Nem ragoznám a végtelenségig a hírt, de arra keresem azért a választ, hogy kik azok, akik jelen pillanatban, a hír kipattanása után kb egy héttel, még adják a nevüket az LMP Energia Munkacsoportjához? Illetve, azok akik adják, hogyan képzelik az eljövendő szakmai vitákban ledolgozni azt a hátrányt, amit az “Egely György az LMP jelöltje” ténymegállapítás okoz…?
Kezdetben volt a TED x Danubiának címzett petíciónk, amelyben udvariasan felhívtuk a szervezők figyelmét arra, hogy Tasi István olyasmiről készül előadni, amihez nincs meg a képzettsége. Majd ezt követte egy egyre mérgesebb hangvételű ÉRTEM-kontra, ahol először sajtóközlemények formájában, majd nemes és egyenes módon a főnökeinkél történő bemószerolással próbáltak valamiféle retorziót elérni.
Persze nem tudtak, hiszen a munkahelyeiken elég hamar átlátták, miről is szól a dolog, de menetközben elég sok mindennek ki lettünk kiáltva: voltunk “megfélemlítő fundamentalisták”, “intellektuális géprablók”, szólás- és véleményszabadságot sárba tiprók.
Ezek fényében némileg meglepő volt, hogy bő egy hete a postaládánkba személyesen Tasi Istvántól érkezett egy meghívó, amiben “szeretettel és tisztelettel” meghívnak az állati viselkedés kreacionista értelmezésével próbálkozó könyvük vitaestjére (pdf).
Mivel nem zárható ki, hogy válaszunk ID-s berkekben történő értlemezése az lesz, hogy mi megfutamodtunk a vita elől, álljon itt, hogy pontosan mit is írtunk:
Például úgy ne, hogy értelmezhetetlen dolgokat és hibás tényeket írunk a kritikánkban. Az origo paleolit diétáról szóló cikkében is idézett Lichthammer Adrienn a következőket írja a magyar dietetikusok házilapjában, az Új Diétában megjelent kritikája végén (a teljes szöveg innen letölthető pdf-ben):
“Az emberi történet összidejének 99%-ában a hominidák gyűjtügetésből, dögevésből és vadászatból éltek. Bár a genetikánk nem változott a paleolitikum óta, az emberi evolúció magában foglalja a jelenlegi étkezési szükségletek, az étel elsajátításához és feldolgozásához kapcsolódó adaptáció és az étkezéssel kapcsolatok biokulturális válaszok kifejlődését.”
Ugyan fogalmam sincs, mi lehet az a “biokulturális válasz”, az viszont biztos, hogy a genetikai változás nélküli adaptáció eléggé sajátos értelmezése mindannak, amit a természetes szelekcióról tudunk. Mellesleg persze nem is igaz. (Zárójelben: a “genetikánk nem változott” helyett valószínűleg azt akarta írni a szerző, hogy “genomunk nem változott”. A genetika egy tudományág, a “genetikánk nem változott” kifejezés azt jelenti (bár nem a fenti szövegkörnyezetben), hogy az öröklődési szabályszerűségeink most is ugyanazok, mint régen. Ami tulajdonképpen még igaz is lenne, kár hogy a témához nincs sok köze.)
(p/s: Aki esetleg annak a reményében jött ide, hogy most reagálok Szendi válaszlevelére, annak csigavér. A kommentek közt már Szendi válaszának sok gyenge eleme kivesézésre került és mivel a levél tényleg jól szemlélteti, hogy minden baj van a szerző logikájával, amint tehetem érdemben reagálok rá.)
(via SkepticalScience)
Amíg csak a túlzott antidepresszáns-használatot kritizálta és a gyógyszeripar vadhajtásait igyekezett nyesegetni, azt gondolhattuk, hogy Szendi Gáborban ott lapul a potenciál, hogy egy magyar Ben Goldacre váljon belőle. Egy olyan orvos-újságíró, aki racionalitással és logikával veszi fel a harcot mindazok ellen, akik a tudományt megpróbálják kihasználni, és az igazságot úgy hajlítani, hogy abból nekik anyagi hasznuk származzon. Sajnos az elmúlt időszak azt bizonyítja, hogy Szendi nem ezt az utat választotta, hanem pont a Goldacre által leginkább kritizált csoport, a táplálkozástudósok egyik prominens magyar képviselőjévé vált. “Paleolit táplálkozás – A nyugati életmód és a civilizációs betegségek” című kötete (Jaffa Kiadó, 2009) már hetek óta előkelő helyen szerepel az eladási könyvlistákon és – meglovagolandó a sikert – már itt is a folytatás, “Boldogtalanság és evolúció” címmel.
A “tuti” diéta keresése, az egészséges táplálkozást garantáló tanácsadás igénye mára sok millió (milliárd?) forintos piacot generált és Szendi jól mérte fel, hogy a Nyugaton terjedőben levő paleolit diétát még senki nem karolta fel Magyarországon. Így önmaga állt neki, hogy lefordítsa ennek a táplálkozási divathóbortnak tetemes irodalmát és mítoszait. (Ui. Szendi utalásaival ellentétben a paleolit diéta nem “tiltott gyümölcs”, honlapok tízezrei foglalkoznak vele, orvosoktól hobbi-dietetikusokig bizonygatják, hogy miért is ez az egy, igaz út.) A könyv ügyesen kelti a szakkönyv illúzióját, hiszen valóságos adat-cunamit zúdít az olvasójára és állításait látszólag szakirodalmi referenciák százaival igazolja.
Mielőtt azonban elrohanunk a közeli könyvesboltba beszerezni a “Frédi és Béni” DVD-t, hogy ellessük Vilma tuti receptjeit, nem árt egy kicsit jobban megkapargatni azt a bizonyos “tudományos” felszínt. Szendi saját szavait fordítva önmaga ellen, “mivel ő osztja a lapokat, könyve olvasója akár még el is hiszi [amit ír], hisz azt nem láthatja, milyen lapok maradtak a bűvész kezében.” (47. o.). Mint mindjárt kiderül, ilyen lapok pedig maradtak szép számmal, inkább csak az a kérdés, hogy Szendi szándékosan takarja el őket, vagy még ő sincs tudatában létezésüknek.
Nem előítéletgyártás a célunk (sőt), de egyre több jel mutat arra, hogy a magyar növénybiológia valamiért jobban vonzza az alternatív magyarázatokat kereső embereket, mint a többi szakterület (vagy eddig különösen egyoldalúra sikerült a merítésünk). A szőlőnemesítést Noéig visszavezető Heszky László és a növényi formák mögött szándékos tervezettséget sejtő Borhidi Attila után, most Szalai István professzor, nyugalmazott egyetemi tanár munkásságából merítenénk állandó kommentelőnk, bubuka jóvoltából.
A szóban forgó könyv (“A növények élete – Ahogyan ma látjuk“) első blikkre egyszerű növényélettan tankönyv, de ha jobban megnézzük, a bevezető fantasztikus elméleteket rejt, amelyek legfőbb hivatkozási alapja egy szovjet akadémikus 1979-es Inter Press Magazin (!!!) cikke. Nem is próbálom tovább csigázni a kedélyeket, a sorok magukért beszélnek, csapassunk a közepébe:
Ahhoz, hogy megértsük az élet lényegét, valahogyan belülről kellene látnunk az élő szervezetet. Behatolnunk a belsejébe és megnézni mi történik ott, a biológiai téren belül. Egy parányi „démont” kellene létrehoznunk, aki behatol abba a másfajta térbe és onnan figyelné meg, hogyan változik maga a tér a biológiai mező (*) hatására a mikrokozmoszban és a makrokozmoszban (W. M. INJUSIN, Inter Press Magazin 1979). […]
Jerry Coyne blogjában bukkantam erre a minden szempontból szuper képre, ami valahogy elkerülte még anno a figyelmemet, amikor a pszeudogének apropóján a szóbanforgó cikkről (is) írtam.
Fogai szinte minden emlősnek vannak és azon fajoknál, ahol mégsincs ez így, jól körülhatárolható viselkedésbeli változások okozták az elvesztésüket. Az egyik ilyen csoport a szilásceteké, ahol a hagyományos táplálkozási formákat specializált planktonevés váltotta fel. Viszont a bálnák őse maga is egy szárazföldi ragadozó volt (és a fogak jelenléte könnyen kiszúrható egyéb cetfajoknál), aminek a nyomát nemcsak a fogzománc pszeudogének jelenléte bizonyítja, de a bálnák embrionális fejlődése is.
Mint azt a fenti ábra jól mutatja, a barázdásbálnák embrionális fejlődése során a felső állkapocsban megjelennek a fogfejlődés kezdeti szakaszát jelentő fogcsírák/fogbimbók – a kis rózsaszín pöttyök a felső állkapocsban-, de ezek később nem hoznak létre funkcionális fogakat, hanem elsorvadnak (akárcsak a cetek hátsó végtagbimbói). (A fogcsírák ebben a kontextusban klasszikus csökevény szervek, amelyek jelenléte egyedül evolúciós kontextusban magyarázható.)
Korábban madarak esetében is sikerült bizonyítani, hogy a fogkeletkezés potenciálja még jelen van (ami szintén nem meglepő, a ragadozó hüllő-ősöket tekintve), de ott csak kísérletes úton lehetett közvetett bizonyítékot szerezni, ennyire szép, közvetlen bizonyíték nem volt.
Deméré TA, McGowen MR, Berta A, Gatesy J (2008) Morphological and molecular evidence for a stepwise evolutionary transition from teeth to baleen in mysticete whales. Syst Biol 57(1): 15-37.
Bár a klímaváltozás hatásai nem feltétlenül lesznek bolygónk lakóinak ínyére, azért akad egy-egy faj, amely élvezni képes a helyzet (rövidtávú) előnyeit.
Ha az Észak-Amerikában őshonos sárga-hasú mormota populációdinamikáját figyeljük, elkerülhetetlenül arra jutunk, hogy ezek az állatok jobban élnek mint 10-20-30 éve: a populációk egyedszáma az elmúlt években ugrásszerűen elkezdett növekedni, egyre több utód születik, a meglevő egyedek, pedig boldogak és elégedettek, látszik a szőrsúlyukon.
Az egész annak tudható be, hogy a melegedés hatására az állatok átlagosan évente egy nappal hamarabb ébrednek fel a hibernációjukból, ami rövid távon nem tűnik nagy különbségnek, de harminc év alatt már egy extra hónapot jelent. A hosszabb “nyár” több lehetőséget kínál a táplálkozásra, így a következő hibernációt már jobb kondiban kezdi a delikvens, nagyobb eséllyel éli át a telet és még a következő tavasszal is jobb kondiban lesz a következő generáció legyártásához. Ez a szerencsés kombináció aztán az elmúlt években populációrobbanáshoz vezetett a mormoták közt.
Pár héttel ezelőtt már volt egy poszt, ahol azt boncolgattuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia körül feltűnően sok kreacionista fordul meg. Akkor a kommentek közt Nakedape hívta fel a figyelmet Borhidi Attila Magyar Tudományban megjelent cikkére, aminek legproblémásabb részét ebben a pár sorban lehet összefoglalni:
“Arra sincs magyarázatunk, hogy miért kellett a zárvatermő virágnak nemcsak hasznosnak, hanem szépnek, sőt, egyre szebbnek lennie. Ha engem valami az evolúcióban arra inspirál, hogy egy Teremtőben gondolkozzam, az a természet rendkívül magas szintű esztétikája, amely elsősorban a növények virágaiban és virágzataiban nyilvánul meg. Lehet, hogy ez nincs megtervezve, mégis úgy néz ki, mintha meg lenne, annál is inkább, mert hiszen megvannak azok az alkalmazkodott állatcsoportok, amelyek ezt keresik. De vajon van-e a rovaroknak esztétikai érzékük? Úgy tudjuk, hogy nincsen. De akkor mire való ez a tékozló gazdagság? Az embernek az a határozott benyomása, hogy az evolúció megalkotójának öröme telt az alkotásban.“
A Magyar Tudomány aktuális számában hárman is vitába szállnak Borhidivel, illetve ugyanitt olvasható utóbbi sértődött viszontválasza. Utóbbival kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy bármilyen trendi is kreacionista körökben az ő álláspontjukat újnak, forradalminak beállítani, minimális tudománytörténeti ismeretekkel is belátható, hogy mindez valójában egy egykor domináns, de mára idejét múlt gondolatkör elkeseredett utóvédharca.
Ügyes és bajos, apró és cseprő dolgaim miatt, bizonytalan ideig nem lesz rendszeres posztolás. De néha, hirtelen felindulásból elkövetve, lesznek még idézetek kiemelve. Most például ez, a Humusz oldaláról:
“A közterületi szúnyogirtásban a jelenleg Nyugat-Európa-szerte elterjed, környezetbarátabbnak mondott módszer a szúnyoglárvák biológiai irtása. Azaz nem a kifejlett szúnyogokra zúdítanak idegmérget, hanem a lárvákat pusztítják el még a szúnyog kikelése előtt. A legelterjedtebb biológiai módszer során – amely egyelőre drágább, mint a kémiai módszerek – az úgynevezett Bacillus thuringiensis (Bti) nevű baktériumot juttatják a vízbe, ahol a baktérium spórája által termelt toxin elpusztítja a csípőszúnyog lárváit.” (kiemelés tőlem)
(Ha valaki nem érti mi a bajom ezzel, annak itt egy kis segítség egy régebbi posztban.)