Mennyire állandóak a genomok a vadonban? Milyen gyorsan változnak a gének? Egyáltalán hogyan közelíthetjük meg ezt a kérdést, találhatunk erre bármilyen választ? Bizony a biológiában akad olyan eset is, amikor a szemünk előtt alakult át gyökeresen egy vadon élő faj genomja, érdekes feleleveníteni ezt a lassan száz éves történetet.
Ha van szinte mindenki által ismert története az evolúciónak, a pettyesaraszolóé (Biston betularia) mindenképpen az. A mára már klasszikussá vált sztori szerint a színében az eredetileg szürkés, zúzmó borította kérgekhez alkalmazkodott rovart némileg váratlanul érte az angol ipari forradalom járulékos környezetszennyezése, és a szennyezett levegőben zúzmótlanodó, illetve szénporral fedetté váló sötétebb fatörzseken a világos színű araszolók könnyű prédáivá váltak a ragadozóknak, elsősorban madaraknak. A természetes szelekció azonban nem tétlenkedett és a 19. sz. elején megjelenő melanizált (azaz fekete színű forma) révén (B. betularia carbonaria) a rovarok védettebbekké váltak, ennek megfelelően ez a szín el is terjedt hamar a szigeten és hosszú ideig domináns változat maradt. Az első írásos bizonyíték a melanizált forma létéről 1848-ból, Manchester környékéről származik, de a történetet igazából az oxfordi zoológus, Bernard Kettlewell munkájának köszönhetően ismerte meg a világ, aki először mutatta ki azt is, hogy a színnek a predációban (pontosabban a prédává válásban) van fontos szerepe.
Napjainkra a melanizált forma azonban ismét ritkává vált. A szín/minta visszaváltását a levegő fokozatos kitisztulása hozta, amely az 1960-as években elfogadott környezetvédelmi törvényeknek köszönhető – ahogy a levegő tisztult, a fatörzsek is beszürkültek és hamarosan a korábban előnyös melanizált mintázat hátránnyá vált (hiszen a fekete araszolók a zúzmólepte fatörzseken könnyű zsákmányokká váltak), ennek megfelelően a gyakorisága is elkezdett csökkenni. A sztori szép és kerek (sok más hasonlót ismerünk – pl. arizónai egerekben), nem véletlenül került bele a tankönyvekbe.
A terhesség kialakulása sok szempontból iskolapéldája egy “evolúciós újítás” megjelenésének. A korábban a tojás kialakítására berendezkedett anyai reproduktív szerv egy teljesen új funkcióval kellett megbírkózzon.
Nincs szükség többé azokra az ion-transzporterekre, amelyek a kemény tojáshéj kialakítását segítették, nem kell többé szikanyagot sem termelni, ellenben az anya hosszabb időn keresztül egy kvázi idegen szervezetet kell a saját testében megtűrjön és tápláljon. Így aztán egy új tápláló szerv kialakulása mellett létre kell hozni azokat az immuntolerancia mechanizmusokat is, amelyek lehetővé teszik az anya és magzat együttélését akár több hónapon keresztül – és mindezt nem árt úgy szabályozni, hogy ezek csak akkor legyenek bekapcsolva, amikor valóban várandós az anya.
Remélhetőleg a pár szavas összefoglalóból is világos, hogy az egész folyamathoz evolúciósan hihetetlenül át kellett sok gén szabályozási mechanizmusát huzalozni (de legalábbis kiegészíteni) és ennek a hogyanja egy érdekes kérdése a kutatásoknak.