(Ez egy rendhagyó poszt, hiszen tulajdonképpen nem más, mint egy rettenetesen hosszú tudományos lábjegyzet a Cink-en megjelent életrajzhoz. Nem állítom, hogy önállóan nincs értelme, de mindenképpen ajánlanám a linkelt “anyaposzt” elolvasását. A “lábjegyzet” hosszát az is befolyásolta, hogy egy erős gimnáziumi biológia tudást mindenképpen feltételez az olvasó részéről – néha többet is, talán – de, ha a “Háború és békénél” rövidebbre akartam fogni a dolgot, másképp nem ment és így is igen terjedelmes lett.)
Azok a csodálatos gombák – izelitő
Mániákusan szeretem a gombákat. Varázslatos teremtmények. A sokféleségük egyszerűen bámulatra méltó. De sajnos a csiperkén, gyilkos galócán, Candidán és a lekvárokon növő penészgombákon kivül a többiek nagyon kevés figyelmet kapnak, pedig szinte hihetetlen érdekességekre bukkan az ember, ha belepillant a gombák világába.
Új sorozatomban ezekből az érdekességekből csipegetek témakörök szerint.
Tuberkulózis fókáktól
Mint azt Jared Diamond szemléletesen bemutatta a “Háborúk, járványok, technikák” könyvében, az Újvilág kolonizálása során az Európából érkező hódítók “sikere” sokban olyan mikroszkópikus patogén “potyautasokon” múlt, amelyekre a kolonizálók immunrendszere felkészült, de amelyek ellen a benszülött lakosság védtelen volt (és amely folyamat egy kicsit még mindig tart).
A Nyugati civilizáció bölcsőjének tekinthető európai és közel-keleti területeken, az állattartás és a modern mezőgazdaság megjelenésével egyetemben, ideális körülmények alakultak ki, hogy számos, korábban csak állatokon élő kórokozó az emberre adaptálódjon, korábban nem látott méretű járványokat okozva. Az efajta zoonózisok azóta sem ritkák, lásd pár éve a madárinflueza és SARS parákat, illetve a jelenleg is zajló ebola járványt, ahol valószínűleg gyümölcsevő denevérekről került a kórokozó az emberekre.
“Dr.” Vargha és társai
Az Indexen egy fantasztikusan jó cikk jelent meg a Bajor Imrét (félre)kezelő Vargha Zoltánról, amihez csak pár dolgot lehet hozzáfűzni (azon túl, hogy olvassátok el!):
- ha még van valakinek kétsége, akkor érdemes a cink korábbi posztját is mellétenni
- a szélhámosság ezen formája természetesen nem “hungarikum”, az általam már többször emlegetett Paul Offit könyv bemutatja, hogy nyomják ezt azok, akikhez képest Vargha egy láthatatan kifutófiú
- az RTL Klub hamarosan orvosos talk-showt indít, Dr. Tóth címmel, és mint azt a comment:com-on írja sixx, ha a dolgot ihlető The Doctor Oz Show valamennyire kiindulópontnak tekinthető, gyanús, hogy ebben is hihetetlen mennyiségű csodapirulás bullshit fog elhangzani és mivel ezt akár milliók hallhatják, nap mint nap, népbutító hatása felér a Bajor-Vargha ügyével (magyar bulvársajtó, szevasz!)
- az Indexes cikkben szereplő Vargha bemutatkozó-videó pedig már-már Monty Python szinten van, de komolyan:
Ujjszámeredet – 2.
Bő éve már írtam egy hosszabb posztot arról, hogy miként magyarázható az ujjaink kialakulása a fejlődés során Turing-mechanizmus segítségével. Akkor valahol ott hagytuk abba, hogy minden jel szerint ha létezik egy ilyen mechanizmus, azt Hox fehérjék (elsősorban Hoxd13), illetve a Fibroblast Growth Factor (Fgf) jelátvitel modulálja.
Most a korábbi tanulmány szerzői közül James Sharpe csoportja tovább igyekezett göngyölíteni a rejtélyt és azonosították a korábban csak feltételezett Turing-mechanizmus molekuláris komponenseit. Ezek pedig nem mások, mint két másik fontos jelátviteli útvonal a Bmp és Wnt elemei, valamint a csontképződés egyik legkoraibb markerének tartott Sox9.
Az már korábban is ismert volt, hogy a Bmp jelátvitel elősegíti a Sox9 kifejeződését, a Wnt jelátvitel pedig gátolja azt, de Sharpejék először figyeltek fel rá, hogy a Sox9 valamint a Wnt jelátvitel (aktivált B-catenin által mért) aktivitása és a Bmp jelátvitel egyik ligandumát kódoló Bmp2 gén expressziója szintén komplementer. (Érdekes módon a Bmp2 kifejeződése, és a Bmp jelátvitel (pSMAD-al mérhető) aktivitása sem esik egybe, ami annak az oka, hogy ahol a ligandum aktiválni tudja a receptort ott egy ún. feed-back gátlás valósul meg a bekapcsolt gének, így a Sox9 által is.)
Impakták – I.
Jó bornak is kell a cégér, szóval közben a 444-es ScienceMeetup-on elindult egy új podcastünk, amit Zsiros Lacival (Szertár) csinálunk, és első vendégünk Ferenci Tamás volt (Védőoltás blog), akivel védoltásokról és oltásellenességről beszélgettünk:
Vissza a gyökerekhez
Még a blog rendszeres olvasói közt is kevesen vannak talán, akik még emlékeznek arra, hogy az egész dolog úgy indult, hogy kissé parttalan vitába keveredetem a magyar kreacionisták önjelölt képviselőivel, és a blog lehetőséget adott arra, hogy rézsletesebben írhassak különböző evolúcióval kapcsolatos kérdésekről (és nem csak azokról).
Azt meg már senki nem tudhatja, hogy a vita során hosszasan kellett hárítanom Tasi István (aka. Isvara Krsna dász) vitapartnerem erősködését, hogy a vita anyagát adjuk ki nyomtatott formátumban (gondolom azért volt neki ez ennyire fontos, mert mégiscsak a kreacionista érvek legjobb magyarnyelvű összefoglalói lettek az ők irományai, továbbá mindig növelte a kreacionisták egoját, ha valódi kutató szóba állt velük). Ennek a hárításnak lett a része az is, hogy egyszer személyesen is találkoztunk 2006 elején és az egyébként túl sok újdonságot nem hozó beszégetésnek az egyik elejtett félmondatában Tasi azt a reményét fejezte ki, hogy hamarosan kormányváltás következik be és a jobboldali kormány reményei szerint sokkal inkább szimpatizálni fog az ő nézeteivel, akár a tananyagba is beemeli őket.
Akkor a kormányváltás rövidtávon elmaradt és amikor hosszabb távon mégis bekövetkezett közel sem tölthette el Tasit lelkesedéssel. Nem hogy nem rohant senki átírni a gimis biológiakönyveket, de még az egyházi státuszuk megtartásáért is küzdeni kellett a krisnásoknak.
Most mégis beugrott a beszélgetés, mert a napokban többen felhívták a figyelmemet egy rövid YouTube vidóra, ahol a hírTV adásában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fejti ki a véleményét az evolúcióról.
A nagy hobbit háború – 2.
Pár nappal ezelőtt röppent föl a hír (amit az Index is átvett), hogy az indonéz Flores szigeten levő Liang Bua barlangban talált különös, aprótermető emberi csontvázak nem is egy új emberfaj, a Homos floresiensis, ismertebb nevén a “hobbit” csontjai, hanem egy Down-kórban szenvedő modern ember lehetett.
A “hobbit” súlyos humán betegségekkel való asszociálása nem új. Már rögtön a felfedezése után is felvetették, hogy igazából nem egy új emberfajról van szó, hanem egy kisfejűségben (microcepháliában) szenvedő emberé, majd később, egy másik cikkben Laron-törpeségre gyanakodtak a szerzők.
Most, amint a Guardian sztorija megvilágítja, van egy feltűnő összefüggés a három, H. floresiensis különlegességét kétségbe vonó cikk között: azon túl, hogy ugyanaz a szerzőgárda áll mögöttük, a kutatók mindig az Amerikai Tudományos Akadémia (NAS – National Academy of Sciences) lapjának számító PNAS egy különleges szabályát használják ki, ahhoz, hogy ennyire színvonalas helyen közöljék elméleteiket.
Hidra tumorok
A daganatos megbetegédeseket kifejezetten a modern ember betegségének beállító hipotézisek egyik érve többnyire az, hogy lám, az állatvilágban mennyire ritka ez a megbetegedés, így nyilván a mesterséges környezetünk váltja ki.
Bár környezetünk kétség kívül bővelkedik ún. rizikófaktorokba (pl. dohányzás vagy azbeszt), amelyek eredményeként bizonyos daganatos megbetegedések gyakorisága megnőhet, mint azt már egy korábbi posztban hosszan leírtam, ez az érv mégis hamis, hiszen az állatvilágban szinte bármerre tekintünk, élő és kihalt fajokra, előbb-utóbb szinte bizonyosan daganatos megbetegedések nyomaira bukkanhatunk.
Mégpedig azért, szól a legelfogadottabb elmélet, mert a rák egyszerűen a többsejtűség egyik velejárója, mintegy kódolva van a többsejtű élőlények genomjában (pontosabban az ilyen genomokban mind ott vannak azok a gének, amelyek szigorúan szabályozva elengedhetetlenek egy többsejtű élőlény kialakításához, ám ha elszabadulnak a szabályozás alól, akkor egyes sejtek gátlás nélkül kezdenek osztódni, újabb és újabb részeit kolonizálva a gazda szervezetének (ez lenne a metasztázis), mígnem végül az sokszor el nem pusztul).
Ennek az elméletnek az értelmében azt várnánk, hogy már a legbazálisabb többsejtű élőlények, így a Csalánozók közé tartozó hidrák esetében is fellelhetünk daganatos betegségeket.
“Rasszok”, gének és intelligencia – here we go again

Vannak olyan évszázadokon át domináns nézetek, amelyeket ugyan megcáfolt a tudomány és az élet, de nem képesek elhalni, hanem mint valami B-kategóriás zombifilm szereplői, újból és újból előjönnek, áltudományos köntösben próbálva elismerést szerezni maguknak. Ennek gyönyörű példája az utóbbi években brand-újítással próbálkozó kreacionizmus, vagy épp a múlt század elején “fajelméletként” egész tisztességes követőtábort maga mögött tudó rasszizmus. Utóbbi esetében ráadásul az utóbbi évek legnagyobb botrányait olyan emberek okozták, akikről végső soron hajlandó lenne az ember elhinni, hogy egyáltalán nem tudnak azonosulni a rasszizmus társadalmi stigmáival, mégis olyan dolgokat mondtak vagy írtak le, amelyek tudományosan nem alátámasztottak, viszont minden mezei, saját felsőbbrendűségének gondolatába fülig szerelmes rasszistát fel tudnak villanyozni. 2005-ben Bruce Lahn két Science cikke okozott vihart, 2007-ben pedig a DNS szerkezetét megfejtő James Watson meggondolatlan kijelentése.
Most épp Nicholas Wade új könyve miatt áll a balhé, amelyben a NYTimes egykori ismeretterjesztő újságírója genetikai okokra igyekszik visszavezetni a különböző kontinensek eltérő társadalmi berendezkedését. Az A Troublesome Inheritence a legújabb populációgenetikai eredményeket alapul véve próbálja igazolni, hogy az ázsiai autokratikus, illetve afrikai törzsi-jellegű társadalmak nem kulturális, környezeti okok miatt keletkeztek, hanem ezeknek a dolognak nagyon is természetes, genetikai okai vannak.
A probléma “csak” annyi, hogy azok a kutatók, akiknek a munkájára alapozva Wade igyekszik megindokolni az elméletét, ezt egyáltalán nem így látják, nem véletlen, hogy a NYTimes-ban leközölt tiltakozó levelet mindenki aláírta, aki számottevő eredményt ért el a populációgenetika területén az utóbbi évtizedben.