Vannak kísérletek, amelyek nem (de legalábbis nem azonnal) hoznak valami nagy és elképesztő tudományos áttörést, de mégis jó elvégezni őket, mert akár triviálisnak tetsző eredményeik is fontosak, hiszen a maguk módján alátámasztják a meglevő tudományos konszenzust, ismét megbizonyosodhatunk, hogy amit és ahogy gondolunk a világról az alapvetően rendben van.
Talán ebbe a kategóriába sorolható a jak genom megszekvenálása is, aminek persze egyik fontos mozgatórugója, hogy a jak a világ adott részén nem csak (sőt, sajnos inkább nem) vad formájában fordul elő, hanem haszonállat is.
A szarvasmarhával rokon jakok a „világ tetején”, a 4.500 méter magas tibeti fennsíkon élnek, olyan körülmények között, ami más emlősök számára kifejezetten megterhelő lehet. Más állatok példáján okulva, nem szükséges nagy jóstehetség azt megtippelni, hogy az extrém körülményekhez való alkalmazkodás, az elsősorban a metabolizmusukat irányító, valamint a vér oxigénszállító kapacitását befolyásoló gének lehettek a természetes szelekció „játékszerei” a faj kialakulása során.
Gyerekkoromban szüleim régi IPM magazin-gyűjteménye igazi kincsnek számitott a benne levő intelligencia-tesztek és sci-fi novellák miatt. Pár hónappal ezelőtt az egyik kollegám egy aktuális IPM-et nyomott a kezembe és néhány percnyi olvasgatás után megállapíthattam, hogy ugyan a tesztek eltűntek, de az új szerkesztőség tudományos fantasztikum iránti vonzalma megmaradt.
És ha már konvergens evolúció, akkor itt egy másik remekbe szabott példa is – pontosabban csak részben új, hiszen, valami nagyon hasonlóról 
A biológiában a nagyon hasonló formák (legyenek azok akár testrészek, akár genetikai hálózatok, akár sejtalkotók) jelenléte két szervezetben nagyon jó eséllyel közös eredetre utalnak.
A fenti címmel indított a 
Legutóbb is 
Nagyon sok mindent lehet számítógépekkel modellezni, van amit könnyebb, van amit nehezebb, de kétségkívül az egyik legkeményebb dió a járványok terjedése, mivel egy fertőző betegség továbbadását nagyban befolyásolja az emberi viselkedés, nyilván nem mindegy, hogy ha elkapsz egy halálos betegséget, akkor engedelmesen bevonulsz a kórházba meghalni, bezárkózol a lakásodba, az utcákat járod, hogy a jelenések könyvéből olvass fel részleteket a szembejövőknek, esetleg szándékosan megfertőzöd az összes szomszédodat, ha már neked reszeltek, szívjon más is. Ráadásul nyilván egy valódi járvány kitörésekor a felszámolása elsődleges fontosságú, az elemzése-vizsgálata szükségképpen háttérbe szorul. Addig oké, hogy az emberi viselkedés legjobb modellje maga az emberi viselkedés, de egyrészt a legritkább esetben találni anyagi forrást arra, hogy egy rendes statisztikai elemzéshez szükséges mennyiségű emberen dolgozhasson a kutató, másrészt akármilyen modellt építenek is a programozók, nagyon nehéz rávenni az embereket arra, hogy úgy érezzék tétje is van a dolognak. Szóval egy járvány modellezéséhez kellene egy jó nagy számítógépes rendszer, ahol rengeteg unatkozó ember heteket-hónapokat eltölt az idejéből akik ráadásul kötődnek a modell elemeihez, úgy érzik veszteség éri őket a halálukkal. A ravasz öreg rókák már vigyorogva bólogathatnak: Ezt hívják World of Warcraftnak.
Lisa Warnecke és munkatársai éppen ezt vizsgálták meg, Európából és Amerikából származó G. destructans törzsekkel fertőztek az USÁ -ban gyűjtött denevéreket. Azt tapasztalták, hogy mindkét törzs fertőzése nyomán kialakult a fehér orr tünetegyüttes, sőt, az Európából származó törzs hatására a fertőzött denevérek hamarabb elpusztultak, vélhetőleg ez egy eleve virulensebb törzs. A fertőzött denevérek túlélése látható az ábrán, a folytonos vonal a kontrollcsoport, a két szaggatott vonal a két gombatörzzsel fertőzött két csoport. Jól látható, hogy az Európai G. destructans hamarabb megöli a denevéreket. A következtetés egyértelmű: A G. destructans egy olyan kórokozó, ami itt Európában régóta fertőzi a denevéreinket, Amerikába viszont csak most került át, a mi bőregereink védettek, emberi számítás szerint nem várható a pusztulásuk.