Uncategorized kategória bejegyzései

Örökölhető-e a félelem?

Közzétéve Szerző:
8

Scared Mouse.jpgEgy napokban megjelent tanulmány borzolja már napok óta az idegeket, pontosabban az én idegeimet. A félelmek (genetikai) örökölhetőségét sugalló cikket elég jól bemutatták már az origón, így én csak rövidre fogva adnám elő a tézist, majd valamelyest terjengősebben, hogy mi minden baj(om) is van ezzel.

Tehát az alapállítás az, hogy acetofenon (ezt aposztrofálja az origo cikk a cseresznyevirág illatának) jelenlétében elektromos sokkal kezeltek egereket, amelyek egy idő után kondicionálva lettek arra, hogy a szagot és a sokkot összekapcsolják, így ha egy ijesztő hang mellé a szagot is mellékelték, az egerek sokkal jobban összerezzentek, mintha csak a hanggal ijesztgettünk volna (ez lényegében a pavlovi kondicionálás egy picit bonyolított formája). Az egerenek a szaglógumójában kisebb anatómiai elváltozások keletkeztek: a kondicionálást követően, megnövekszik az acetofenon receptorját, az M71-et expresszáló idegsejtek száma (ez már korábban tudott volt). Eddig semmi különös, viszont itt jött a “meghökkentő” állítás: az acetofenon érzékenység és az anatómiai elváltozások örökölhetőnek bizonyultak, minimum két generáción keresztül! Mivel valamiféle mechanizmust kellett a valószerűtlen megfigyelésre találni, gyorsan előhozták napjaink trendi témáját, az epigenetikát, és kimutatták, hogy a hímek spermimaiban az M71-et kódoló Olfr151 gén kevésbé metilált, mint a kontroll egerek esetében, és mivel a metiláció a génexpresszió elnyomását is jelenti, presto kérem itt is a mechanizmus: a gén olyan epigenetikai változásokat kap, amelyeknek köszönhetően erősebb expresszióra lesz képes, így öröklődik a félelem. 

Ha eddig logikusnak hangzik, az csak azért van, mert a kedves olvasó nem rendelkezik mélyebb ismeretekkel, én pedig (akárcsak számos sajtótermék) csak azt a részét domborítottam ki a dolognak, ami a “megértéséhez” (jelen esetben elhihéséhez) kell. Mindenki előhozta szegény Lamarckot és ugyan bizisten nem vagyok én véresszájú anti-lamarckista és adott esetben abszolút elfogadom a “szerzett tulajdonságok” epigenetikus öröklődését, itt egyszerűen azért hihetetlen számomra a sztori, mert számos eleme szembe megy mindazzal, amit az egerek anatómiájáról és a metilációs mintázatok öröklődéséről tudunk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Hiányzó gyomor és fantomgének

Közzétéve Szerző:
2

phylogeny_gastric_glands.gifA karácsonyi nagy zabálások gasztrointesztinális hatásait élvezgetve, talán nem is lehetne jobb időpontot találni, hogy olyan fajokról írjunk, akiknek nincs gyomruk.

Egyszer már beszéltünk egy ilyen különcről, a kacsacsőrű emlősről, ahol a gyomor hiánya egybeesett számos, a gyomorban zajló emésztési folyamatban fontos enzimet kódoló gén “fosszilizálódásával”, pszeudogenizációjábal. Ez utóbbi egyébként egy visszatérő motívum az állati evolúcióban: bizonyos szervek elcsökevényesedése általában együtt járt a csak az aditt szervben működő gének pszeudogénesedésével.

A kacsacsőrű emlős példájából kiindulva most véginézték számos más, elsősorban halfaj esetét. A halak azért is jó alanyai az ilyen evolúciós vizsgálatoknak, mert egyetlen csoporton belül, viszonylag közeli rokonok esetében is különböző emésztő-mirigy státuszt lehet felfedezni (a jobboldali ábrán ezt jelzi a “+” és “-” jel). Tüskés pikóban van gyomor, de xifóban nincs.

A vizsgált halfajok megfelelő genomi régióit végignézzük (és ez ma, hogy a különböző szekvenáló projectek jó ütemben haladnak, már nem is annyira nehéz feladat), könnyen a szembe ötlik, hogy nagyon hasonlóan a kacsacsőrű emlős esetéhez, a gyomor savasságát biztosító ún. prontonpumpák alegységeit kódoló atp4a és atp4b gének jelen vannak a gyomorral rendelkező fajokban, de hiányoznak a gyomor nélküli fajok megfelelő, szintenikus genomi régiójából. (Vannak fajok ahol még felismerhetőek ezek a pszeudogének, de sok helyen már teljesen “betemették” őket a mutációk.) A kacsacsőrű analógia nemcsak itt érhető tetten, de a gyomor legfontosabb emésztő enzimét kódoló pepszinogénnek is hasonló sorsa lett.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Könyvajánló: Zöld GMO-k

Közzétéve Szerző:
1

1116356_5.jpgA napokban jelent meg Dudits Dénes és Györgyey János új könyve, a Zöld GMO-k. A szerzők nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint hogy közérthetően, átlagemberek számára elmagyarázzák, mik is azok a genetikailag módosított élőlények, hogyan készülnek, mire használhatóak és mindezek mellett megpróbálják összefoglalni mi is az a körülöttünk dühöngő GMO-vita.

A könyv meglepően jóra sikerült, nem ragadnak le az elméleteknél, egyszerűen csak rengeteg példán keresztül mutatják be, hogy mik is azok a GM-növények, mennyi mindenre használhatóak.Érdemes elolvasni a könyvet, mert bár elég rövid, rengeteg érdekes megoldást tartalmaz, a legkülönbözőbb GM-növényekről olvashatunk benne, a szárazságtűrőtől a módosított keményítőt termelőig.

Összességében mindenkinek csak ajánlani tudom, aki meg akar ismerkedni a jelenleg rendelkezésünkre álló génmódosított növényekkel.

Vissza a vitrinekből

Közzétéve Szerző:
9

A Magyarországon is méltán népszerű Gerald Durrell emlékét ápoló Durrell Trust tavasszal egy ötletes reklámkampányba kedzett, melynek központi eleme egy megkapó animációs filmecske, “A magányos dodó” (“The Lonely Dodo”) volt. A kampány üzenete tulajdonképpen rendkívül egyszerű és egyezik a tröszt kulcsfilozófiájával: a dodón, ezen az ember által kiírtott, hatalmas madáron már sajnos nem lehet segíteni, de megfelelő odafigyeléssel elkerülhető, hogy más állatok is erre a szomorú sorsra jussanak, s akarva-akaratlan végleg a történelemkönyvek lapjaira száműzzük őket.

A tröszt félelme egyáltalán nem alaptalan, hiszen az ember jelenlétével és terjeszkedésével fémjelzett, újabban csak “antropocénként” aposztrofált, napjainkig tartó földtörténeti kor ritkán látott kihalási hullámot hozott magával. A fajok kihalása (épp úgy, ahogy keletkezésük) persze egy viszonylag természetes dolog – a valaha élt fajok 99%-a mára már nincs velünk -, ugyanakkor korántsem mindegy a kipusztulás üteme. Márpedig az emberi tevékenység következtében ez az ütem ritkán látott méreteket öltött, sokak szerint az élővilág történetének hatodik nagy kihalási hullámának lehetünk tanúi (a korábbiak péládul meteorbecsapódás vagy hasonló kataklizmikus események nyomán jelentkeztek). És mint a dodó, a moa, az amerikai és eurázsiai megafauna sorsa tanúsítja, az emberi tevékenység ilyen irányú hatása még csak nem is újkeletű: az Óceániát kolonizáló polinézek évente átlagosan két madárfajt pusztítottak ki.

De vajon tényleg végleg-e a “végleg”, vagy van-e, lehet-e visszaút fajok számára a természettudományi múzeumok dohos tárolószekrényeiből, az “egyszer volt” panoptikumból? Jóvá tudjuk-e tenni, amit elődeink elrontottak és láthatunk-e valaha újból mamutot, bucardót vagy vándorgalambot? Lehet-e újból a tasmán fauna része az erszényes farkas? A korábban csak a sci-fi irodalom lapjain népszerű ötlet az elmúlt évek biotechnológiai robbanása után ma már nem tűnik annyira valóságtól elrugaszkodottnak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Séralini vitaposzt

Közzétéve Szerző:
79

Ha a Retraction Watch blog értesülései pontosak, Gilles-Eric Séralini 2012 -es “Long term toxicity of a Roundup herbicide and a Roundup-tolerant genetically modified maize” című cikkét vissza fogják vonni. Ez önmagában nem meglepő, a számomra mellbevágó a visszavonást kísérő levél közepe felé található, a visszavonás indoklása:

“Unequivocally, the Editor-in-Chief found no evidence of fraud or intentional misrepresentation of the data. However, there is legitimate cause for concern regarding both the number of animals in each study group and the particular strain selected. The low number of animals had been identified as a cause for concern during the initial review process, but the peer-review decision ultimately weighed that the work still had merit despite this limitation. A more in-depth look at the raw data revealed that no definitive conclusions can be reached with this small sample size regarding the role of either NK603 or glyphosate in regards to overall mortality or tumor incidence. Given the known high incidence of tumors in the Sprague-Dawley rat, normal variability cannot be excluded as the cause of the higher mortality and incidence observed in the treated groups.

Ultimately, the results presented (while not incorrect) are inconclusive, and therefore do not reach the threshold of publication for Food and Chemical Toxicology. The peer-review process is not perfect, but it does work. The journal is committed to a fair, thorough, and timely peer-review process; sometimes expediency might be sacrificed in order to be as thorough as possible. The time-consuming nature is, at times, required in fairness to both the authors and readers. Likewise, the Letters to the Editor, both pro and con, serve as a post-publication peer review. The back and forth between the readers and the author has a useful and valuable place in our scientific dialog.”

Magyarul semmi nyomát sem találták adathamisításnak, vagy az adatok szándékos félreértelmezésének. A kísérleti állatok alacsony számát már a referálás során is kifogásolták, de akkor úgy döntöttek, hogy ettől még leközlik a vizsgálatot. Miután újra alaposan átvizsgálták az adatokat, arra jutottak, hogy nem zárható ki, hogy a talált különbség egyszerű szórás. Mivel a szerkesztők most mégis úgy gondolják, hogy a cikk nem elég jó a Food and Chemical Toxicology újságba, inkább visszavonatják utólag.

Nem tudom mások, például a blog többi szerkesztője mit gondol erről, csak a saját magánvéleményemet tudom leírni, de nekem ez a dolog egyáltalán nem tetszik. Ha Séralini nem hazudott és a kísérleteket tényleg elvégezte, akkor tulajdonképpen miért kellene visszavonni a cikkét? Nem mondom, hogy jó a cikk, az idétlen kísérlettervezés iskolapéldája, kellő sajtócirkusszal körítve, a legjobb lett volna, ha meg sem jelenik. De ha az újság egyszer már úgy döntött, hogy megüti a mércét náluk, akkor nem igazán értem, hogy utólag hogyan mondhatják, hogy mégsem elég színvonalas. Ez teljesen fölöslegesen erősíti a GMO összeesküvés-elméletet. Ezúttal különösen örülnék, ha a hozzászólások közt minél többen kifejtenék, mit gondolnak a dologról.

Krumplicsom

Közzétéve Szerző:
15

TomTato.jpgA GMO-szkeptikusok expozéiban előszeretettel jelennek meg a genetikailag módosított növények, mint amolyan fotoszintetizáló Frankensteinek (lásd “frankenfood” és tsai), habár előállításuk módja nem igazán analóg a Mary Shelley által megálmodottakkal. Ha már valóban ilyeneket keresnénk, akkor azoknak sokkal inkább az oltványozással létrehozott növények felelnének meg, hiszen azok esetében tényleg különböző növényi fajok direb-darabjait “férceljük” össze. 

Előbbi eszmefuttatásom demonstrálásához álmodni sem tudnék jobb példát, mint a közelmúltban felkapott krumplicsom (TomTato), azaz krumpli és paradicsom összeoltásából létrhozott kiméra növény.

Metodológiailag nincs itt semmi különös, a kitartó és szorgos munka hozta meg gyümölcsét, ahol szellemesen kihasználták, hogy a két rokon faj (ui. mindketten a burgonyafélék – Solanaceae – közé tartoznak) közül az egyiknek a gyökere, a másiknak pedig a termése vált az emberi fogyasztás tárgyává.

Amiért azonban mégis megemlíteném ezt a növényt, az több, mint puszta érdeklődés. A krumplicsom az oltványozás nagyszerűségén túl ugyanis remekül demonstrálja, hogy a GMO-szkeptikus tábor két fontos érve mennyire nem értékalapú, hanem inkább csak puszta opportunizmus terméke:

– az egyik amit fontos észben tartani, mint arról korábban írtam is, hogy oltványozás során nem csak egyszerű DNS darabok, hanem teljes organellunok mozoghatnak a különböző fajok között. Ha úgy vesszük, ez sokkal durvább, mint az egyszerű ciszgenezis, ahol csak ugyanazon faj különböző fajtái közt vinnénk át géneket, mégis ez az utóbbi ami kvázi tiltott (pontosabban csak körülményes és hosszú áttenyésztéssel valósítható meg).

– a másik érdekes dolog, hogy a krumplicsom nem olcsó: a 15 fontba kerülő tövek közel nagyságrendnyivel drágábbak, mint a hagyományos paradicsomok (nem is szólva a krumpliról). Vagyis, meg merem kockáztatni, hogy a befektetett pénzüket és energiájukat most egy formás haszon formájában igyekeznek ellensúlyozni a növény létrehozói.

Mégsem olvastam sehol, hogy ez egy mennyire, de mennyire veszélyes, a fajok közti géntranszfert lehetővé tevő technológia, illetve, hogy milyen szemetek a krumplicsom megalkotói, hogy hasznot akarnak húzni termékükből. Márpedig, ha itt ezek nem merülnek fel, akkor kérdés, hogy máshol miért kell évtizedek óta ezen lovagolni…  

Mire jó a GMO? 4. – A paradicsom és az érelmeszesedés

Közzétéve Szerző:
11

Egyáltalán nem lehetetlen, hogy a génmódosított élőlények körüli vallásos elutasítást egy olyan termék fogja megtörni, ami valamilyen, a fejlett országok lakosait is nagy számban érintő betegségre nyújt valamilyen gyógymódot. A ma bemutatott paradicsom elég jó eséllyel pályázik erre a címre. Az érelmeszesedés a nyugati világban népbetegség, gondolom minden olvasóm ismer olyat, akiben már tüneteket is okoz ez a folyamat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Azt sem tudom, hol áll a fejem!

Közzétéve Szerző:
3

Nyakunkon a Halloween és a Mindenszentek, a boszorkák, kísértetek, szellemek és halottak ünnepei. Ilyenkor kedélyesen töklámpást farag a jónép, a tökfejek félelmetesen világítanak a sötétben, miközben a meleg szobában a fejetlen lovas legendájára borzong boldog-boldogtalan. Hogy mekkora valóságalapja lehet egy ilyen történetnek, amiben egy ember fejvesztve lovagol, vagyis inkább a hóna alatt szorongatva a fejét, ne firtassuk, de az bizonyos, hogy egy Mike nevű fiatal kakas fej nélkül élte le élete utolsó másfél évét.

A folytatás csak erős idegzetűeknek ajánlott!

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →