A neandervölgyi genom a kezdetektől fogva izgalomban tartott minket is, meg persze mindenkit, aki fogékony az efajta genomikai – humánbiológiai ínyencségekre.
A genom, sőt genomok (mert ma már három, földrajzilag nagyon különböző helyeken fellelt fosszíliából nyert genetikai anyag áll a rendelkezésünkre), pedig fokozatosan egyre több dolgot árultak el a mai modern ember és az Eurázsiát előtte meghódító neandervölgyi populációk bonyolult viszonyáról.
Nem várna el sokat az egyszeri olvasó, ha arra számítana, hogy 150 évvel “A fajok eredetének” megjelenése után, az evolúció körül zajló minden vita ellenére, maga a faj fogalma azért már kőbe véshetően letisztult lenne. Nincs így, és a rendelkezésünkre álló több mint tucatnyi (egymással gyakran inkompatibilis) definíció jól mutatja, hogy néha triviálisnak tűnő dolgokat is mennyire nehéz pontosan megfogni.
Persze az mindenki számára jól látható, hogy a kolibri és a jegesmedve két külön faj és az elméleti vita sem erről szól. Az viszont már sokkal kevésbé triviális, hogy az egyszerű háziegér külsőre teljesen azonos keleti és nyugati populációit miért tekintik egyre inkább két külön fajnak (és nem alfajnak), vagy a kinézetre ég és föld csivavát és dán dogot miért soroljuk gondolkodás nélkül ugyanabba a fajba.
Az alapkérdés rögtön az, hogy biológiai értelemben létezik-e olyan, hogy faj, vagy ez csak egy ember által létrehozott mesterséges kategória (ez az ún. “nominális fajfogalom”). Hogy ez mennyire nem evidens, azt talán jól mutatja, hogy napjaink fajkeletkezéssel foglalkozó referenciakönyve több mint tucatnyi oldalon át tárgyalja a kérdést (egyébként végül arra jut, hogy igen, vannak fajok).
Érdekes módon anno Darwin is a nominális fajfogalom mellett tette le a garast. Főműve második fejezetében így ír:
“Az előbb említettek okán látható, hogy úgy tekintek a faj kifejezésre, mint amit kényelemből, tetszőlegesen adunk egymásra hasonlító egyedek egy csoportjának, és így nem különbözik sokban a változat kifejezéstől, amelyet kevésbé különböző és változékonyabb formáknak adunk. A változat kifejezést pedig, összevetve az egyszerű egyedi különbségekkel, szintén tetszőlegesen használjuk, csak a kényelem kedvéért.”