Varga Máté bejegyzései

Az élet és a méreg

Közzétéve Szerző:
Válasz

chilean-mummy-face.jpgAz Atacama sosem volt túl barátságos a közelében lakókkal. A bolygó legszárazabb sivatagját nemcsak a vízhiány teszi (közel) elviselhetetlenné, hanem az is, hogy az a kevés víz, ami mégis fellelhető arzénnal szennyezett (ennek az arzénban gazdag vulkáni küzet az oka, aminek a tetején a sivatag fekszik.

Mindezek ellenére, közel egy millió ember lakik a sivatag oázisaiban, bányatelepein, tengerparti halászfaluiban – sokan közülök már generációk óta. Az ő őseiknek a mumifikálódott maradványai  (például olyanok, amelyek a Természettudományi Múzeum Múmiavilág kiállításán láthatók) is tanúsítják, hogy az Atacama közelében évezredek óta magas arzénkoncentráció. De az olyan konkrét, kézzel fogható dolgok, mint a múmiák hajszálai, fogai, stb. csak egy részét teszik ki a folyamatos arzén-kitettség (és -mérgezés) bizonyítékainak, hiszen legalább ennyire beszédes a közelben élők DNS-e is.

Ugyanis a helyiek szervezete, lehetőségei szerint, igyekezett alkalmazkodni a mostoha körülményekhez és ennek a szelekciónak nagyon is jól fellelhető a lenyomata a genomban. Amiben persze semmi csoda nincsen, hiszen ahogy az új táplálékforrásokhoz is alkalmazkodott az emberi biológia, vagy a kevesebb napsütéshez, illetve egyes kórokozókhoz, úgy a folyamatos mérgezést is elviselhetőbbé tette az evolúció.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Bakteriális génjeink

Közzétéve Szerző:
Válasz

young_frankenstein1.jpegA taxonokon átívelő géntranszfer a közbeszédben rendre mint valami elképzelhetetlenül borzasztó, természetellenes dolog tűnik fel és amely a magát tájékozottnak tartó publikum jelentős részében körülbelül Frankenstein és Moreau dokik legperverzebb kísérleteivel érhetne csak fel.

A valóságban persze nem az, elég csak a középiskolai tananyag tárgyát képező endoszimbionta géntranszferre gondolunk, de az utóbbi évek során a törzsfa távoli részei közt bekövetkező géntranszfer számos további példájával is találkoztunk: hüllőkből kullancsokba, mohákból páfrányokba, vagy gombákból levéltetvekbe.

Így igazából nem is meglepő, hogy az egyre növekvő genomi adatbázisokat kihasználva páran most szisztematikusabban is nekiálltak olyan géneket keresni, amelyek horizontális géntranszfer révén kerülhettek az ecetmuslica, fonálféreg, illetve főemlős genomba.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Egy különleges összetett szem

Közzétéve Szerző:
Válasz

sn-fishoriginsh.jpgMéltatlanul régen nem foglalkoztunk a blog egyik kedvenc témájával, a különleges szemekkel, pedig ha egy kicsit is vízközelbe megyünk csak úgy hemzsegnek az egzotikusnál egzotikusabb látószervek: medúzákban és csíkbogarakban, felszíni és mélytengeri halakban (akinek pedig mindez nem elég, még errefele találhat ötleteket). 

Mai “hősünk” a tengerek mélyén, az ún. “szürkületi zónában” (mezopelágikus) felemáslábú rák, a Paraphronima gracilis. A szemei hatalmasak és felfele néznek – ami persze nem túl meglepő egy mélytengeri faj esetében, hiszen a fentről leszűrődő fényből akar minél többet begyűjteni. Ízeltlábúról lévén szó, az is várható, hogy klasszikus, ommatidiumnak nevezett egységekből álló összetett szeme van.

Ami azonban már kevésbé triviális: nem egy, összefüggő retina jön létre az ommatidiumokból, hanem egy 12 darab, egyenként 21-22 ommatidium alkotta vonalból felépített diszkontinuus látószerv.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Az állkapocs, mint evolúciós újítás

Közzétéve Szerző:
Válasz

amphioxus_cartilage_1.jpgAmikor anno a lándzsahal, vagyis Amphioxus genomról írtam és arról elmélkedtem, hogy az egyik legfontosabb különbség a gerincesek és lándzsahal között a velőléc (neural crest) sejtpopulációjának hiánya, azt találtam írni, hogy:

“Érdekesség, hogy a jelek szerint a lándzsahalakban az összes gén megtalálható, ami a gerincesekben a velőléc sejtek kialakulásához szükséges genetikai hálózatban szerepel, sőt, a hálózat kezdeti elemei gyakorlatilag épp ott és épp úgy fejeződnek ki (és működnek együtt), mint pl. egy átlagos hal embrióban. A különbség az utolsó lépésekben van: az amphioxus nem “drótozta” be ebbe a hálóba azokat a géneket, amelyek a velőléc sejtek specifikációjának utolsó lépésit irányítanák.”

Hogy ez mennyire így van, annak tanulsága egy múlt heti Nature cikkből is visszaköszön, ahol az állkapocs eredetének néztek utána.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Szabadságjog-e az oltásmegtagadás?

Közzétéve Szerző:
10

vaccinopathy_1.png

Rég nem látott vehemenciával dühöngött a kanyaró Philadelphiában 1990 októbere és 1991 júniusa között. Közel 1400 esetet jegyeztek fel a városban, melynek a kiindulási pontja valószínűleg egy spanyol kiruccanásról visszajövő tinédzser lehetett, aki kiütései ellenére elment a helyi sportarénában tartott rock-koncertre.

A járvány során kilenc gyerek meghalt és hamar bebizonyosodott, hogy mindez nem ezért következett be, mert a a vírus különösen virulens lett volna, hanem sokkal inkább szülői felelőtlenségből. A járvány epicentrumává két fundamentalista keresztény gyülekezet vált, a Faith Tabernacle Congregation and First Century Gospel Church, amelyekben egyaránt elutasították az oltások beadatását. Sőt, a szülők szövődmények kialakulásakor sem voltak hajlandók gyerekeiket kórházba vinni, helyette otthon imádkoztak értük.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Önző gének ajándéka, a méhlepény

Közzétéve Szerző:
3

te-placental.jpgA terhesség kialakulása sok szempontból iskolapéldája egy “evolúciós újítás” megjelenésének. A korábban a tojás kialakítására berendezkedett anyai reproduktív szerv egy teljesen új funkcióval kellett megbírkózzon.

Nincs szükség többé azokra az ion-transzporterekre, amelyek a kemény tojáshéj kialakítását segítették, nem kell többé szikanyagot sem termelni, ellenben az anya hosszabb időn keresztül egy kvázi idegen szervezetet kell a saját testében megtűrjön és tápláljon. Így aztán egy új tápláló szerv kialakulása mellett létre kell hozni azokat az immuntolerancia mechanizmusokat is, amelyek lehetővé teszik az anya és magzat együttélését akár több hónapon keresztül – és mindezt nem árt úgy szabályozni, hogy ezek csak akkor legyenek bekapcsolva, amikor valóban várandós az anya.

Remélhetőleg a pár szavas összefoglalóból is világos, hogy az egész folyamathoz evolúciósan hihetetlenül át kellett sok gén szabályozási mechanizmusát huzalozni (de legalábbis kiegészíteni) és ennek a hogyanja egy érdekes kérdése a kutatásoknak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Agynövelés

Közzétéve Szerző:
Válasz

arhgap11b-brain.jpgAz emberré válás egyik kulcskérdése a modern emberi agy kialakulása, ennek megfelelően ahogy egyre több genomi adat kezd a rendelkezésünkre állni, úgy kezdik el egyre többen nagy lelkesedéssel olyan gének/szabályozó elemek keresését, amelyek megmagyarázhatják az emberi agy méretének impresszív evolúciós növekedését.

Ezeknek a kutatásoknak az eredményeit ismertető tudomány-rovatos újságcikkek általában előszeretettel szeretnek bombasztikus címekkel operálni és könnyedén dobálóznak az olyan nagyívű megállapításokkal, hogy “megtalálták az emberi agy komplexitásáért” felelős gént. A valóság persze az, hogy ezernyi ilyen apró “kulcsmutáció” lehet a genomban és ezek együttes hatása, ami az agy komplexitásához vezet – ráadásul lehet, hogy bizonyos mutációk csak adott kombinációban vizsgálhatók, önmagukban nem, ami tovább bonyolítja a kísérletek tervezését illetve értelmezését.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Amikor még tényleg nem tudták, hogyan működnek a nemi szervek

Közzétéve Szerző:
Válasz

leonardo_intercourse_large.jpgA női emésztő és reproduktív rendszerek közt nem létező kapcsolatban hívő idahoi törvényhozó, Vito Bariberi kapcsán a legérdekesebb nem is arról beszélni, hogy mennyire ostoba, hanem hogy mit gondoltak az emberek akkor, amikor még tényleg nem értették miként is működnek ezek a rendszerek.

Ez persze egy külön disszertáció anyaga lenne, ha teljes egészében fel akarnánk dolgozni, így maradjunk csak egyetlen esetnél, Leonardo da Vinci egyik klasszikus, korai anatómiai vázlatánál, ahol szexuális aktus közben mutat egy párt.

A kép még bizonyíthatóan egy olyan korszakban készült, amikor Leonardo maga még nem boncolt saját kezőleg, így anatómiai tudása kizárólag a korábbi ismeretekre, az arisztotelészi tanokra támaszkodott. Ezek, pedig meglehetősen sommásak voltak.

Ahogy egy 1986-os cikkben írják az ábráról:

“Egy rövid pillantás is feltárja, milyen fantasztikus belső “csővezetéket” tervezett Leonardo, hogy leírja az arisztotelészi fiziológiát. A péniszbe két vezeték tart, az alsó a húgycsőn keresztül kapcsolódik az urogenitális rendszerhez, míg a felső a gerincvelőbe fut, három éren keresztül. […] Az ókori görögök szerint a magzat “esszenciáját” a férfi “univerzális maganyaga” adta. Ez a szaporodási hozzávaló az izomműködéshez is szükséges élettani elemből, az úgynevezett “animális szellemből” (animal spirit) származott. Ez az artériás vérből keletkezett az agyalapnál és az idegeken keresztül jutott el a test különböző részeihez. Ezért kapcsolta da Vinci a gerincvelőt a péniszhez is. Arisztotelész szerint a herék nem játszottak szerepet a szaporodásban, csak nyál szerű anyagot biztosítottak, hogy síkosítsák a vaginát a közösülés során. Leonardo, úgy tűnik, nem értett ezzel egyet, ezért egy nagy érrel kötötte össze a szívet és a heréket, ezzel arra a galénoszi nézetre utalva, hogy a hímivarsejtek a vérből keletkeznek.”

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →