A gazdaszervezetek és az élősködőik folyamatos evolúciós versenyben állnak. Az élősködő egyre hatékonyabban fertőzi a gazdát, a gazda pedig egyre hatékonyabban pusztítja az élősködőjét. Ebben a versenyben nyilván különböző egyensúlyi állapotok állhatnak be, ha éppen a gazdában alakul ki egy új, hatékony védőrendszer, akkor egészen addig mentes maradhat az élősködőjétől, amíg az valahogyan nem hatástalanítja a védelmét. Ha ez sikerül, egy darabig megint az élősködő kerül előnybe, majd újrakezdődik a körforgás. Ilyen rendszer például a krumpli és a Phytophora infestans nevű élősködője, a P. infestans különböző effektormolekulákat termel, amelyekkel a krumpli immunválaszát gátolja, a gazda genom pedig különböző R géneket tartalmaz, amelyek termékei felismerik az élősködő által termelt molekulákat, így adnak ellene immunválaszt. Ez a verseny elég régóta tart már, amikor megszekvenálták egy krumplitörzs és az élősködőjének a genomját, négyszázharmincnyolc R gént találtak a krumpliban és ötszázhatvanhárom effektormolekulát kódoló gént a P. infestansban.
Mire jó a GMO 16. – A burgonyavész
Válasz
“De mi a legrosszabb, ami a hernyóval történhet?”, kérdezte sok évvel ezelőtt egy növényélettan vizsgán tanárunk egyik barátomat, aki kínjában annyit bírt kibökni, hogy “hát, ha lehull a levél”. Kevésszer láttuk Lásztity Demetert őszintén nevetni, de ez biztos az a pillanat volt, még akkor is, ha egyáltalán nem ezt a választ várta.
Hosszú idő óta méltatlanul hanyagoltuk az evodevos posztokat, így most itt az ideje törleszteni ilyen irányú adósságunkat. 
Kevés dolgon rugózunk talán annyit, mint a zöld mozgalmak azon furcsa fixációján, hogy csak mert nem tudjuk, hogy a hagyományosan létrehozott növény-fajtákban milyen genetikai változások zajlottak le, egy genetikailag módosított (GM) növényben pedig jobbára igen, az utóbbi valamiért inherensen veszélyes lesz.
A tavalyi 
Vannak dolgok, amik annyira mindennapiak, hogy látatlanban is fogadni mernénk, hogy már biztos mindent kikutattak róluk az arra avatottak és csak elég lenne a megfelelő irodalmat felütni, hogy pontosan megértsük mi miért és hogyan. Az emberi bőr- és hajszín, vagy testméret tipikusan ilyennek tűnhet egy laikus számára, de a valóság az, hogy a bőr- és hajszínek sokfeélesége, a tesmagasságról nem is beszélve jól mutatja, hogy ezeknek a tulajdonságnak a kialakításáért nem egy, hanem nagyon-nagyon sok gén a felelős és ezek együttes működése hoz létre bizonyos fenotípusokat.
Alig fél évvel ezelőtt írtam az első megszekvenált bordásmedúzafakról (Mnemiopsis leidyi) és már ki is jött egy másik genom-jellemzés: ezúttal a Csendes-óceáni egres (Pleurobrachia bachei) genomjának vázlata került publikálásra és vele együtt további tíz bordásmedúzafaj transzkriptómájának (ami a kifejezett génjeinek összessége) a jellemzése.
A bioüzemanyaggyártás legnagyobb hátránya nyilván az, hogy alapvetően olyan nyersanyagokból dolgozik, amelyket mi emberek meg is tudnánk enni, vagy legalább néhány malacot felhizlalnánk rajta, így a bioüzemanyag gyártás az élelmiszerellátással verseng. Meg lehet oldani a dolgot zsírsavakat termelő algákkal is, ám ez esetben elég nehéz hozzájutni a végtermékhez, mivel először be kell darálni a szárított algát, így az így nyert biodízel olaj költségének 70-80% -át viszi el a feltárás. Ugyan ismertek olyan rendszerek, ahol E. coli baktériumokkal termeltettek szabad zsírsavakat, de azok növekedéséhez meg ugye cukor szükséges, ugyanaz a gond velük, mint a bioetanollal. A mai cikk szerzői Xinyao Liu és munkatársai úgy érzik, átvágták a gordiuszi csomót: Génmódosított kékmoszatokkal termeltettek szabad zsírsavakat.
Általában ha rekombináns fehérjetermelésről esik szó, mindenki baktériumokban, élesztőkben, sejtvonalakban gondolkodik, de ezeknél sokkal kevésbé ismert rendszerek is léteznek, a saját előnyeikkel. Az alapprobléma mindenütt ugyanaz, egy csomó gyógyszerként vagy ipari adalékként használható fehérjét ismerünk, azonban ezek megtermeltetése általában elég drága. A ma ismertetett rendszer ezen próbálna segíteni, egy rovar alapú expressziós rendszerrel.