma lépésenként létrejöhetne, ez egy egyszerűsíthetetlenül összetett rendszer. Tehát Darwin tévedett, az evolúció hülyeség. Q.E.D.
A posztba beillesztve még megtalálhatjuk Tasi István pávák társaságában megejtett Attenborough imperszonációját is, és ha másért nem, ezért mindenképpen érdemes megtekinteni a művet. (Bár, elkötelezett Attenborough rajongókként mi* inkább az eredetit ajánlanánk – ha valaki siet, az tekerjen a 00:32:11-00:34:20 közti részhez).
A történettel (szokás szerint) csak néhány kisebb bökkenő akad. A viselkedésforma közel sem annyira hatékony, ahogy azt Tasi bemutatja (még a tutifixnek látszó 34+/-1°C sem igaz ebben a formában), az “egyszerűsíthetetlen” viselkedésforma számos eleme előfordul más madaraknál, és ami talán a legfontosabb, nem túl nehéz találunk valószínűsíthető és logikus evolúciós uta(ka)t a viselkedés kialakulásához. Vegyük akkor mindezeket sorba.
“A kevesebb több lett volna”, írta Szendi Gábor kritikámra adott válaszáról egyik pártolója, de szerencsére nem így lett. Ha ugyanis kevesebb lett volna, akkor kevésbé tudnám Szendi ezen írását a paleolit-diétát népszerűsítő tevékenysége állatorvosi lovaként használni, így viszont tökéletesen visszaigazolja előzőleg megfogalmazott kritikáimat: 1.) “a Nyugati táplálkozás tudományos kritikája” nem más mint egy nagyon szelektív (és emiatt torzító) merítés a rendelkezésünkre álló szakmai irodalomból, ill. 2.) Szendi genetikai ismeretei igencsak felszínesek.
Mielőtt azonban folytatnám Szendi gondolatmenetének a kritikáját, egy, a kommentekben többször előbukkanó félreértést szeretnék eloszlatni. Többen úgy értelmezték felvetéseimet, hogy azokban kétségbe vonom a paleolit-diéta működőképességét. Ezt azonban sehol nem írtam. Valóban csak olyan cikkekről írtam, amelyek közvetve, vagy közvetlenül cáfolják a paleolit diéta fontos téziseit, de elsősorban azért mert ezeket Szendi elmulasztotta ismertetni, én pedig szeretném, hogy mindenki lássa, van az éremnek egy másik oldala is: a dietetikában kevés valóban fekete és fehér dolog van, általában a szürke különböző árnyalataival találkozunk. Nem bagatellizálom a személyes sikertörténeteket, amelyekből tucatnyi előkerült: készséggel hiszem el, hogy sok kommentelőnek konkrétan a mértékletes táplálkozás ezen formája vált be. Azt vonom csak kétségbe, hogy az anekdotikus esetek akár együttesen is valamiféle statisztikailag jelentős bizonyítékot jelentenének arra nézve, hogy a visszafogott étkezés más formái ne működ(het)nének, vagy hogy a “Paleolit táplálkozásban” leírt gabona- és tej-ellenes kirohanások, abban a formában igazak lennének. Nyilván sokkal jobban el lehet adni egy ilyen témájú könyvet, hogy ha azt írjuk rá, hogy “ez az egy igaz járható út, kövesd, vagy korán meghalsz”, mint a visszafogottabb “ez egy x+1. diéta recept, ha más nem vált be önnek, próbálja ki és hátha” szöveggel. Viszont ettől még az előbbi nem lesz igaz.
Új hónap, új meetup. Ezúttal október 20-án, a Tűzraktérben várunk este 7-től mindenkit szeretettel.
A program izgalmasnak ígérkezik, lesz benne szó robotikáról, dagantok nanotechnológiás terápiájáról, TBC gyógyításról és a hétköznapi beszédet amúgy is uraló vörösiszapról.
A Kolontár-Devecser lakóit sújtó vörösiszapos lúg-cunami az egyéni tragédiák mellett komoly környezeti károkat okozott. Ezek felmérése még folyamatban van és a teljes igazsághoz el kell mondani, hogy pl. az esemény ökológiai lábnyomának pontos felméréséhez valószínűleg több évnyi megfigyelésre lesz szükség. Az MTA által kiadott tájékoztató (és itt meg kell jegyeznünk, hogy az Akadémia most kifejezetten megkaphatja a pontot a vörösiszap körüli kommunikáció apropóján) elég pontos képet ad, a gátszakadás környékének talajviszonyairól. Minket azonban biológusként az is érdekel, hogy mi lesz az állatvilággal, különösen a Marcal állatvilágával, amit első körben a kiömlő lúg, szó szerint megszüntetett. A válaszhoz egy hidrobiológus ismerősömet kerestem meg, Schöll Károlyt aki az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszékének, valamint az MTA Dunakutató Állomásának munkatársa.
Az ő szavait tolmácsolnám:
Lezárult a Nikon Small World mikroszkópos fotópályázat idei fordulója, itt megtekinthetőek a díjazott alkotások. Érdekesség, hogy egy magyar, Márkus Róbert is bekerült az első húszba, az ő pályaműve látható a képen.
Sexcomb
Nem akarom elvenni dolphin kenyerét, de nem tudtam megállni, hogy bele ne kontárkodjak a HOX génekbe, hiszen nemrég egy roppant érdekes közlemény jelent meg.
Azt ugye tudjuk, hogy a HOX gének alakítják ki a testszelvények különbségeit, ezen gének termékei transzkripciós faktorok, amelyek sok más gén kifejeződését szabályozzák. Az is tiszta sor, hogy az új testfelépítésű élőlények kialakulása tulajdonképpen a HOX gének drámai változásaival járt együtt. Az viszont eddig kérdéses volt, hogy ha a HOX gének ilyen alapvető fontosságú feladatot töltenek be, hogyan változhatnak mégis? Ahogy a közlemény szerzői megfogalmazták a két kérdésüket:
– Hogyan változnak a szabályozógének az evolúció során, hogy különböző élőlények egyedfejlődését irányítsák?
– Hogyan bírják ki az élőlények ezeket a változásokat, ha vélhetőleg igen súlyos következményekkel járnak?
Bakteriális mozgás kapcsán leggyakrabban azokra az ostor által katalizált helyváltaztotásokra gondolunk, amelyeknek SexComb kolléga olyan szorgos krónikása.
Most azonban egy teljesen új mozgásformát írtak le bacik esetében, amely, jobb analógia hiányában, kvázi “járásnak” nevezhető.
A folyamat például biofilm kialakulás közben, osztódás után figyelhető meg és azzal jár, hogy a vízszintesen elhelyezkedő utód baktérium egyike függőleges helyzetbe hozza magát, majd “elsétál” a kiindulási helyéről. A mozgást a IV. típusú pilus katalizálja (type IV pili – TFP), mert a fehérjét nélkülöző 
pilA mutánsok esetében nem jelentkezett, s ennek eredményeként ott a normális esetben megfigyelhető egyenletes biofilmek helyett, csomók keletkeztek.
Az újonnan leírt mozgástípus érdekessége, hogy sokkal kevésbé irányított, mint a “hagyományos” mozgásformák, így ideálisnak tűnik a környezet felderítésére.
Gibiansky ML, Conrad JC, Jin F, Gordon VD, Motto DA et al. (2010) Bacteria Use Type IV Pili to Walk Upright and Detach from Surfaces Science 330: 6001
Ma a Helicobacter pylori nevű baktérium ostorát vesszük górcső alá. Ez a jószág emberi kórokozó is lehet, a gyomorfekély egyik fő oka, most minket mégsem ez érdekel, hanem a flagelluma, ami eléggé hasonlít az E. coli hasonló fehérjekomplexéhez, úgy tűnik, hogy az E. coliban megismert módon épül föl, itt is fontos szerepet játszik a FlhB fehérje az összeszerelésében.
A vad típusú sejtek mozognak, ez látható az A ábrán. Ha deletálják az egész flhB gént, a jószág mozgásképtelenné válik (C ábra). Ha ennek a génnek csak az úgynevezett CC domént kódoló szakaszát távolítják el, a sejtek mozgása azonos a vad típusú sejtekével (D ábra). Ez azért furcsa, mert S. entricában az FlhB CC doménjének deléciója mozgásképtelen sejteket eredményez. Mivel a szerzőket éppen az érdekelte, hogy mi az FlhB fehérje szerepe a flagellum működésében, utánajártak ennek a furcsaságnak, vagyis hogyan működhet zavartalanul ez a csonka FlhB fehérje is?