A házimacskák eredete – az archeogenetika szemszögéből

sn-catsegypt.jpg

Ahogy a kutyák esetében is adott az ős a farkas személyében, úgy nem kérdéses az sem, hogy napjaink elkényeztetett házimacskái egységesen vadmacskaeredetre vezethetőek vissza. Sőt még az sem vitatott, hogy a vadmacska (Felis silvestris) öt alfaja közül a közel-keleti/afrikai elterjedést mutató F. silvestris lybica az az állat, amelyből az évezredek alatt kényeztetni való szőrgombócot gyártottunk. Ezen túl azonban több kérdőjel is adódott a macskaháziasítás körül. Ezekre próbál választ adni a Nature  kiadásában megjelenő új lap, a Nature Ecology & Evolution hasábjain megjelent cikk, ahol paleogenetikai eszközökkel kezdtek neki a kérdés vizsgálatának.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A házimacskák eredete és a domesztikációs szindróma

box_of_cats.jpgKözel 11 millió év telt el azóta, hogy az összes ma élő macskafajta őse feltűnt valahol Eurázsiában, majd hosszú és tekervényes (az amerikai kontinensre is átterjedő) csavargás végén pár utóda, valahol az immár az emberi civilizáció bölcsőjének számító “Termékeny Félhold” térségben hagyta magát megszelidíteni.

Persze, hogy a magtárakhoz vonzódó egerekre vadászó kecses ragadozó pontosan mennyire is engedte magát megszelidíteni, máig intenzív vita tárgya, s mivel az ősrivális kutyákkal ellentétben az ember rengeteg házimacska-populáció esetében képtelen a teljes tápláléklánc és a szaporodás totális kontrolljára (ráadásul ezek a populációk kereszteződnek is vad rokonaikkal), sokan csak fél-szelidítettnek tekintik a házimacskát. 

De melyek is voltak azok a kulcsmutációk, amelyek megjelenése fokozatosan segítette, hogy ember és macska egymásra találjanak?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Macskabunda, gepárdbunda

normal-and-king-cheetahs.jpgAmint arra az előző posztomban is utaltam, az állatok külalakját meghatározó mintázatok kialakulása és nagy variációja, illetve az ezek mögött rejlő molekuláris mechanizmus régóta foglalkoztatja a kutatóközösséget. Ennek megfelelően sok mindent tudunk a szőrszín, azaz pigmentáció kialakulásáról és evolúciójáról, viszont meglepően keveset, hogy miként is jön létre adott helyen a mintázat.

Pontosabban, abban viszonylagos egyetértés van, hogy a múltkor említett “reakció-diffúzó mechanizmus” lesz a magyarázó elv, de hogy pontosan milyen molekulák a hunyók, arról még mindig csak találgatunk.

Egy tavaly nyáron megjelent cikk, talán hangyányit közelebb visz a megoldáshoz, de minimum egy érdekes szereplővel gazdagítja ismereteinket.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A macskabunda genetikája

Év végére/elejére valami könnyed illik, így mi is valami ilyesmit kerestünk: arról lesz szó, hogy mit is tudunk a macskabunda-mintázatokat szabályozó genetikai folyamatokról.

Akik rendszeres olvasói a blognak, azok tudják, hogy a szőrzetek és mintázatok, főleg evolúciós kontextusban rendszeresen előkerülnek. Leggyakrabban abban a kontextusban, hogy kevés pigmenst termelő “kivilágosodott” egyedek jelennek meg világos élőhelyeken, illetve más körülmények közt rengeteg fekete pigmenst termelő “melanizált” formák tűnnek fel. Ezek a folyamatok szinte kivétel nélkül az Mc1r szabályozta melanin-szintézis útvonalba szólnak bele.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A cicák eredete

Az emberiség állatszelídítési történetei közül a macskáké egy kicsit kilóg, hiszen mi magunk nem sokat nyertünk rajta. A házimacskák nem adnak tejet, nem finom a húsuk, nem jó vadászpartenerek, nem szállítanak nagy terheket és nincs felhasználható gyapjuk sem. Az eseti egerészés mellett igazából csak az embereket is megnyugtató dorombolás az, amit “haszonként” jelölhetnénk be.

A cicák oldaláról pozitívabbnak tűnik a mérleg: folyamatos kaja forrásra leltek és a vadonnál mindenképpen biztonságosabb meleg otthonra is egyben. Ennek megfelelően talán nem is olyan meglepő, hogy mai tudásunk szerint a kapcsolat kezdeményezői is ők voltak.

Tízezer évvel ezelőtt, a mezőgazdaság elterjedése okán a Közel-Keleten, a “Termékeny Félhold” térségében megjelentek az első magtárak, amelyek aztán mágnesként vonzották magukhoz a kártékony élősködőket: a patkányokat és egereket. Ez a fix táplálékforrás lett aztán a környéken élő vadmacskák (Felis silvestris) a hívójel, ami miatt egyre több időt töltöttek az emberek közelében. Ez a közeledés végződött aztán tartós kapcsolatban (az együttélés legrégebbi régészeti bizonyítékai 9,500 évvel ezelőttre datálódnak), a jelek szerint nem is egyszer, hanem ötször.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….