A nagy hobbit háború – 2.

Pár nappal ezelőtt röppent föl a hír (amit az Index is átvett), hogy az indonéz Flores szigeten levő Liang Bua barlangban talált különös, aprótermető emberi csontvázak nem is egy új emberfaj, a Homos floresiensis, ismertebb nevén a “hobbit” csontjai, hanem egy Down-kórban szenvedő modern ember lehetett.

A “hobbit” súlyos humán betegségekkel való asszociálása nem új. Már rögtön a felfedezése után is felvetették, hogy igazából nem egy új emberfajról van szó, hanem egy kisfejűségben (microcepháliában) szenvedő emberé, majd később, egy másik cikkben Laron-törpeségre gyanakodtak a szerzők. 

Most, amint a Guardian sztorija megvilágítja, van egy feltűnő összefüggés a három, H. floresiensis különlegességét kétségbe vonó cikk között: azon túl, hogy ugyanaz a szerzőgárda áll mögöttük, a kutatók mindig az Amerikai Tudományos Akadémia (NAS – National Academy of Sciences) lapjának számító PNAS egy különleges szabályát használják ki, ahhoz, hogy ennyire színvonalas helyen közöljék elméleteiket.

Ez pedig az, hogy az amerikai akadémia tagjai, ha a lapban publikálnak, akkor maguk választhatják meg a cikkük bírálóit. Márpedig, a cikkeket rendre egy Kenneth Hsü nevű, antropológus végzettséggel nem rendelkező, öreg hidrológus jegyzi, aki 1986 óta a NAS tagja. Magyarán jó eséllyel ezek a cikkek nem esnek át valódi, anonim peer-reviewn, hanem eleve, az antropológiában járatlan kutatók véleményezik baráti alapon, így nyilván nem is kellően akkurátusan.

Mint azt a “hobbiton” dolgozó (és annak különleges embercsoporti minőségét hangsúlyozó) másik csoport egyik tagja, kicsit keserűen megjegyezte: ahogy a microcephaliaról és Laron-törpeségről szóló elméletet is megcáfolták, a Down-kóros felvetést is meg fogják. Mindössze nyilván időpocsékolás az egész és nem véletlen, hogy Hsüék cikkeiben egyetlen valódi Down-kóros koponya sincs, hiszen akkor nyilvánvaló lenne az állítás képtelensége. (Az sajnos nem derül ki a Guardian cikkből, hogy Hsüék számára miért ennyire fontos, hogy megkérdőjelezzék a “hobbit” létezését.) 

A legrosszabb a dologban, hogy elvileg a vita minimális, ép DNS segítségével örökre eldönthető lenne. A szibériai, gyeniszovai emberek létezését is egyetlen kisujjcsontdarab igazolja, de abban elég jó minőségű DNS örződött meg ahhoz, hogy a teljes genomot meghatározzuk belőle. Ám a meleg éghajlat miatt sajnos egyelőre nem lehetett megfelelő minőségű örökítőanyagot kinyerni ezekből a leletekből, így ez a fajta bizonyíték még várat magára.

Egyébként, nota bene, a PNAS faramuci szabálya még így is előrelépés: korábban évi két cikk esetében az Akadémiai tagok teljesen ki is kerülhették a peer-reviewt. Ez persze visszaélésekre adott lehetőséget, például az élete vége fele egyre furábban viselkedő, mindenben hibridizációt sejtő Lynn Margulis egy öreg barátja elképesztő elméletét jelentette meg így, ahol a lepkék életciklusát azzal magyarázta a liverpooli zoológus, hogy a direkt fejlődésű lepke-ős egy őslégcsöves peripatidával párzott és ennek a násznak az eredménye a ma is ismert hernyó-forma.

(A felhasznált ábra a Reuters felvétele, ami a Guardian cikkből származik.)

Maciej Henneberg, Robert B. Eckhardt, Sakdapong Chavanaves, and Kenneth J. Hs (2014) Evolved developmental homeostasis disturbed in LB1 from Flores, Indonesia, denotes Down syndrome and not diagnostic traits of the invalid species Homo floresiensis. PNAS DOI: 10.1073/pnas.1407382111
Robert B. Eckhardt, Maciej Henneberg, Alex S. Weller, and Kenneth J. Hs (2014) Rare events in earth history include the LB1 human skeleton from Flores, Indonesia, as a developmental singularity, not a unique taxon. PNAS DOI: 10.1073/pnas.1407385111