A közelmúltban az egerek Toxoplasma fertőzésének apropóján már belevágtunk a gazdaszervezetet zombisító paraziták témakörébe, és egy ma megjelent rövidke cikk ugyanebbe a témakörbe szállít egy remek példát.
Ezúttal a szenvedő alany az európai gyapjaslepke, és a “parazita” az állatot megfertőző baculvirus. A fertőzés hatására a lepke lárvái, ahelyett, hogy napközben a madarak szeme elől rejtve a földön heverő levelek alatt keresnének menedéket, kimásznak egy magas helyre. Ott aztán elpusztulnak (gyakorlatilag szétesnek) és milliónyi új vírust bocsátanak ki a környezetbe, amelyek aztán lehullva a földre új állatokat fertőzhetnek meg.
A viselkedés kulcsa, úgy tűnik, egy egt nevű gén, amely a vedlési hormont, az ecdyzont módosító (így működésképtelenné tevő) enzimet kódol. Az emelkedett ecdyzon szint hatására az állat általában egy csendes zugot keres, ahol a vedlést megejtheti, ha azonban a hormon szintje nem ér el egy kritikus értéket, a lárva a fán marad, hogy táplálkozhasson.
A kísérlet során műanyag üvegekbe helyezték a lárvákat és figyelték, hogy a normális (A21 vagy 122b) ill. módosított vírusok hatására milyen magasra másznak. Ha a vírus genomból kivették az EGT-t kódoló szakaszt (EGT-) és valami mást tettek a helyére az állatok szignifikánsan kevesebbet másztak, mint egyébként. Ha pedig visszatették az eredeti gént (ResEGT), a viselkedés visszaállt. Lényeges leszögezni, hogy az egt gén jelenlététől függetlenül a vírusok továbbra is fertőzőképesek maradtak, EGT nem kell a vírus fertőzőképességéhez és replikációjához.
Vagyis egy olyan gént leltek, ami nem hordozójában, a vírusban fejti ki a hatását, hanem annak gazdájában, a lepkében. Így a jelenség jó példája lesz a dawkinsi “kiterjesztett fenotípus” fogalmának.
Hoover K, Grove, M, Gardner M, Hughes DP, McNeil J, Slavicek J (2011) A Gene for an Extended Phenotype Science 333:1401.