Szibériai meglepetés – 2.

Az idei év egyik nagy dobása kétségtelen az archaikus Homo fajok genomjainak publikálása lett. Azért használok többesszámot, mert a májusi neandervölgyi genom után, most került nyilvánosságra az egyik denisovai “ősember” genomja is.

Erről a különleges, se nem H. sapiens, se nem H. neanderthalis, de nem is H. erectus egyedeket tartalmazó csoportról már márciusban, a mitokondriális DNS szekvencia közlésekor írtam, és azért az is árulkodó a szekvenálási technikák fejlődéséről, hogy mostanra a teljes genom feltárásra került.

Ennek köszönetően pedig kicsit árnyalni tudjuk a korábbi történetet: a jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, hogy a denisovai Homo ág a neandervölgyi ággal áll közvetlenebb rokonságban, mint velünk (de – egyelőre- külön fajról beszélünk, és nem egy különleges neandervölgyi populációról).

Ez azért érdekes, mert a mitokondriális DNS alapján, úgy tűnt, hogy a neandervölgyinél távolabbi rokonságban álltak a denisovaiak velünk, és ezt egy fellelt őrlőfog különleges alakja is alátámasztotta. Mi lehet a sejtmag DNS-el való vizsgálatok különbségének az oka?

Biztosat még nem tudunk, de a szerzők két elméletet vetnek fel. Az egyik szerint a fog alakja és az mtDNS szerkezete a denisovaiakban archaikus állapotot tükröz, ami bennünk és a neadnervölgyiekben párhuzamosan megváltozott. A másik elgondolás pedig azt pedzegeti, hogy ez a két ősinek tűnő jelleg a denisovaiakba egy másik, ősi embercsoportból (feltehetőleg H. erectus-ból) keveredett be, majd rögzült.

Apropó keveredés: a szerzők szerint a denisovaiak (akárcsak neandervölgyi rokonaik) nem múltak ki nyomtalanul. A rendelkezésünkre álló (jelenleg igen szerény, de gyorsan bővülő) emberi genomok alapján elképzelhető, hogy a kelet felé vándroló H. sapiens populációkkal össze szűrték a levet, mert az óceániai genomok 4%-a különlegesen hasonlít a denisovai genetikai állományhoz. Hogy ez mennyiben állja meg a helyét, egy-két év múlva már látni fogjuk, hiszen több ezer emberi genom áll addigra rendelkezésünkre, az efajta keveredési sztorik tesztelésére megfelelő kontrollt biztosítva.


Reich D, Green RE, Kircher M, Krause J, Patterson N (2010) Genetic history of an archaic hominin group from Denisova Cave in Siberia. Nature 468: 1053-60.

5 thoughts on “Szibériai meglepetés – 2.

  1. KGyST

    Utóbb kiderül, hogy a kínaiak kedvenc többközpontú elmélete a helyben az erectusból kifejlődő sapiensről, a maga módján, áttételekkel, (mint a jereváni rádió híre) de igaznak bizonyul :))

    Reply
  2. Ismeretlen_168760

    Egész pontosan csak Melanézia lakosságával (gyk.pápuák) találtak rokonságot. Legalábbis az Ars Technika cikke alapján (http://arstechnica.com/science/news/2010/12/another-case-of-early-human-interbreeding-confirmed-in-siberia.ars , az eredeti Nature cikk sajnos pénzes.

    Egyesek azon ötletelnek, hogy a pápuák és az ausztrál bennszülöttek között előforduló bőr és szemszín független (tehát feltehetőleg az európaitól eltérő genetikai hátterű)természetes szőkeség ennek a keveredésnek az egyik hagyatéka lehet.

    Reply
  3. Waldi

    Mindig is hihetetlennek tartottam ezt a neandervolgyi nem keresztezodott, hanem nyom nelkul kihalt dolgot. (Foleg a hibrid jellegu csontvazak fenyeben) Jo lenne azert tobbet, veglegesebbet tudni.

    Reply
  4. Waldi

    A fogfajasnak van valami evolucios elonye? (Hogy valahogy szabaduljunk meg a rossz fogtol, pl) Vagy a termeszetben soha sem nem talakoznank annyi cukorral, ami fogszuvasodast okoz?

    Reply
  5. Kopasz

    @ Waldi: Tudomásom szerint a fogszuvasodás kialakulása Európában a hódítások korához, a késő középkorhoz kapcsolható. Ekkor terjedt el a glükóz mint édesítőszer. Egészen addig ha minden igaz, sokkal kevésbé cukrosan étkeztünk, illetve ha cukrot ettünk is, akkor is inkább fruktóz került a szervezetbe. Maga a fogfájás csak egy egy betegség szignálja és nem tulajdonság.

    Még valami: “Ez azért érdekes, mert a mitokondriális DNS alapján, úgy tűnt, hogy a neandervölgyinél távolabbi rokonságban álltak a denisovaiak velünk…”
    Ez az én értelmezésemben ugyanazt jelenti, mint az ezt megelőző bekezdés, tehát, hogy a denisovaiak a neandervölgyiekkel állnak közelebbi rokonságban….

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.