A női emésztő és reproduktív rendszerek közt nem létező kapcsolatban hívő idahoi törvényhozó, Vito Bariberi kapcsán a legérdekesebb nem is arról beszélni, hogy mennyire ostoba, hanem hogy mit gondoltak az emberek akkor, amikor még tényleg nem értették miként is működnek ezek a rendszerek.
Ez persze egy külön disszertáció anyaga lenne, ha teljes egészében fel akarnánk dolgozni, így maradjunk csak egyetlen esetnél, Leonardo da Vinci egyik klasszikus, korai anatómiai vázlatánál, ahol szexuális aktus közben mutat egy párt.
A kép még bizonyíthatóan egy olyan korszakban készült, amikor Leonardo maga még nem boncolt saját kezőleg, így anatómiai tudása kizárólag a korábbi ismeretekre, az arisztotelészi tanokra támaszkodott. Ezek, pedig meglehetősen sommásak voltak.
Ahogy egy 1986-os cikkben írják az ábráról:
“Egy rövid pillantás is feltárja, milyen fantasztikus belső “csővezetéket” tervezett Leonardo, hogy leírja az arisztotelészi fiziológiát. A péniszbe két vezeték tart, az alsó a húgycsőn keresztül kapcsolódik az urogenitális rendszerhez, míg a felső a gerincvelőbe fut, három éren keresztül. […] Az ókori görögök szerint a magzat “esszenciáját” a férfi “univerzális maganyaga” adta. Ez a szaporodási hozzávaló az izomműködéshez is szükséges élettani elemből, az úgynevezett “animális szellemből” (animal spirit) származott. Ez az artériás vérből keletkezett az agyalapnál és az idegeken keresztül jutott el a test különböző részeihez. Ezért kapcsolta da Vinci a gerincvelőt a péniszhez is. Arisztotelész szerint a herék nem játszottak szerepet a szaporodásban, csak nyál szerű anyagot biztosítottak, hogy síkosítsák a vaginát a közösülés során. Leonardo, úgy tűnik, nem értett ezzel egyet, ezért egy nagy érrel kötötte össze a szívet és a heréket, ezzel arra a galénoszi nézetre utalva, hogy a hímivarsejtek a vérből keletkeznek.”
A női anatómia sem járt sokkal jobban:
“[Nagyon különleges] a méhfenéket a mellekkel összekötő ér is. A középkori gondolkozás szerint ez a feltételezett ér szállította terhesség során az elnyomott mensturációs vért a mellekbe, azoknak megnagyobbodását és a tejtermelést kiváltva. A petefészkek hiánya megint megmutatja Leonardo zavarát az arisztotelészi és galénoszi elméletekkel kapcsolatban. Arisztotelész szerint a nő csak táptalaj, amibe a férfi elveti a magját és a petefészkeknek nincs szerepük a szaporodásban. Későbbi éveiben da Vinci a galénoszi megközelítést fogadta el, amely szerint a női herék (a petefészkek) a saját magjukat termelték, amely keveredett a hímivarsejtekkel a méhben.”
Ma már persze, amikor nem csak anatómiai tudásunk nagyobb, de képesek vagyunk elképesztő felvételeket készíteni a nemi aktusról is, tudjuk, hogy mindez egyáltalán nem így van, és későbbi éveiben, amikor már hosszas bonctapasztalat volt mögötte, Leonardo sem rajzolt volna le ilyesmit. Az viszont, hogy Barbieri nézeteihez képest még ezek a középkori gondolatok is szofisztikáltnak tűnnek, persze tragikus.
[A cikk eredetileg a ScienceMeetup blogján jelent meg.]
Morris AG (1986) On the sexual intercourse drawings of Leonardo da Vinci. S Afr Med J 69(8): 510-3.