Közhelyszámba megy, hogy bár a tudományos közmegegyezés szerint a génmódosított élőlények biztonságosak, a lakosság körében éppen az ellenkező hiedelem terjedt el. A huszonegyedik század egyik legégetőbb kérdése, különösen itt Európában, hogy mi ennek az oka és hogyan lehetne a közvéleményt közelíteni a tudományos közmegegyezéshez? A mai cikkeink szerzői éppen ezt vizsgálták.
Legutóbb már foglalkoztam a SARS-CoV-2 gyorstesztek ügyével, de sajnos megint elő kell hogy vegyem a kérdést, mert láthatóan a magyar sajtó egyszerűen nem hajlandó elengedni egy rettentően ingatag lábakon álló kacsát. Az újabb írás oka, hogy megjelent egy levél az Orvosi hetilapban, amit az emlékezetes májusi cikkben boncolgatott SARS-CoV-2 gyorsteszt gyártója írt a lapnak, illetve a szerkesztő válasza erre. Az oda-vissza válaszok megtalálhatóak a cég honlapján is, érdekes olvasmányok.
A herpeszvírusok kifejezetten elterjedtek, kilenc emberi kórokozójuk rengeteg emberi megbetegedést okoz. Akadnak rájuk gyógyszerek is, amelyek a szokásos logika szerint működnek, például a vírus DNS -ének másolását gátolják, ám ezek ellen hamar kialakulnak ellenálló törzsek, az általános herpeszgyógyszer még távoli ábránd. Éppen ezért izgalmas fejlesztési út új támadáspontokat keresni a vírusokon. A mai cikk szerzői éppen egy ilyen gyenge pontot találtak, ami úgy általában a virológiában is újdonságnak számít.
Az már szinte közhely, hogy lassan kifogyunk a használható antibiotikumokból, az már jóval kevésbé világos, hogy vajon mit használjunk helyettük? Az egyik ígéretes megoldás a fágok használata. A fágok vírusok, amelyeknek a gazdaszervezetei baktériumok, így fertőzéskor a baktériumokat pusztítják el, az emberi sejtekkel semmilyen kölcsönhatásba sem lépnek, minket nem fertőznek. Ezerszám ismertek fágok, a vadonból is könnyedén gyűjthetőek, ráadásul evolválnak is, tehát ha egy baktériumtörzs ellenállóvá válik az eddig ellene használt fágra, csak hosszabb ideig tenyészteni kell őket egy kultúrában és emberi számítás szerint az evolúció ki is termeli az ellenálló baktériumot is fertőző vírust. Mivel egy adott fágtörzs meglehetősen kevés gazdaszervezetet fertőz, egy ilyen kezelés mellékhatásai is jóval enyhébbek, mint egy antibiotikumkezelésé. De akkor miért nem kizárólag fágokat használunk baktériumfertőzések kezelésére? A mai cikkben ezt a kérdést járjuk körbe egy kicsit.
Amióta felpörgött a COVID-19 járvány, néha felröppen egy-egy cikk arról, hogy megtalálták a vírus ellenszerét, valamilyen ellenanyagot. Mivel az ellenanyagot angolul ″antibody″ -nak hívják, néha a sajtóban antitestként is emlegetik. De akkor miért nincs belőle még gyógyszer? Azért érdekes kérdés, mert ezekkel párhuzamosan a leghajmeresztőbb összeesküvés-elméletek keltek szárnyra, igazán tekintélyes filozófusok ekézték a gyógyszergyárakat az ellenanyagok miatt. De akkor mi a helyzet ezekkel az ellenanyagokkal? Miért nem készült belőlük gyógyszer?
A jelenleg is zajló járvány miatt szinte naponta olvashatunk arról, hogy mi is a pillanatnyi helyzet a vírustesztekkel, mi jött be, mi nem jött be, mi maradt ki, mennyi időbe telik? Láthatóan a sajtóban teljes a tanácstalanság, hogy melyik hogyan működik, ezért gondoltam, érdekes lehet összefoglalni, hogy milyen módszerekkel mutathatunk ki egy vírust?
A dolog nem is olyan egyszerű, mint első látásra tűnik, éppen a vírusok tulajdonságai okán. Egyrészt a vírusokat általában nem tartjuk élőlényeknek, önmagukban szaporodásképtelenek, csak a gazdasejt életműködéseit eltérítve sokszorozhatják meg önmagukat. Ezzel ki is lőhetjük a kézenfekvő megoldást, ami egy baktériumnál működne: Bármilyen táptalajra helyezünk egy vírust önmagában, az egyszerűen csak megdöglik, szaporodni nem fog. Egy baktérium azonosítható viszonylag egyszerűen úgy, hogy egy kocsonyás táptalajra szélesztjük, majd megfigyeljük, milyen telepeket alkotnak a felszaporodó baktériumsejtek. Egy vírusnál ez az egyszerű módszer nem működik. Másrészt a vírusok rendkívül apróak (20-300 nanométeresek), így nem láthatóak fénymikroszkóppal, azaz kiesett az a kézenfekvő azonosítási módszer is, hogy valamilyen festékkel megfestenénk egy mintát és egy mikroszkópba téve megszemlélnénk őket. De mit lehet akkor tenni egy vírussal?
Az antibiotikumoknak ellenálló baktériumtörzsek megjelenése egyre komolyabb veszélyt jelent világszerte, köszönhetően az antibiotikumfejlesztés leállásának. Néhány baktériumtörzs ellen már tehetetlenek az orvosok, hiszen minden elérhető gyógyszernek ellenáll. Camilo Barbosa és munkatársai egy egészen szokatlan megoldást írtak le a Plos Biology lapban: Azt vizsgálták, mennyire hatékonyak a különböző antibiotikumok párosával alkalmazva. Az, hogy egyszerre két-három antibiotikummal kezeljünk egy fertőzést körülbelül azóta lebegő ötlet, amióta a második ilyen szert felfedezték, de ez a megoldás mégsem terjed el széles körben, egy-két nevezetes kivételtől eltekintve (malária, HIV, tuberkulózis) nem használják. Az akadálya az evolúció, a kórokozók folyamatosan evolválnak, ha már két hatóanyaggal szemben ellenállóak, hamar megjelennek a kettő ellen egyszerre ellenálló törzsek is.
A génmódosítás egy olyan kérdés, ami körül azonnal magasra csapnak az indulatok és az a terület, ahol az európai közvéleményben teljesen elfogadott egy mélyen tudományellenes álláspont. Sajnos ez világjelenség, 2015 -ben a Pew intézet felmérése szerint az USA lakosságának 37% -a szerint biztonságos a GMO -k fogyasztása, míg az AAAS, egy amerikai tudományos szervezet kutató ugyanerre a kérdésre 88% -ban válaszoltak igennel, vagyis a két csoport között 51 százalékpontnyi különbséget mértek. Egyetlen más kérdésben sem találtak nagyobb eltérést, az USÁ -ban hagyományosan ütközőzónának számító „Az emberek hosszú idő alatt alakultak -e ki az evolúció során?” kérdésre csak 33 százalékpont a különbség a két csoport között (népesség: 65%, AAAS
tagok: 98%), az „Emberek okozzák -e a globális felmelegedést?” kérdésre is 37 százalékpont különbség adódott (népesség: 50%, AAAS tagok: 87%). A „Szükségesek -e a védőoltások?” kérdésben gyakorlatilag egyetért a két csoport (népesség: 68%, AAAS tagok: 86%), a tizennyolc százaléknyi különbség sehol sincs például a GMO -k ügyében tapasztalható eltéréstől. Nem kevesebbre tennék kísérletet, mint hogy körüljárjam ezt a kérdést és megpróbáljam megfejteni, hogyan alakulhatott ki ez a szembeötlő különbség? Ennek során természetesen a tudományos tényekből kell kiindulnunk, de a dolog mesze túlmutat ezeken. Ha a tények számítanának, GMO
vita egyáltalán nem létezne, ebben a kérdésben súlyosan összefonódnak a legkülönbözőbb politikai, ideológiai, üzleti érdekek, nyakonöntve mindenféle emberi érzelmekkel, ezért a megoldás sem lehet pusztán a tények ismertetése.
Megpróbálkoznék egy új, kísérleti módszerrel: Innentől a “Kezdőknek” címkével ellátott írásokat egyértelműen laikusoknak írom, kipróbálom, mennyire válnak népszerűvé a tényleg egyszerűbb nyelven, kevesebb lényegtelen részleten rágódó, kezdőknek íródott cikkek. Ezen túl ezt a gyűjteményt a fenti sárga címke jelöli majd.
A malária még mindig gyilkos kórnak számít, évente kétszázmillió fertőzést jegyeznek föl és hétszázezren bele is halnak. Ráadásul a malária kórokozója már eddig is több maláriaellenes gyógyszerre ellenállóvá vált, így az új gyógyszerek fejlesztése elsődleges fontosságú. Az artemizin egy ilyen maláriaellenes hatóanyag, 1972 -ben fedezte föl Tu Ju-ju kínai kutató, ezért a felfedezéséért 2015 -ben Nobel-díjat is kapott. Az artemizint az egynyári üröm nevű növény termeli, sajnos a leveleiben elég kevés hatóanyag található, a száraz tömeg 0,1-1% -át teszi csak ki. Nyilván ha rá tudnánk venni a növényt, hogy több artemizint termeljen, olcsóbbá válna maga a gyógyszer is, de ugye az egynyári üröm nemesítés még gyerekcipőben jár, egyértelműen kevésbé kutatott terület, mint mondjuk a kukoricanemesítés. Mit tehet ilyenkor a biológus?
Philip K. Dick, 1968-ban megjelent kultikus regénye, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? azt a kérdést feszegeti, hogy éles lehet-e a határ ember és android között, ha pusztán az empátia képességét vizsgáljuk. Ugyanez a probléma fél évszázad után még ugyanúgy a sci-fi kategóriája, mint Dick idejében, de egy analóg kérdés 2017 aktuális problémájává vált. Mégpedig az, hogy milyen morális megítélés alá esnek emberi sejtekből szövetkultúrában létrehozott komplex szövetdarabok, illetve mikortól válik etikailag aggályossá az ezeken való kísérletezés.