Meglepődve olvastam az Index cikkét, miszerint magyar kutatók “megrengették a genetika alapjait”. Gyorsan el is olvastam a cikket, hátha valami újat tanulok, de szokás szerint megint arra jutottam, hogy az újságírók tökéletesen félreértették a szóban forgó közleményt. Miről is szól akkor Tory Kálmán és munkatársainak cikke?
Valószínűleg az én időzítésemmel van a baj, de azt hiszem nem segített a “Mielőtt meghaltam” történetének értékeléséhez, hogy épp a napokban fejeztem be Paul Offit új könyvét. A “Killing us sotfly” az Amerikában sikeres egészségguru-szélhámosok világára húzza rá a vizeslepedőt, olyan embereket mutatva be, akik mindenféle skrupulus nélkül árulnak hatástalan, vagy esetleg káros csodaszereket, reményvesztett embereket taszítva a lelki nyomor után az anyagiba is.
A könyv egyik visszatérő motívuma, hogy a különböző csodaszerek általában semmilyen tesztelésen keresztül nem mentek keresztül, forgalmazóik egyszerűen “tudják”, hogy működnek, s ha esetleg a páciensek, akik “hagyományos” – értsd tudományosan bizonyított – eljárásokkal megmenthetők lettek volna, végül meghalnak, akkor minden gátlás és lelkiismeretfurdalás nélkül állítják, hogy tulajdonképpen az ő módszerük használt és ők már látták is a javulás jeleit.
A Dallas Buyers Club (a film eredeti címe) ennél csak kicsivel bonyolultabb helyzetet mutat be, ahol az állam oldalán sem feltétlenül az empátia és a szakértelem dominál folytonosan – és mint azt Goldacre “Bad Pharma“-ja óta tudjuk a gyógyszergyárak sem mennek a szomszédba egy kis alakoskodásért, ha sztárgyógyszereik reklámozásáról van szó. Mégis, a film, a valóban erős színészi alakítások mellett, olyan faék egyszerűségű világképet próbál a nézőre ráerőszakolni, ami messziről bűzlik: állami szabályozás rossz, szegény, meg nem értett mexikói doki jó. Ráadásul pont ez az egyszerűsített világkép egy nagy önellentmondásnak ágyaz meg a filmben: Saks doktornő kritizálja az AZT-t érzése szerint megfelelő hatástanulmányok nélkül piacra dobó és abból profitot remélő gyógyszercéget, de a végére teljesen megengedővé válik a hasonlóképpen kétes hatású gyógyszereket áruló Ron Woodroff irányában, aki szintén tisztességes profitot felez le a legalitás határán működő vállalkozásából. Az AZT démonizálása egyébként szintén kérdéses és nem tudom mennyire lehet bő másfél órányi vizuális kemény AZT-szapulást ellensúlyozni egy, a film végén csak pillanatnyi ideig felvillantott, szöveges figyelmeztetéssel, hogy az AZT később fontos komponense lett az antivirális-koktéloknak. Arról nem is szólva, hogy erősen kétes, mennyire hasznos szimpatikusnak láttatni a kocsicsomagtartóból árult, teljesen ellenőrizhetetlen eredetű gyógyszerek adásvételét.
Ha pedig a film a Lancet-et nevezi ki a valódi tudás forrásának, álljon itt, hogy mit írnak ők a filmről, ennél jobban aligha lehetne megfogalmazni:
“Dallas Buyers Club flirts with a laissez-faire approach to drug development and drug access, without due diligence to the medical and moral hazards that follow. The film underplays the side-effects of Woodroof’s experimental offerings, and neglects to mention that clinical trials eventually showed that many of the drugs he pushed were ineffective as treatments for HIV/AIDS. The film also comes down hard on the medical establishment and the FDA for accepting zidovudine, suggesting that its side-effects outweighed its benefits. Only at the very end does it acknowledge that zidovudine became a key component in the early antiretroviral cocktails that have turned HIV/AIDS from a death sentence into a chronic disease. And Saks, embodying the contradiction at the heart of the film, ends up supporting Woodroof’s risky hustle despite deriding pharmaceutical executives and her colleagues for profiteering and for advancing drugs into trials too quickly.”
A bevallottan viccnek szánt kétfarkú kutyával szemben a kétfarkú aranyhalak nagyon is valóságosak: a Ming dinasztia archívumának tanúsága szerint legkésőbb 1596-ban már léteztek a császári udvarban.
Ekkor az aranyhalakat már közel 600 éve tenyésztették Kínában és mint azt a fajták ma is megfigyelhető formagazdagsága is mutatja, kevés olyan anatómiai korlát volt, amit nem kíséreltek meg több-kevesebb sikerrel áthágni a lelkes domesztikálók.
Akárcsak a kutyák esetében, a domesztikáció lényegében itt is egy hihetetlenül rég zajló és részletes genetikai kísérletként is felfogható, ahol az egyes exotikus fajták fenotípusainak genetikai okait feltárva sok mindent megértünk az állatok “normális” fejlődéséről is.
Az aranyhalak fajtájinak megértésében segítségünkre van az is, hogy egy viszonylag közeli rokonuk a molekuláris fejlődésbiológia modellálata lett: a zebradánióról van szó, amelynek nemcsak a nagyfelbontású genetikai térképe és genom szekvenciája áll a rendelkezésünkre, de az utóbbi évtizedek során számos mutagenezis screen alanya is volt, így nagyon sok, különös mutánssal rendelkezünk, amelyeknek többé-kevsébé értjük a genetikai hátterét is.
A génmódosításról szóló viták egyik visszatérő eleme az az érv, miszerint a transzgenezis különböző fajok DNS-ét kombinálja össze, ami a természetben nem következhetne be – hiszen ezek a fajok nem alkotnak természetes szaporodó közössége-, azaz természetellenes, vagyis rossz.
Túl azon, hogy már a természetes = jó, mesterséges = rossz dichotómia is egy teljesen hibás felütés, az alaptézis még csak nem is igaz: számos olyan esetet ismerünk a természetben, ahol szinte semmilyen rokonságban nem levő fajok közt valósult meg génáramlás a horizontális géntranszfer jelensége révén (mi is dokumentáltunk párat, lásd itt, itt, itt, vagy itt és itt).
Most a jelenség egy különösen szép példáját írták le japán kutatók, ahol jól dokumentálható a bekerült “idegen” DNS-darab evolúciós előnye is.
Az Ornithodoros génuszba tartozó puhatestű kullancsok emlősfajokon élősködnek, a szó szoros értelmében a vérüket szívják. A kullancsok nyálmirigyében egy érdekes molekulát fedeztek fel, egy kullancs-specifikus adrenomedullint (TAM), aminek szerepe van abban, hogy a vérszívás hatékonyabb legyen. Az adrenomedullin (ADM) egy olyan peptid hormon, amely számos egyéb tulajdonsága mellett vérnyomáscsökkentőként is alkalmazható, mert az erek falában levő simaizmokat lazítja el.
(A cikk szerkesztett verziója 2014 február 16-án az origo tudományrovatában jelent meg.)
“Ha megvizsgálsz egy embert, mellén tumorokkal és azt taleled, hogy a duzzanat az egész mellkasán szétterjedt, és ha kezedet a mellkasán ezekre a tumorokra teszed és ezeket hidegnek leled, bennük nem lévén meleg érintésedkor, és kezed nem lel bennük szemcséket, és nem termelnek folyadékot, sem váladékot, de kezedben labda alakúak, akkor azt mondhatod neki: “Tumorod van, egy betegség, amivel megküzdök”.“
Feltehetőleg személyesen Imhotep főpapnak tulajdoníthatóak a fenti sorok, amelyek az Edwin Smith papirusz révén maradtak fent az utókor számára. Ez a 48 gyógyászati beavatkozást részletező írás a legrégebbi ismert orvosi szöveg, így az idézett rész egyben a legősibb írásos emléke a daganatok diagnosztikájának. S hogy belekerülhetett az Imhotep-féle listába, jelzi, hogy már az i.e. 17. századi Egyiptomban sem voltak ritkák a tumoros megbetegedések. A papirusz egyben jól tükrözi azt is, hogy már sok ezer évvel ezelőtt sem kecsegtetett sok jóval a rák: “Nincs kezelés”, folytatódik ugyanis az idézet, vagyis a beteg a korabeli orvosokban már nemigen, legfeljebb Szahmet istennő jóindulatában reménykedhetett.
A rák kapcsán időnként felmerül, hogy ez a modern ember betegsége, egy kór amelyett a természettől eltávolodó, hálátlan faj szabadított magára, chemtraillel és gén-módosított élőlényekkel terhelt világában. A daganatos megbetegedések számának folyamatos és megállíthatatlannak tűnő növekedése látszólag támogatja is az ilyen megállapításokat, ám a valóság komplexebb.
Ma volt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) “Célkeresztben a GMO-k mezőgazdasági felhasználása” elnevezésű vitanapja a Parlament Vadásztermében, amit fel is jegyezhetünk, mint egy újabb elhalasztott lehetőséget, hogy normalizáljuk a génmódosításról (GM) szóló közbeszédet. Persze ezen talán nem is kellene meglepődni, hiszen már az előadói line-up már nem kecsegtetett sok jóval, és sokak szerint a cím (“célkeresztben”) is árulkodó volt, ugyanakkor a közönség összetétele/reakciói igazolják, hogy igény viszont lett volna valóban érdemben beszélni a témáról.
A kormány részéről megjelentek, így a vitanapot megnyitó Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának elnöke, nem túl meglepő módon megingathatatlan anti-GM pozíciót képviselve beszéltek. Az általános nézet valahogy úgy foglalható össze, hogy a GMO-mentesség Magyarországnak jó hiszen a GMO-k veszélyesek hiszen a zemberek is veszélyesnek gondolják. Font szerint, ha beengedjük a GM növényeket, akkor már semmi sem állíthatja meg, hogy kék-szemű, szőke hajú designer-bébik lepjék el a hazát. És naugye, hogy ezt nem akarjuk.
Fontnál is explicitebben képviselte a GMO-ellenességet Budai Gyula, aki szomorúan konstatálta, hogy hiába nem szeretik sok helyen Európában a GM-t, hiába van benne az Alaptörvényben a GMO-ellenesség, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) ezt nem hajlandó figyelembe venni. (Ami persze érdekes kérdéseket vet fel, hogy Budai szerint milyen formában kellett volna ezeket figyelembe vegye a tudományos véleményt megfogalmazó EFSA, illetve, hogy ha elegen gondolnák azt, hogy kikapcsolható a gravitáció, azt figyelembe kellene-e vennie szerinte valamilyen arra hivatott testületnek, például egy híd biztonságának vizsgálatkor.) De mi nem adjuk könnyen magunkat, mert “meg kell védeni Magyarországot”, és ezen a ponton meg is lett mondva, hogy a vitanap célja igazolni, hogy a GMO-k veszélyesek. Ezzel persze picit fölöslegessé vált az egész hajcihő, hiszen, ha tudott, mi lesz a végső kommüniké, akkor minek az egész…
Holnap délelőtt Para-Kovács Imre műsorában Györgyey Jánossal, a “Zöld GMO-k” könyv egyik szerzőjével beszélgetünk a KlubRádióban. Mindenféle szóba kerülhet, ami a génmódosítással kapcsolatos és, ha belefér, szót ejtünk majd a Btk. Budai Gyula által tervezett módosításáról is, illetve arról, hogy miért okozott felzúdulást genetikusi körökben.
update: A beszélgetés hanganyaga megtalálható a Szkeptikus Hangtárban.
Tavaly augusztusban szenzációként járta körbe a világot az a hír, amelyben Mark Post a maastrichti laboratóriumában petri csészében, marha izom-őssejtekből növesztett izomrostokból elkészült az első hamburger. A lombikhúst előállítását propagálók szerint a Föld egyre gyarapodó népességének egyre növekvő húsfogyasztási igényét 2050-re lehetetlenség lesz a ma elfogadott és gyakorolt állattenyésztéssel és húsipari eljárásokkal biztosítani. Az őssejtekből előállított hús, előállítóik szerint, nemcsak az igényt lesz képes fedezni, de számos ökológiai és etikai problémára is megoldást nyújthat, akár az elvi okokból vegetáriánusoknak is a tányérjára kerülhet.
De miért is kellene egy teljesen újfajta terméknek egy, már meglevőt imitálnia? Miért pont hamburger készült a lombikhúsból? A húspótlónak szánt szójának is van értelmesebb elkészítési módja, mint a szójapörkölt. Az Eindhoveni Technikai Egyetem in vitro étkezés (Eating in vitro) projektjének keretén belül különböző dizájnerek engedték szabadon fantáziájukat. A jövő húsfogyasztásával kapcsolatos ötleteikből lássunk most pár ízelítőt.
A neandervölgyi genom a kezdetektől fogva izgalomban tartott minket is, meg persze mindenkit, aki fogékony az efajta genomikai – humánbiológiai ínyencségekre.
A genom, sőt genomok (mert ma már három, földrajzilag nagyon különböző helyeken fellelt fosszíliából nyert genetikai anyag áll a rendelkezésünkre), pedig fokozatosan egyre több dolgot árultak el a mai modern ember és az Eurázsiát előtte meghódító neandervölgyi populációk bonyolult viszonyáról.