Az evolúció néha egészen furcsa kanyarokat vehet és korábban sokféle tápálékot fogyasztó fajokból csak egyféle tápon élő, ún. obligát specialista fajokat hozhat létre.

Egy ilyen átmenetnek a nyomát és az okát boncolgatja az aktuális Science egyik cikke, ahol egy muslica faj, a Drosophila pachea különleges életmódját – ti. csak az amerikai-mexikói határon átnyúló Szonora-sivatag szenita kaktuszain képes életbenmaradni.

A jelenség oka abban rejlik, hogy a kaktusz által termelt anyagok elfogyasztása nélkül az állat képtelen lenne ivarérett egyeddé kifejlődni, hanem még az embriogenezis során elpusztulna.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Sajnos Jerry Coyne remek könyvének a magyar nyelvű kiadása még várat magára, addig is azonban itt egy remek előadás, ahol maga a szerző foglalja össze a könyv legfőbb érveit:

A legkülönfélébb antibiotikumoknak ellenálló kórokozó baktériumok megjelenése az orvostudomány egyik nagy kihívása, éppen ezért számos helyen fejlesztenek új, az eddig rendelkezésre állóktól eltérő elven működő antimikróbiális módszereket. Miután a többsejtű élőlényeket folyamatosan támadják a környezetükben élő mikróbák, minden élőlény rendelkezik valamilyen immunrendszerrel, ami kordában tartja a szervezetét elözönlő apró szervezeteket, így kézenfekvő a megoldás, hogy ezeket a már meglévő, igen hatékony rendszereket használjuk fel a mikróbák elleni védekezésre.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Főleg, ha van affinitásuk a mikrobiológiához, mert akkor különösen érdekes munka az övék. (És persze ugyanezért boldogok a csak mikroszkóppal látható világért lelkesedő sörfőzők és a borászok is.)

A sajtkészítés igazi lényege ugyanis abban rejlik, hogy a tejből kinyert és savótlanított fehérje csapadékot különböző mikróbák hatásainak kitéve érleljük egyre finomabbra és karakteresebb ízűre. Ez persze nem jelenti azt, hogy a friss, nem érlelt sajt nem nyújthatna kulináris élményt, sőt, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha sajtról van szó áltlában camembertre, pálpusztaira, ementálira vagy épp márványsajtra gondolunk, amelyek létéhez elengedhetetlenek a már emített mikróbák. S hogy ezek pontosan kicsodák, erről írt egy rövid összefoglalót az aktuális Current Biology.

A mikróbák szerepe a hagyományos sajtkészítés során rögtön az elején, a tejfehérje, vagyis kazein kicsapásánál kezdődik. Ennek az alapfeltétele a közeg savassá válása, amelyet a tejcukort tejsavvá lebontó baktériumok biztosítanak. Korábban a tejben természetesen is előforduló bakétriumokra bízták a dolgot, ma már külső forrásból „oltják” be a jól savasító mikróbákat (pl. Lactococcus lactis, Streptococcus thermophilus, különböző Lactobacillus fajok). A már korábban említett savótlanítás után pedig elkezdődhet az „érés” folyamata.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Rovarokból sok van, talán nincs is jobb alkalom erre rádöbbenni, mint egy esős nyár éjszakáján, valahol egy szúnyogfelhőben. De nemcsak egyedszámra népes a csoport, hanem fajszámra is, hiszen ez a rovarok osztálya egyedül több fajt tud magáénak, mint az állatvilág bármely más csoportja. A sikerük (egyebek mellett) a nagyfokú alklamazkodóképességüknek köszönhető, amely a naiv szemlélő számára a fantasztikus formagazdagságban nyilvánul meg.

És épp sikerességük miatt érdekes a kérdés, hogy vajon mikor is jelentek meg az evolúció során ezek az élőlények. Korábban csak azt tudtuk biztosan, hogy 325 millió évvel ezelőtt már szitakötőszerű rovarok rótták az ősi eget, de ezek már egyértelműen rovarok voltak és hát nem jöhettek a semmiből. Az ős után való keresgélést nem könnyített meg, hogy a fosszilis állományban egy jelentős hézag található 400 millió évvel ezelőttől, 325 millió évvel ezelőttig. Előbbi esetében természetesen jól felismerhető szelvényes ízeltlábúakat találunk (ezek azonban nem rovarok), utóbbiról meg már ejtettünk szót.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →