A hüllők szexdeterminációja mindig hálás téma, ui. ez az az állatcsoport, ahol egymással viszonylag közeli rokonságban levő fajok utódai is teljesen eltérő módon döntik el, hogy kiből legyen fiú és kiből lány.
A két legelterjedtebb módszer a hőmérséklet alapú illetve a genetikai determináción alapuló. Előbbi esetben egyes fajok azt használják ki, hogy a kupacba lerakott tojások közül a külsők és belsők nem teljesen azonos hőmérsékletű környezetben nevelkednek, s ez a néhány fok eltérés elég ahhoz, hogy másfajta fejlődési programot indítson el. Nincs igazi aranyszabály, vannak fajok ahol alacsonyabb hőmérsékleten fiúk kelnek ki, vannak ahol lányok, egy dologban azonban megegyeznek: a globális felmelegedés számukra súlyosan eltolódott nem-arányt hoz, ami pedig nem éppen jó hír ezen fajok jövője szempontjából.
A genetikai determináció ismerősebb számunkra, hiszen bennünk is valami hasonló működik: léteznek ún. szexkromoszómák – esetünkben az X és Y, hüllőknél ill. madaraknál a Z és W -, amelyek genetikai úton határozzák meg az utód nemét. Az egyik kromoszóma – Y ill. W – különösen fontos, mert ezen van a nemmeghatározás kulcsgénje (figyelem: a hüllőknél ill. madaraknál fordítva mennek a dolgok, a homogamétás, azaz ZZ egyed hím lesz, a heterogamétás, ZW pedig nőstény, így a W-n ez esetben értelemszerűn a női identitás génje keresendő!). Az ilyen kromoszómák általában kicsik és fokozatosan elsatnyulnak az evolúció során (a “párjuk”, az X ill. Z kompenzál ezért) és szinte csak ez ez egy kulcsgén marad végül érintetlenül rajtuk. Legalább is eddigi ismereteink ezt a modellt támasztották alá.
Most azonban a szakállas agámáknak (Pogona vitticeps) köszönhetően árnyalnunk kell a képet. Ezt a fajt eddig klasszikus genetikai nem-meghatározású élőlényként tartotta számon a szakirodalom, amelynek hímjei, a fent már említett módon, ZZ kromoszómát hordoznak, nőstényei pedig ZW-t. Pontosabban úgy tűnik, hogy ez csak 28°C-on igaz, mert amikor a tojásokat 34-36°C-on keltették ki, hirtelen csak nőstények születtek. Nem azért, mert a hímek elpusztultak a tojásban (ami elképzelhető lett volna), hanem mert a ZZ kromoszómájú egyedek is nősténnyé váltak.
Ennek a jelenségnek a magyarázatára pedig az tűnik legkézenfekvőbbnek, hogy a szex-determináció kulcsgénje nem a W, hanem a Z kromoszómán van, és az embriók neme attól függ, hogy mennyi géntermék van bennük jelen. Ha túl kevés van – azért, mert csak egy Z kromoszóma van jelen, vagy mert a magasabb hőmérsékleten a fehérje instabil lesz és működésképtelen – akkor nőstények születnek, ha pedig több – mert 28°C-on, két Z kromoszóma van jelen -, akkor hímek.
Hogy kiderüljön helyes-e ez az elmélet, ahhoz már “csak” a kérdéses kulcsgént kellene megtalálni (el fog tartani egy darabig, mert az agámák nem a könnyen kezelhető laborállatok közé tartoznak), illetve nem árta lassan azon is elgondolkozni, hogy miképp menthetjük meg a fajt. Hiszen ez a felismerés biológiailag érdekes, de melegedő világunkban ugyanúgy sötét jövőt fest a szakállas agámák elé, mint a kizárólag hőmérsékleti determinációt használó fajok elé.
Quinn, AE, Georges, A, Sarre, SD, Guarino, F, Ezaz, T, Marshall Graves, JA (2007) Temperature Sex Reversal Implies Sex Gene Dosage in a Reptile. Science 316: 411.
A világ amelybe belenövünk tele van közhelyekkel, amelyek a férfi és női identitást valamilyen bináris választásként prezentálja, gondoljunk csak a Mars és Vénusz, vagy a Ying és Yang hasonlatokra. Csak amikor olyan különleges esetekkel kerülünk szembe mint 
Ha a nemek mögött levő genetikai faktorokról beszélünk, elsősorban az X és Y kromoszómára gondolunk. Pedig az emlősökre olyan jellemző “XY” szexdeterminációs rendszer (egyébként vannak kivételek, azokról majd máskor) csak logikájában tekinthető viszonylag elterjedtnek az állatvilágban, mechanizmusában egyáltalán nem.