A szerelem nem mindig ismer (és tisztel) fajhatárokat, főleg, ha közeli rokon fajokról van szó.
Nemrég láthattuk, hogy a háziegér és egy közeli rokona közti eseti párosodások miként segíthettek abban, hogy a rágcsáló-irtók elleni rezisztenica génje megjelenjen a nyugat-európai egérpopulációkban és akkor már utaltam azokra, az akkor még csak hírek szintjén létező híradásokra, hogy valami hasonló játszódhatott le a modern emberek immunrendszere esetében is, neandervölgyi rokonjaink besegítésével.
A két Homo faj közti etye-petye ötlete nem újkeletű, de az új adatok egyre többet elárulnak, hogy pontosan milyen genetikai örökségünk maradt Európa neandervölgyi őslakóitól. A múlt héten aztán fel került a Science honlapjára is a szóbanforgó cikk, így már többet tudhatunk a részletekről.
Az emberi immunrendszer központi szereplője az úgynevezett humán leukocita antigének (HLA). Ezeknek a minden sejtünk felszínén megjelenő molekuláknak az a szerepe, hogy a sejtekben levő fehérjék darabjait prezentálják az immunválaszért felelős sejtek felé. Ha ez történetesen olyan fehérje darabja, amit az egészséges sejt használ fel működése során, akkor az immunsejt békén hagyja a sejtet. Ha azonban egy, a sejtet megfertőző patogén működéséből származó fehérje fragmensről van szó, az immunsejt elpusztítja a sejtet a benne rejlő betolakodóval egyetemben (nem véletlen, hogy az igazán kemény-dió humán patogének, mint a HIV, a HLA-kat – pontosabban egy részüket – eltüntetik a sejtfelszínről, így kisebb az esélye a lebukásuknak).
Az egyes HLA fehérjék különböző verziói (vagyis az őket kódoló gének különböző alléljai) közti különbségek nagyban megszabhatják, hogy egyes patogének elleni immunválasz mennyire hatékony, így persze komoly szelekciós nyomás tart afelé, hogy az adott élőhely tipikus betegségei ellen optimális immunválaszt biztosító HLA allélok terjedjenek el az egyes populációkban.
Most gyorsan ugorjunk vissza az időben durván negyvenezer évvel ezelőttre, amikor a mai Európa területén az “ember” elsősorban neandervölgyi rokonjainkat jelentette. Ők már közel negyedmillió éve lakták a kontinenst, így elég nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy immunrendszerük alkalmazkodott a helyi adottságokhoz. Nem úgy, mint az épp megérekező modern Homo sapienseké. Ők rengeteg olyan kórokozóval kellett szembenézzenek, amelyek nem léteztek az emberiség afrikai “bölcsőjében”, így nyilván nagy segítséget jelenthetett egy-egy adaptálódott neandervölgyi gén szervezetükben márpedig ilyesmi csak úgy kerülhetett oda, ha a két társaság tagjai sikeresen szaporodtak egymás közt.
És úgy tűnik, mindez nem csak amolyan sci-fi stabakáció, hanem valódi történelem. A neandervölgyi genomok végigfésülésével és emberi genomokhoz hasonlításával több olyan HLA allélt leltek, amelyek elsősorban európaiakra jellemzőek, Afrikában alig, vagy egyáltalán nincsenek meg (lásd HLA-B*51:01/08 alább). Ez önmagában még persze messze nem elég bizonyíték, de mivel ezek igen ősi alléloknak tűnnek (itt írtam erről bővebben, de röviden az a lényeg, hogy szekvenciájuk sokban megegyezik a feltételezett valamikori főemlős-ős alléljaival) így arra a következtetésre juthatunk, hogy egy másik főemlős fajjal való keveredés révén kerültek be az európai H. sapiensek génállományába – s mivel szekvenciájuk jelen van a maroknyi ismert neandervölgyi genomban, az opció adott..
Ráadásul, mivel a fent vázolt szelekciós nyomás az immunrendszer működésén igen erős lehetett, a genomikai jelek azt mutatják, hogy nagyon hasonló dolgok játszódtak le fajunk ázsiai tréhódítása során is, csak itt nem a neandervölgyiek, hanem a sokkal enigmatikusabb gyeniszovai emberek lehettek a szelekciósan előnyös HLA gének “beszállítói” (lásd HLA-C*15 fent).
Az introgresszió (mert ez a folyamat becsületes neve) épp úgy működik egerek, mint emberek esetében, csak megfelelő szelekciós nyomás kell. Nem állunk az evolúció és genetika törvényei felett, csak egy faj vagyunk a sok közül.
(A sztori egyéb részleteit John Hawks blogjából lehet megtudni. A szerelmes ősember képe colortom blogjáról származik.)
Abi-Rached L, Jobin MJ, Kulkarni S, McWhinnie A, Dalva K, et al. (2011) The Shaping of Modern Human Immune Systems by Multiregional Admixture with Archaic Humans. Science doi: 10.1126/science.1209202