Vannak kísérletek, amelyek nem (de legalábbis nem azonnal) hoznak valami nagy és elképesztő tudományos áttörést, de mégis jó elvégezni őket, mert akár triviálisnak tetsző eredményeik is fontosak, hiszen a maguk módján alátámasztják a meglevő tudományos konszenzust, ismét megbizonyosodhatunk, hogy amit és ahogy gondolunk a világról az alapvetően rendben van.
Talán ebbe a kategóriába sorolható a jak genom megszekvenálása is, aminek persze egyik fontos mozgatórugója, hogy a jak a világ adott részén nem csak (sőt, sajnos inkább nem) vad formájában fordul elő, hanem haszonállat is.
A szarvasmarhával rokon jakok a “világ tetején”, a 4.500 méter magas tibeti fennsíkon élnek, olyan körülmények között, ami más emlősök számára kifejezetten megterhelő lehet. Más állatok példáján okulva, nem szükséges nagy jóstehetség azt megtippelni, hogy az extrém körülményekhez való alkalmazkodás, az elsősorban a metabolizmusukat irányító, valamint a vér oxigénszállító kapacitását befolyásoló gének lehettek a természetes szelekció “játékszerei” a faj kialakulása során.
Vannak kísérletek, amelyek nem (de legalábbis nem azonnal) hoznak valami nagy és elképesztő tudományos áttörést, de mégis jó elvégezni őket, mert akár triviálisnak tetsző eredményeik is fontosak, hiszen a maguk módján alátámasztják a meglevő tudományos konszenzust, ismét megbizonyosodhatunk, hogy amit és ahogy gondolunk a világról az alapvetően rendben van.
Talán ebbe a kategóriába sorolható a jak genom megszekvenálása is, aminek persze egyik fontos mozgatórugója, hogy a jak a világ adott részén nem csak (sőt, sajnos inkább nem) vad formájában fordul elő, hanem haszonállat is.
A szarvasmarhával rokon jakok a “világ tetején”, a 4.500 méter magas tibeti fennsíkon élnek, olyan körülmények között, ami más emlősök számára kifejezetten megterhelő lehet. Más állatok példáján okulva, nem szükséges nagy jóstehetség azt megtippelni, hogy az extrém körülményekhez való alkalmazkodás, az elsősorban a metabolizmusukat irányító, valamint a vér oxigénszállító kapacitását befolyásoló gének lehettek a természetes szelekció “játékszerei” a faj kialakulása során.
S valóban, mint az alábbi ábra is jól mutatja, ebbe a két kategóriába tartozó gének mutatnak elsősorban dinamikus változást (a szarvasmarhával összevetve), valamint a pozitív szelekció jeleit.
Érdekesség, hogy nem elsősorban az oxigén megkötéséért felelős hemoglobint alkotó fehérjék szekvenciája változott sokat (bár ott kevés változás is elég a hatékonyság növeléshez, és az igazság szerint azt hiszem még senki nem vizsgálta, hogy a jak-globin mennyire jól köt oxigént), hanem az érrendszer kialakulásáért felelős gének (pl. epitheliális sejtek proliferációja, vérerek morfogenezise és növekedése) voltak a szelekció célkeresztjében, arra utalva hogy a különleges magaslati körülményekre a jak a teljes érrendszerének az adaptációjával válaszolt.
(A vad jak képe a True Wildlife blogról származik.)
Qiu Q, Zhang G, Ma T, Qian W, Wang J, et al. (2012) The yak genome and adaptation to life at high altitude. Nat Genet 44(8): 946-9.