evolucio kategória bejegyzései

Kávéevők

Közzétéve Szerző:
Válasz

 

A horizontális génátviteli eseményekről egyre többet tudunk, de engem valahogyan mindig lenyűgöznek. A mai példánk a Hypotenemus hampei nevű rovar, amelyik fontos mezőgazdasági kártevő, ugyanis kizárólag kávén él, a kávétermesztők legnagyobb bosszúságára. Miután a kávébab hatvan százaléka összetett cukrokból áll, a kártevőjének nyilvánvalóan meg kell tudni emészteni ezeket a poliszacharidokat, az ehhez szükséges enzimek pedig a jószág belében kell hogy működjenek. Éppen ezért Ricardo Aruña és munkatársai a bélbe szekretálódó fehérjéket vizsgálták, eközben találtak egy HhMAN1 nevű fehérjét, ami a szekvenciája alapján egyértelműen hasonlít az ismert mannanáz enzimekhez. Mivel a kávé poliszacharidjainak nagy része galaktomannán, vélhetőleg ez az enzim felelős a kávé cukortartalmának lebontásáért. Viszont eddig még soha senki sem talált rovarokban mannanáz enzimet kódoló gént, úgyhogy kicsit alaposabban megvizsgálták ezt a HhMAN1 gént.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Vízipoloskák és Hox gének

Közzétéve Szerző:
Válasz

Homebox géneket szeretni már-már klisé szinten sztereotipikus egy fejlődésbiológustól, ugyanakkor tény, hogy a leglátványosabb mutációkért és evolúciós változásokért felelős géncsaládot nem lehet nem elismerni. Ennek megfelelően időről-időre mi is lerovunk néhány tiszetelkört a batesoni homeotikus mutációk genetikai mibenlétét biztosító DNS szakaszok előtt.

A Hox gének külön érdekes szerepet játszottak az ízeltlábúak evolúciójában, ahol a szájszervek alakja, a szárnyak helyzete és a potroh láb-nélkülivé válása egyaránt nekik köszönhető.

Ugyanakkor, paradox módon az utóbbiak esetében (azaz a potroh végtag-mentességét biztosító poszterior Hox gének, az ubx és abdA esetében) az utóbbi évek egy új, a végtagok hosszát befolyásoló funkiót is feltártak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Bakteriális terepruha

Közzétéve Szerző:
1

Pár héttel ezelőtt már vázoltam, hogy miért is fontos, hogy egy tintahal ne takarja ki a fényt úszás közben, elárulva ezáltal saját pozícióját, az alatta portyázó ragadozóknak.

Akkor a legevidensebbnek tűnő megoldást ismertettem: ha sikerül többé-kevésbé átlátszóvá válni, akkor kiszúrható árnyék sem jön létre.

Persze nem minden faj feltétlen híve az “üvegtest” programnak, így más megoldásokat is ismerünk. Az egyik, kommentek közt is előkerülő, a hawaii kurtafarkú tintahal (Euprymna scolopes) nevét égette bele a tudománytörténetbe.

A szóbanforgó tintahal egyáltalán nem átlátszó, viszont hasi oldalán egy specilizált “fény-szervet” hordoz, amivel biolumineszcens fényt állít elő.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Neandervölgyi örökségünk – immungének

Közzétéve Szerző:
Válasz

A szerelem nem mindig ismer (és tisztel) fajhatárokat, főleg, ha közeli rokon fajokról van szó.

Nemrég láthattuk, hogy a háziegér és egy közeli rokona közti eseti párosodások miként segíthettek abban, hogy a rágcsáló-irtók elleni rezisztenica génje megjelenjen a nyugat-európai egérpopulációkban és akkor már utaltam azokra, az akkor még csak hírek szintjén létező híradásokra, hogy valami hasonló játszódhatott le a modern emberek immunrendszere esetében is, neandervölgyi rokonjaink besegítésével.

A két Homo faj közti etye-petye ötlete nem újkeletű, de az új adatok egyre többet elárulnak, hogy pontosan milyen genetikai örökségünk maradt Európa neandervölgyi őslakóitól. A múlt héten aztán fel került a Science honlapjára is a szóbanforgó cikk, így már többet tudhatunk a részletekről.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

A citromsavemésztő E. coli genomja

Közzétéve Szerző:
Válasz

Gondolom mindenki ismeri Richard E. Lenski hosszú távú E. coli kísérletét. Aki nem, annak nagy vonalakban elmondva, több mint húsz évvel ezelőtt (1988 -ban) tizenkét E. coli kultúrát indítottak, amelyeket szőlőcukorban szegény, citromsavban gazdag táptalajra tettek. Azóta naponta friss táptalajra helyezik őket és ötszáz nemzedékenként mintát vesznek belőlük, amelyeket fagyasztva tárolnak. Dolphin is írt már a kísérletről, de azóta is folyton újabb közlemények jelennek meg róla, úgyhogy ma egy ilyen írást veszünk górcső alá.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Minden madár tollas állat, de nem minden tollas állat madár

Közzétéve Szerző:
19

Lassan, de biztosan oszlik fel a köd a madáreredet 150 éves vitatémájában is. A lexikonokban, tankönyvekben, ismeretterjesztő kiadványokban mindeddig meggyökeresedett vélemény az Archaeopteryx ősmadár voltáról egyre inkább inog, sőt, mondhatnám, hogy már le is dőlt a piedesztáljáról. A Nature közelmúltban megjelent cikkei is ezt támasztják alá.

Már az első Archaeopteryx példány 1861–es bajorországi felfedezésekor Wagner professzor, a müncheni egyetem zoológia tanára, azon a véleményen volt, hogy a lelet egy tollas hüllő maradványa. Nem véletlen, hogy a már előtte 6 évvel felfedezett hasonló csontvázat tollazat lenyomat hiányában dinoszaurusz maradványként írták le, s adták el a hollandiai Haarlem város múzeumának. Ott fedezte fel újra 1970-ben John Ostrom amerikai paleontológus. Ő lett az, aki aztán az ősmadarak dinoszauruszokból való származtatásának hipotézisét újra felmelegítette (először még Huxley vetette fel a 19. század közepén) és ez vált az uralkodó elméleté az utóbbi évtizedekben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Púp a torán

Közzétéve Szerző:
6

A púposkabócák (Membracidae) hátát díszítő gyakran szürreális képletek bárki érdeklődését könnyen felkeltik. A részben szexuális szelekció, részben mimikri következtében kialakult kacifántos képződményeket eddig az első torszelvény nyúlványainak tekintették, de mint arra most fény derült, eredetük sokkal izgalmasabb.

Sean Carroll két volt tanítványa, Benjamin Prud’homme és Nick Gompel vezetett csoport ugyanis nem kevesebbet bizonyított be, mint, hogy valójában módosult szárnyakról van szó.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kopasznyakú barátaink

Közzétéve Szerző:
3

Az erdélyi kopasznyakú tyúk ugyan kétségtelenül nem a legmegnyerőbb külsejű tenyészállatok közé tartozik, ugyanakkor haszna kétségbevonhatatlan. Paradox módon jobban bírja a hideget, mint csupatoll rokonai, ráadásul nagyobb és jobb tojástermelő is.

Persze nem árulok zsákbamacskát, ha elismerem, egy fejlődésbiológus számára a fenotipikus névadó bélyeg legalább annyira érdekes (sőt), mint az említett többi tulajdonság.

Miért kopasz tehát a tyúkfajta nyaka? Első közelítésben a toll-tüszők hiánya okozza mindezt. Mint azt az alábbi ábrán is látni lehet, a megfelelő festést (pl. β-catenin expressziót megjelenítve) alkalmazva, már a fejlődő embrióban is hiányoznak a tüszők. Így a kérdésünk máris így szól, ennek vajon mi lehet a biológiai magyarázata. A válaszhoz hosszas géntérképezés jelentette az első lépést.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Pénisztüskék

Közzétéve Szerző:
5

Múlt héten a Magyar Távirati Iroda ügyeletes Lejter Jakabja igazán elemében lehetett, hiszen sikerült totálisan dezinformálnia, legalább egy hírecske erejéig, a teljes magyar online újságírást. “Az evolúció tüntette el az emberi péniszcsontot“, hirdette a cím mindenfele, és hát nyilván dőlt a kattintásszám, a szerkesztő meg a marketing osztály elégedett volt, az pedig, hogy a hír ebben a formában légből kapott, kit érdekel…

Ugyanis az eredeti cikkben az emberekből valóban hiányzó péniszcsontról, a baculumról, szó egy szál sem esik. Helyette viszont van egy érdekes felvetés a pénisztüskék eltűnésének evolúciós okairól fajunkban – és csak azért felvetés, mert, mint végül látni fogjuk, a blogokban működő peer-review 2.0 néhány fontos és kényelmetlen kérdéssel állt elő a cikk kapcsán (amelyek, egyébként nem a kísérleti anyagot vitatják, hanem annak interpretációját, de ne rohanjunk ennyire előre).

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Parti egerek – 3.

Közzétéve Szerző:
1

A hosszú ideje tartó tudományos bloggolás egyik előnye, hogy időnként lehetőségünk nyílik egy-egy hosszabb sztori befejezésére is (a hátrányok is nyilvánvalók: sokkal jobban tudatában vagyunk az idő visszafordíthatatlan múlásának). Jelen esetben egy olyan megfigyeléssorozatról van szó, ami a színében a floridai tengerpart homokdűnéihez alkalmazkodott Peromyscus egérpopuláció evolúciójáról szól, pontosabban a színeváltozásuk molekuláris mibenlétéről.

Bő három és fél évvel ezelőtt írtam a Hopi Hoekstra vezette kutatásról, ami akkor addig a pontig jutott el, hogy a színváltozást három gén mutációja okozhatta, amelyek közül egyik az a mintázat evolúcióknál mindeig előkerülő Mc1r, a másik a c-Kit, és a harmadik a mai történetünk szempotjából is fontos Agouti. Az Agouti érdekessége, hogy már hosszú ideje tudjuk, hogy szerepet játszik a pigmentáció szabályozásában (konkrétan gátolja azt), de sejtszintű hatása mindeddig homályban maradt.

Hoekstra csoportja legelőször részletesen elemezte a mintázat változást, ami a színezetet létrehozó ún. melanocita sejtek számának ill. előfordulási területüknek a csökkenésére vezethető vissza. Mint azt az alábbi ábra mutatja, ennek következménye az általában világosabb szőr-szín, illetve ez a jelenség, már születéskor nyilvánvaló, mint azt az egynapos egerek bőrén is látni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →