Még a blog rendszeres olvasói közt is kevesen vannak talán, akik még emlékeznek arra, hogy az egész dolog úgy indult, hogy kissé parttalan vitába keveredetem a magyar kreacionisták önjelölt képviselőivel, és a blog lehetőséget adott arra, hogy rézsletesebben írhassak különböző evolúcióval kapcsolatos kérdésekről (és nem csak azokról).
Azt meg már senki nem tudhatja, hogy a vita során hosszasan kellett hárítanom Tasi István (aka. Isvara Krsna dász) vitapartnerem erősködését, hogy a vita anyagát adjuk ki nyomtatott formátumban (gondolom azért volt neki ez ennyire fontos, mert mégiscsak a kreacionista érvek legjobb magyarnyelvű összefoglalói lettek az ők irományai, továbbá mindig növelte a kreacionisták egoját, ha valódi kutató szóba állt velük). Ennek a hárításnak lett a része az is, hogy egyszer személyesen is találkoztunk 2006 elején és az egyébként túl sok újdonságot nem hozó beszégetésnek az egyik elejtett félmondatában Tasi azt a reményét fejezte ki, hogy hamarosan kormányváltás következik be és a jobboldali kormány reményei szerint sokkal inkább szimpatizálni fog az ő nézeteivel, akár a tananyagba is beemeli őket.
Akkor a kormányváltás rövidtávon elmaradt és amikor hosszabb távon mégis bekövetkezett közel sem tölthette el Tasit lelkesedéssel. Nem hogy nem rohant senki átírni a gimis biológiakönyveket, de még az egyházi státuszuk megtartásáért is küzdeni kellett a krisnásoknak.
Most mégis beugrott a beszélgetés, mert a napokban többen felhívták a figyelmemet egy rövid YouTube vidóra, ahol a hírTV adásában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fejti ki a véleményét az evolúcióról.
Bevallom megihletett Deák Péter írása a komplexitásról, szeretnék egy feladatot adni bárkinek, akit érdekel a kortárs kreacionizmus. Mindenhol, ha evolúcióról vitázok, előbb-utóbb nagyon komoly érvként kerül elő ugyanaz a rejtély ezer alakban. Rengeteg változata ismert, az evolúció matematikai cáfolata, információelméleti érv, specifikus összetettség, komplexitás, információkeletkezés és hasonlók. Az alapja mindnek ugyanaz a feltételezés, hogy az élőlények genomjában valamilyen magasabb minőség is létezik, ami objektív módszerekkel mérhető. Erre javasolnék egy kísérletes ellenőrzést minden kreacionistának, hiszen mint tudjuk, a puding próbája az evés! Föltettem ide egy tömörített állományt amely három DNS szekvenciát tartalmaz, ebből az egyik egy létező élőlény létező genomjának egy szakasza. Egy fehérjekódoló génről van szó, amelynek a terméke egy fontos transzkripciós faktor, a sejtdifferenciálódásban játszik szerepet, a gén hiánya halálos, tehát akárhonnan nézzük, muszáj neki komplexnek lenni, specifikus összetettséget mutatni, genetikai információt tartalmazni, egyszóval rendelkezik azzal a csodálatos minőséggel, amit a kreacionisták megkívánnak. A többi kettőt azonban egy szabadon hozzáférhető véletlen DNS szekvencia készítő programmal állítottam elő, ezek nyilván semmilyen tervezést nem tartalmaznak, nincs bennük komplexitás, nem specifikusan összetettek, nem hordoznak genetikai információt vagyis nem rendelkeznek azzal a titokzatos, varázslatos minőséggel, mindegy hogy nevezik éppen.
A feladat roppant egyszerű: Az annyit emlegetett matematikai, statisztikai, információelméleti, akármilyen módszerrel meg kell mérni azt a bizonyos csodálatos minőséget és megmutatni, hogy a létező élőlény létező génje ebből többet tartalmaz, mint a két véletlenszerűen előállított szekvencia. Magyarán meg kell mérni a három szekvencia komplexitását és megmondani, melyik a legkomplexebb. Vagy megmondani a háromból melyik specifikusan összetett. Vagy megmutatni a háromból melyik hordoz információt. Természetesen a mérési módszert is le kell írni, nem elég csak rábökni az egyikre minden magyarázat nélkül, mert BLAST keresést én is tudok csinálni és valahogyan a mérési módszer pont lemarad minden ilyen eszmefuttatás végéről.
Ha ezeknek az elmélkedéseknek van bármi értelme, akkor ez nyilván egy egyszerű csuklógyakorlat, ordító különbséget kell találni a három szekvencia komplexitásában/specifikus összetettségében/információtartalmában/stb. A megfejtéseket a hozzászólások között várom, a dicsőségen kívül más díjat nem ajánlok fel.
Nemrég jelent meg Szedmák András „Mi az igazság? Az evolúció mint biológiai képtelenség” című könyve (Agapé kiadó). A szerző, állítása szerint, “természettudományos és teológiai” szempontból szeretné bemutatni az evolúció “képtelenségét”. Gyorsan beszereztem egy példányt és most megpróbálom elemezni ezeket a bizonyos természettudományos érveket. A vallásos érveket természetesen nem bolygatnám, de igazán felcsigázott a szerző állítása, miszerint: “A tudományos kérdésekhez való hozzáállásunkban alapjaiban objektívek kívánunk maradni.” (9. old) Lássuk, mennyire teljesíti a szerző saját vállalását! Az apraját a végére tettem, annak, aki esetleg szeretné bogarászni, mit találtam olvasás közben. (Mielőtt valaki megkérdezni, szándékosan hoztam Wikipediás hivatkozásokat ahol csak tudtam, nehogy azzal lehessen vádolni, hogy a kívülállók számára hozzáférhetetlen anyagokból dolgozok.)
Ígérem egy darabig hanyagolni fogom a Miller-Urey kísérletet, már gondolom mindenkinek a könyökén jön ki, de ha már végignéztük a vallásos keresztények és muszlimok ellenvetéseit, mindenképpen szükséges megnézni, mit is mondanak szigorúan tudományos alapon, minden vallástól függetlenül az értelmes tervezés hívei. Nem lesz túl hosszú, mert az érvek nagy részét már tárgyaltuk. A Miller-Urey kísérlettel Tasi István is foglalkozott a könyvében, ez a fejezet a világhálón is megtalálható, ezt vesézném ki. A csak számmal jelölt közlemények részletesebb ismertetése megtalálható a korábbi cikkek egyikében. Érdemes ezekkel kezdeni az olvasást.
Mivel a Miller-kísérlet gyakorlatilag minden nagyobb lélegzetű evolúciótagadó munka része, több forrásból is megvizsgálhatjuk, mit írtak róla össze, ha már ilyen alaposan beleástam magamat. Ma az iszlám kreacionizmus kerül terítékre, ugyanis Harun Yahya egész fejezetet szentel Az evolúciós csalás című munkájában ennek a kérdésnek. (A könyv a www.azevolucioscsalas.com oldalon volt eddig elérhető, de ma reggel, amikor ellenőriztem, az oldal már nem élt. Vélhetőleg beszerezhető a szerző saját oldaláról is http://www.harunyahya.com/en.m_book_index.php. Ha nem, torrentoldalakon biztosan megtalálható.) Ugyanis Harun Yahya összes könyve ingyen letölthető, ez azért roppant rokonszenves vonás, legalább nem ezen akar nyerészkedni.
Az évente megrendezett SuperBowl és a négyévente lezajló elnökválasztás mellett az amerikai közélet egyik menetrendszerűen bekövetkező eseménye a kreacionizmus és a tudományos oktatás szorgalmazói közti összecsapás. Erre egy-egy iskolai körzet bizottságában kerül általában sor, de a vita esetenként valamelyik szövetségi állam tárgyalótermében folytatódik, többnyire a kreacionista tananyag szorgalmazóinak vereségével.
Az 1925-ös tenessee-i Scopes-per nyitotta a jogi torzsalkodások sorozatát, amikor John Scopes középiskolai tanárt vádolták az evolúció tanítását szigorúan tiltó Butler-törvény megszegésével. Ugyan a tárgyalás során – amelyet Jerome Lawrence és Robert Edwin Lee is megörökített “Aki szelet vet” (Inherit the wind) c. drámájában – Scopes-t bűnösnek találták, a vád győzelme pürrhoszinak bizonyult, a perről született beszámolók inkább elfordították a közvéleményt a fundemantalista kreacionizmustól. A hatvanas évek végén aztán maga a Legfelsőbb Bíróság mondta ki (Epperson kontra Arkansas), hogy az evolúció tanításának tiltása alkotmányellenes, mert sérti az alkotmány első kiegészítésének az állam és az egyház szétválasztására vonatkozó kitételét. Ugyanerre hivatkozva 1987-ben ugyanez a testület meg is tiltotta, hogy az állami iskolákban kreacionizmust oktassanak (Edwards kontra Aguillard). Lényegében ez az ítélet az, amely ma is referenciapontnak számít a jogi útra terelődő viták esetében, mint az történt 2005-ben, a pennsylvaniai Doverben is, ahol a “kreacionista tudomány” egyik új reinkarnációjának, az értelmes tervezettségnek (Intelligent Design – ID) az iskolai oktatását tiltotta meg egy szövetségi bíró. (Az ID annyiban különbözik a klasszikus kreacionizmustól, hogy nem mondja meg egyértelműen, ki a teremtő, mindössze amellett érvel, hogy az élővilág egyes elemei annyira komplexek, hogy azokat csak egy intelligens tervező hozhatta létre.)
Európai szemmel ugyan meglepőnek tűnhet, hogy a biológia órák tananyaga végső soron peres úton alakul ki a világ biológiai tudományokban (is) vezető kutatóhatalmánál, de az amerikai oktatás decentralizált jellegénél fogva ez gyakorlatilag kódolva van a rendszerben. Az egyes körzetek tananyagát, a szövetségi állam törvényeivel összhangban, helyi bizottságok határozzák meg, melyek tagjait az ott lakók választják saját soraikból. Így értelemszerűen nagyon különböző gondolkodású testülete lesz egy metropolisz egyetemi központja köré épülő iskolai körzetnek, illetve egy kisváros vagy “alvóváros” konzervatív, főként hitéleti tevékenység köré szerveződő közösségének. Utóbbiakban gyakran különösen nagy súllyal vannak jelen a szó szerinti Biblia-értelmezést szorgalmazó neoprotestáns gyülekezetek tagjai. Ők érthető okokból nem szívlelik a ma ismert földi élet sokszínűségének létrejöttéről kialakult tudományos konszenzust, így mindent megtesznek, hogy saját meggyőződésüknek is helyet találjanak a biológiaórák tananyagában.
A precedens alapú amerikai törvényhozás nem teszi ugyan lehetővé, hogy pont ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, amelyek már egyszer elvéreztek a bíróságokon, de a kreacionisták kitartónak bizonyultak. A már említett Edwards kontra Aguillard per ítélethozatala után azonnal ejtették a “kreacionista” kifejezést a szótárukból és helyette “tervezettség támogatót” (design proponent) kezdtek használni. Olyannyira, hogy a doveri per során minden bizonnyal az egyik legnagyobb hatású bizonyíték az ID tanítására ajánlott tankönyv korábbi kéziratainak összevetése volt, amelyekből egyértelművé vált, hogy a lapokon 1987 után egyszerűen lecserélték az addig domináns “kreacionizmust”, de egyébként a szöveg változatlan maradt. A beszédes bizonyítékok ellenére az ID támogatói a nagyközönségnek szánt nyilatkozataikban máig tagadják a kreacionizmussal való közösséget, ami nem csoda, hiszen a beismerés egyet jelentene a tudományosság illúziójának nyílt feladásával.
A doveri vereség azonban egyértelművé tette, hogy az “értelmes tervezettség” áltudományos köntöse sem elég ahhoz, hogy a kreacionista tanokat visszacsempésszék a tananyagba. Így új stratégia született: a kritikus, tudományos gondolkozás fontosságára hivatkozva kérni, hogy az egyes elméletek “vitatott pontjait” is ismertesse a tananyag.
Ennek megfelelően az elmúlt évek során több déli államban is törvénnyel próbálták a “kiegyensúlyozottságot” a biológiaórákra becsempészni. A konfliktust nem ismerő jóhiszemű és naiv szemlélő számára akár ártatlannak is tűnhet ezeknek a beterjesztett tervezeteknek a szövege. Hiszen a “kritikus gondolkodás” vagy az “elméletek gyenge pontjainak megismerése” tipikusan olyasmi, amit a kutatók maguk szoktak fontosnak tartani. Jobban megismerve a beterjesztők motivációit, hamar kiderül, hogy a megfogalmazás mindössze verbális álca, a cél egyáltalán nem a valóban kritikus, analitikus gondolkozásmód népszerűsítése.
A szóban forgó törvénytervezeteket jegyzők bővebb magyarázata – nézőponttól függően paradox vagy cinikus módon – Scopesra utal vissza. David Fowler, aki pont Tenessee-ben az evolúció-ellenes törvény legfőbb lobbistája, a Chattanoogan c. helyi újságban megjelent publicisztikájában úgy állította be, mintha a jelenkor tudósai lennének azoknak a megfelelői, akik anno Scopes-nak akarták megtiltani, hogy mit taníthasson, az általa fontosnak tartott evolúció-kritika állítólagos elhallgatásával. Bill Dunn, a törvényt beterjesztő republikánus képviselő is hasonló húrokat pengetve nyilatkozta pár hete a Scientific Americannek: “Megfordítottuk a Scopes-per szereposztását. Csak annyit szeretnénk, hogy az összes tudományos tény az asztalra kerüljön.”
A gond ezzel az érveléssel mindössze az, hogy azok a tények, amelyeket ők szeretnének látni, nem léteznek, az evolúció valóban kritikus kérdéseire pedig ők nem kíváncsiak. Azok a kérdések, amelyek valóban élénk vitákat gerjesztettek a kutatók között az elmúlt években, évtizedekben, őket hidegen hagyják. Így nem arról szeretnének vitát a középiskolai biológia órán, hogy az egyes fajok között megfigyelhető jellegbeli különbségeket a fehérjék aminosavsorrendjében megjelenő változások okozzák-e elsősorban, vagy a fehérjék kifejeződését szabályozó mutációk, vagy hogy egyes jellegek változása folyamatos-e, vagy ugrásszerű. Amiről ők szeretnének hallani, azok a kreacionisták által évek óta ismételgetett “érvek”, mely szerint a radioizotópos kormeghatározás csal, átmeneti fosszíliák nem léteznek, egyes élőlények annyira összetettek, hogy lépésenként nem jöhettek volna létre. Ugyan ezek az “érvek” tudományosnak nem mondhatók, ráadásul tételes és folyamatosan bővülő cáfolatuk létezik (a doveri perben több napon keresztül történt ezek ismertetése), ez szerintük nem ok arra, hogy ne beszéljenek róla a tanárok a biológiaórákon. Ez persze nem meglepő, hiszen a mozgalom fundamentalista-vallásos gyökerei miatt aligha lehet valaha olyan bizonyítékot felmutatni, amit meggyőzőnek találnak ügyük feladására. Hét évvel William Dembski, az ID-mozgalom egyik oszlopos tagjának jóslata után, mely szerint “öt éven belül a molekuláris darwinizmus – az az elmélet, mely szerint darwini folyamatok komplex struktúrákat hoznak létre sejt alatti szinten – halott lesz”, a molekuláris evolúció tanulmányozása a biológia egyik leggyorsabban fejlődő területe, Dembski pedig továbbra is az ID egyik legharcosabb hirdetője.
A modern kreacionistáknak a kutatókhoz való sajátos viszonyát legjobban Don McLeroy fogalmazta meg. A fogorvosi végzettségű McLeroy 2009-ig a Texasi Oktatási Bizottság tagjaként tevékenykedett, s ezalatt számos alkalommal igyekezett olyan határozatokat elfogadtatni, amelyek legalábbis lehetővé teszik a kreacionizmus oktatását a biológia keretében. Amikor szembesítették vele, hogy a szakértők nem értenek egyet javaslatával, McLeroy válasza frappánsan annyi volt, hogy “valakinek szembe kell szállni a szakértőkkel”. A szakértői konszenzussal való szembenállás Fowler korábban említett Chattanoogan publicisztikájában is megjelenik, ahol maga a szerző írja, hogy a törvény védelmet nyújtana olyan tanároknak, akik órájukon ID-t szeretnének tanítani.
Az ID-t propagálók helyzetét az sem könnyíti, hogy a koncepció bizonyított tudománytalanságán túl néhány éve nyilvánosságra került a mozgalom hátsó szándékaira rávilágító ún. “Ék-stratégia”. Ezt Phillip E. Johnson, az értelmes tervezettség mozgalom (egyik) atyja jegyzi és lényege tömören annyi, hogy ahhoz, hogy a neo-kreacionista mozgalom elérje célját, a Teremtés-történet széleskörű elfogadtatását az életről és a világmindenségről szóló materialisztikus magyarázatok helyett, egy kis lépésekből álló PR-kampányt kell folytatni. Ennek fontos eleme az evolúcióval szembeni bizalmatlanság kialakítása, amelynek egyik eszköze az ID iskolai tananyagba való beemelése “alternatív magyarázatként”.
Ugyan bírósági szinten a vita az utóbbi időben rendszeresen az ID-tábor vereségét hozta, a mesterségesen gerjesztett nézeteltérés más szinten elérte a hatását. Egy januári felmérés szerint az amerikai biológia tanárok többsége (hatvan százalékuk) – az esetleges konfrontációt elkerülendő – mára inkább kerüli az evolúció részletes tárgyalását. Mindössze 28%-uk foglalkozik óráin nagyobb mélységben a témával, a maradék pedig kreacionizmust oktat helyette. Ez pedig aligha fogható fel másképp, mint a tudományos oktatás nyilvános kudarca ezeken a helyeken, hiszen, ahogy Johnson maga is bevalotta: “Ez a vita sosem a tudományról szólt, hanem vallásról és filozófiáról”.
(A szöveg szerkesztett változata, kisebb várakozás után… az origo-n jelent meg. Köszönet Ambrus Géza Gergelynek az irodalom-vadászatban nyújtott segítségért.)
Nemrég vettem észre egy furcsa aránytalanságot a „szakirodalomban”: Az összes általam olvasott kritikus valamiért úgy tesz, mintha az első, 1953 -as Miller-Urey kísérleten kívül soha senki sem próbált meg egyszerű szervetlen anyagokból szerves anyagokat előállítani. Hogy ezt a hiányt orvosoljam, gyűjtöttem pár közleményt, ahol éppen ilyen kísérleteket írnak le. Ezeket a Miller-Urey kísérlettel szembeni ellenérvek köré csoportosítottam. Ez a kis összeállítás a teljesség igénye nélkül született, a kérdés szakirodalma elég bő, csak éppen néhány önkényesen kiragadott példán keresztül szeretném bemutatni, hogy mégis milyen kísérleteket végeztek a prebiotikus földi körülmények modellezésére. Kiemelten csak aminosavakkal és nukleinsavakkal foglalkoztam, más vegyületeket eredményező kísérletek ismertetése nagyon messzire vezetne.
Egy picsit fáziskésében jutott el hozzánk a cikk, de tulajdonképpen nem igényel sok magyarázatot Pauk János interjúja a mindennapi.hu-n (“Az akadémiai doktor szerint nincs evolúció” címmel), így kommentár nélkül néhány részt kiemelnék (és mindenkit biztatnék, olvassa el az eredetit).
“A Biblia a kezdeteket illetően a világ teremtéséről beszél, és ezt nemcsak Mózes első könyvében teszi, hanem az Ó- és Újszövetség egyéb helyein is. Talán a legmegdöbbentőbb egy nem hívő embernek az lehet, hogy az utalások teljes összhangban állnak. Ezekből kiindulva számomra lehetetlen arra a következtetésre jutni, hogy az evolúció kerekét a Teremtő olajozta illetve működteti még ma is. Amint mondtam, és olvassuk a Bibliában, a teremtett világ, a Biblia leírása szerint, teremtés által állott elő. A Biblia pedig Isten kijelentése. A hívő emberek elsősorban nem a bizonyított tények miatt fogadják el a Bibliát és annak igazságait, hanem mert a Szentlélek Isten meggyőzte őket a Biblia isteni eredetéről. Ezért válik számukra legfontosabb tekintéllyé. Ha a teista evolúciót fogadnám el, szembekerülnék a Biblia számos állításával, amit természetesen szeretnék elkerülni. […]
A hívő emberek számára nincs más kiindulópont a tudomány művelésében sem, mint a Teremtő kijelentése, a Biblia. A nem hívő emberek a Bibliát nem fogadják el, ezért a [evolucionista – kreacionista] polémia egészen biztos a legvégső időkig megmarad. Persze van egy dinamikus elvi lehetősége minden hitetlen embernek – a megtérés. A Bibliából tudjuk, ez is Isten ajándéka. Innen számítva a polémia feszültsége feloldódhat, ha a hitre jutott ember meghajol a Biblia tekintélye előtt.”
Ma egy valódi kreacionista írást elemeznék ki. Nekem eleve valahogyan őszintébbnek tűnnek a valódi kreacionisták, mint az értelmes tervezők, egyszerűen azért, mert legalább nyíltan kimondják, hogy ők bizony azért ellenzik az evolúciót, mert szerintük nem hozható fedésbe a vallásuk szent irataival. Külön jó pont, hogy Kovács Csaba, a blog fenntartója meglepő módon korlátozás nélkül engedélyezi a hozzászólást. Sajnos a magyar evolúciótagadók töredékére jellemző csak, hogy ellenvéleményeknek teret engednének, az általános szokás az, hogy vagy eleve nem lehet megjegyzéseket tenni, vagy a kínos kérdéseket feszegető válaszok éveken át moderálásra várnak és sohasem jelennek meg, így üdítő kivételnek számít a Biblia és tudomány blog, ahol tényleg lehet kommentelni. Ha minden kreacionista így állna hozzá az ügyhöz, krecionizmus már régen nem is létezne. Mivel Kovács Csaba ezen a blogon is megjelenik időnként, remélem a hozzászólások között kifejti majd a véleményét.
Bevallom megihletett Deák Péter írása a 
Nemrég jelent meg Szedmák András „Mi az igazság? Az evolúció mint biológiai képtelenség” című könyve (
Ígérem egy darabig hanyagolni fogom a Miller-Urey kísérletet, már gondolom mindenkinek a könyökén jön ki, de ha már végignéztük a vallásos keresztények és muszlimok ellenvetéseit, mindenképpen szükséges megnézni, mit is mondanak szigorúan tudományos alapon, minden vallástól függetlenül az értelmes tervezés hívei. Nem lesz túl hosszú, mert az érvek nagy részét már tárgyaltuk. A Miller-Urey kísérlettel Tasi István is foglalkozott a könyvében, ez a fejezet a
Az évente megrendezett SuperBowl és a négyévente lezajló elnökválasztás mellett az amerikai közélet egyik menetrendszerűen bekövetkező eseménye a kreacionizmus és a tudományos oktatás szorgalmazói közti összecsapás. Erre egy-egy iskolai körzet bizottságában kerül általában sor, de a vita esetenként valamelyik szövetségi állam tárgyalótermében folytatódik, többnyire a kreacionista tananyag szorgalmazóinak vereségével.
A precedens alapú amerikai törvényhozás nem teszi ugyan lehetővé, hogy pont ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, amelyek már egyszer elvéreztek a bíróságokon, de a kreacionisták kitartónak bizonyultak. A már említett Edwards kontra Aguillard per ítélethozatala után azonnal ejtették a “kreacionista” kifejezést a szótárukból és helyette “tervezettség támogatót” (design proponent) kezdtek használni. Olyannyira, hogy a doveri per során minden bizonnyal az egyik legnagyobb hatású bizonyíték az ID tanítására ajánlott tankönyv korábbi kéziratainak összevetése volt, amelyekből egyértelművé vált, hogy a lapokon 1987 után 
Nemrég vettem észre egy furcsa aránytalanságot a „szakirodalomban”: Az összes általam olvasott kritikus valamiért úgy tesz, mintha az első, 1953 -as Miller-Urey kísérleten kívül soha senki sem próbált meg egyszerű szervetlen anyagokból szerves anyagokat előállítani. Hogy ezt a hiányt orvosoljam, gyűjtöttem pár közleményt, ahol éppen ilyen kísérleteket írnak le. Ezeket a Miller-Urey kísérlettel szembeni ellenérvek köré csoportosítottam. Ez a kis összeállítás a teljesség igénye nélkül született, a kérdés szakirodalma elég bő, csak éppen néhány önkényesen kiragadott példán keresztül szeretném bemutatni, hogy mégis milyen kísérleteket végeztek a prebiotikus földi körülmények modellezésére. Kiemelten csak aminosavakkal és nukleinsavakkal foglalkoztam, más vegyületeket eredményező kísérletek ismertetése nagyon messzire vezetne.
Ma egy valódi kreacionista írást elemeznék ki. Nekem eleve valahogyan őszintébbnek tűnnek a valódi kreacionisták, mint az értelmes tervezők, egyszerűen azért, mert legalább nyíltan kimondják, hogy ők bizony azért ellenzik az evolúciót, mert szerintük nem hozható fedésbe a vallásuk szent irataival. Külön jó pont, hogy Kovács Csaba, a blog fenntartója meglepő módon korlátozás nélkül engedélyezi a hozzászólást. Sajnos a magyar evolúciótagadók töredékére jellemző csak, hogy ellenvéleményeknek teret engednének, az általános szokás az, hogy vagy eleve nem lehet megjegyzéseket tenni, vagy a kínos kérdéseket feszegető válaszok éveken át moderálásra várnak és sohasem jelennek meg, így üdítő kivételnek számít a