Most jövök a delfti TEDx konferenciáról, ahol Maarten Frens, rotterdami neurológus professzor a transzkraniális egyenáramú agystimulációról (transcranial direct current stimulation – TDCS) tartott egy igencsak érdekes előadást.
A kezelés során a koponyára helyezett elektródák révén az agy gyenge egyenáramú elektromos áramot kap, és ennek hatására megváltozik az elektród alatti agyterület neuronjainak viselkedése. Ha az anódot helyezik egy bizonyos agyterület fölé, akkor az idegsejtek membránja depolarizálódik, míg a katód hatására hiperpolarizálódik. Vagyis az anód esetében a kezelés az idegsejtek extra aktivitását, míg a katódos stimuláció az agyfunkciók blokkolását eredményezi. A kezelés eredménye függ attól, hogy melyik agyterület felé helyezik az elektródát, azon belül is a pozitív vagy a negatív pólust, valamint az sem mindegy, hogy mennyi ideig és mekkora áramerősséggel folyik a kezelés.
A minap a közeli kis drogériában a kezembe akadt egy szórólap, amin így, csupa nagy betűkkel a címben szereplő mondat állt hollandul, valamint egy felhívás, hogy írjam alá az online petíciót a homeopátiás készítmények védelmében. Felvont szemöldökkel vittem haza az ominózus papírt, hogy utánajárjak, miről is maradtam le a közelmúltban.
Az aminosavsorrend adja a fehérjék elsődleges szerkezetét, az aminosavlánc aztán különféle másodlagos struktúrákat vesz fel, mint például az alfa-hélix vagy a beta-redő, ezek aztán különféle harmadlagos szerkezetekbe rendeződnek, így alakítva ki az adott fehérje háromdimenziós térszerkezetét. E szerkezet alapvetően határozza meg a fehérje funkcióját – egy enzim aktív centrumába, egy receptorfehérje ligandkötő doménjébe, egy adott transzportfehérjéhez csak egy bizonyos szerkezettel rendelkező vegyület(csoport) képes kapcsolódni. De mi a helyzet azokkal a fehérjékkel, amiknek nincs a klasszikus értelemben vett harmadlagos szerkezetük?
A Siberian Times május 29-i