Rovarokból sok van, talán nincs is jobb alkalom erre rádöbbenni, mint egy esős nyár éjszakáján, valahol egy szúnyogfelhőben. De nemcsak egyedszámra népes a csoport, hanem fajszámra is, hiszen ez a rovarok osztálya egyedül több fajt tud magáénak, mint az állatvilág bármely más csoportja. A sikerük (egyebek mellett) a nagyfokú alklamazkodóképességüknek köszönhető, amely a naiv szemlélő számára a fantasztikus formagazdagságban nyilvánul meg.
És épp sikerességük miatt érdekes a kérdés, hogy vajon mikor is jelentek meg az evolúció során ezek az élőlények. Korábban csak azt tudtuk biztosan, hogy 325 millió évvel ezelőtt már szitakötőszerű rovarok rótták az ősi eget, de ezek már egyértelműen rovarok voltak és hát nem jöhettek a semmiből. Az ős után való keresgélést nem könnyített meg, hogy a fosszilis állományban egy jelentős hézag található 400 millió évvel ezelőttől, 325 millió évvel ezelőttig. Előbbi esetében természetesen jól felismerhető szelvényes ízeltlábúakat találunk (ezek azonban nem rovarok), utóbbiról meg már ejtettünk szót.
Rovarokból sok van, talán nincs is jobb alkalom erre rádöbbenni, mint egy esős nyár éjszakáján, valahol egy szúnyogfelhőben. De nemcsak egyedszámra népes a csoport, hanem fajszámra is, hiszen ez a rovarok osztálya egyedül több fajt tud magáénak, mint az állatvilág bármely más csoportja. A sikerük (egyebek mellett) a nagyfokú alklamazkodóképességüknek köszönhető, amely a naiv szemlélő számára a fantasztikus formagazdagságban nyilvánul meg.
És épp sikerességük miatt érdekes a kérdés, hogy vajon mikor is jelentek meg az evolúció során ezek az élőlények. Korábban csak azt tudtuk biztosan, hogy 325 millió évvel ezelőtt már szitakötőszerű rovarok rótták az ősi eget, de ezek már egyértelműen rovarok voltak és hát nem jöhettek a semmiből. Az ős után való keresgélést nem könnyített meg, hogy a fosszilis állományban egy jelentős hézag található 400 millió évvel ezelőttől, 325 millió évvel ezelőttig. Előbbi esetében természetesen jól felismerhető szelvényes ízeltlábúakat találunk (ezek azonban nem rovarok), utóbbiról meg már ejtettünk szót.
Mivel ez a fosszilis anyagban fellelhető ún. Hexapoda “hézag” kb. egybeesik a négylábú szárazföldi gerincesek fosszilis anyagában fellelhető hiátussal (Romer’s gap), sokan mindkettő okát az akkoriban dívó alacsony oxigénszintben vélték megtalálni.
Most azonban a Hexapoda “hézag” lefeleződött (illetve kreacionista szemszögből megduplázódott :-)) mert Belgiumban előbukkant egy, a késői devonból származó, kb 370 millió éves ősrovar lelet, a Strudiella devonica.
Az ősrovarnak már jól felismerhető a fej-tor-potroh felosztása, három pár lába van és jellegzetes szájszervei. Viszont nincsenek kopoltyúra emlékeztető képletei és úszólábai sem, ami arra utal, hogy már szárazföldi állat volt, vagyis az alacsony oxigén szint a jelek szerint nem gátolta meg a szárazföld meghódítását a gerincetelenek számára.
A lelet egyik érdekessége, hogy nincs szárnya. Ennek két magyarázata lehet: vagy egy olyan csoportot képvisel, amelynek még nem alakult ki/már elvesződött a szárnya, vagy pedig (és a cikk szerzői érezhetően ezt pártolják) a szóbanforgó állat még fiatal, nimfa stádiumú és csak a következő vedlés után alakulnának ki a szárnyai. Hogy ebből melyik az igaz, azt csak további leletek tudják majd eldönteni.
Shear WA (2012) Palaeontology: An insect to fill the gap. Nature 488: 34-5.
Garrouste R, Clément G, Nel P, Engel MS, Grandcolas P, et al. (2012) A complete insect from the Late Devonian period. Nature 488: 82-5.