Szkeptikus barátaink kérték, hogy segítsünk az esemény hirdetésében.
14. Európai Szkeptikus Kongresszus
6
Mutációk élőben
Mutációk vannak, és ennek ezer bizonyítékát látjuk, például a gyorsan változó vírustörzsekben, a rezisztenssé váló baktériumokban. Szekvencia szinten is be tudjuk azonosítani őket, akár egymást követő generációkban, és különböző ötletes kísérletekkel meg tudjuk határozni az egyes élőlények ún. mutációs rátáját is, vagyis azt a gyakoriságot, hogy egy-egy mutáció rögzüljön.
Bár kétségtelen, hogy a mutációk léte és örkölhetősége az evolúció egyik hajtóereje, az is biztos, hogy a legtöbb mutáció gondot okoz a gazdájának, adott esetben letális is lehet, ezért a legtöbb élőlény igyekszik minimalizálni a mutációk számát, különböző molekuláris mechanizmusok révén. A legtöbb DNS másolást végző enzim, azaz polimeráz, beépített hibajavító mecahnizmusokkal rendelkezik, s ha valami átcsúszna ezen a szitán még mindig akadnak másodlagos javító rendszerek.
Jobb oldalon az Escherichia coli baktérium hibajavító rendszere látható (a kép innen származik), amelynek logikája a következő: ha a DNS másolásba hiba csúszott, a rosszul párosodó bázispárhoz a MutS nevű fehérje fog kapcsolódni, ami ekkor egy másik fehérjét, a MutL-t is képes lesz megkötni. Utóbbi pedig a MutH-t vonza a probléma helyszínére. Ez egy szakaszon elemészti az újonnan szintetizált, mutációt hordozó DNS-t és a létrejövő lyukat a polimeráz betömi.
A rendszer viszonylag jól működik, csak akkor csúszik hiba a dologba, ha nem elég gyors a javítás: a MutH annak alapján tudja eldönteni, hogy a kettős spirál melyik tagja új, hogy a metilációs mintázatokat figyeli. Az új szál nem metilált, viszont ez csak ideig óráig marad így, mert egy másik enzim előbb-utóbb ráakasztja a metil-csoportokat a megfelelő pozícióba. Ha eddig a pontig a MutH nem végezte el a feladatát, ezután már nem tudja, mert nem tud különbséget tenni a két szál között, így a mutáció megmarad.
Bár a hibás DNS másolás nyomait nem ördöngösség meglelni és olyan egyedek vizsgálatával, ahol a mutációk száma megszaporodik, be tudjuk azonosítani azokat a fehérjéket is, amelyek a sejten belül próbálnak őrködni a genetikai anyag épsége felett, a mutáció kialakulásának pillanatát szinte lehetetlen elkapni. Ez egyrészt technikai jellegű probléma, hiszen hogyan veszed észre, hogy épp mutáció keletkezett, másrészt millió/milliárd bázispár egyszerre történő megfigyelése szintén nem triviális.
Egely és az LMP Energia Munkacsoportja
Nem ragoznám a végtelenségig a hírt, de arra keresem azért a választ, hogy kik azok, akik jelen pillanatban, a hír kipattanása után kb egy héttel, még adják a nevüket az LMP Energia Munkacsoportjához? Illetve, azok akik adják, hogyan képzelik az eljövendő szakmai vitákban ledolgozni azt a hátrányt, amit az „Egely György az LMP jelöltje” ténymegállapítás okoz…?
Tasi István meghívója
Kezdetben volt a TED x Danubiának címzett petíciónk, amelyben udvariasan felhívtuk a szervezők figyelmét arra, hogy Tasi István olyasmiről készül előadni, amihez nincs meg a képzettsége. Majd ezt követte egy egyre mérgesebb hangvételű ÉRTEM-kontra, ahol először sajtóközlemények formájában, majd nemes és egyenes módon a főnökeinkél történő bemószerolással próbáltak valamiféle retorziót elérni.
Persze nem tudtak, hiszen a munkahelyeiken elég hamar átlátták, miről is szól a dolog, de menetközben elég sok mindennek ki lettünk kiáltva: voltunk „megfélemlítő fundamentalisták”, „intellektuális géprablók”, szólás- és véleményszabadságot sárba tiprók.
Ezek fényében némileg meglepő volt, hogy bő egy hete a postaládánkba személyesen Tasi Istvántól érkezett egy meghívó, amiben „szeretettel és tisztelettel” meghívnak az állati viselkedés kreacionista értelmezésével próbálkozó könyvük vitaestjére (pdf).
Mivel nem zárható ki, hogy válaszunk ID-s berkekben történő értlemezése az lesz, hogy mi megfutamodtunk a vita elől, álljon itt, hogy pontosan mit is írtunk:
Hogyan _ne_ kritizáljuk Szendi Gábort
Például úgy ne, hogy értelmezhetetlen dolgokat és hibás tényeket írunk a kritikánkban. Az origo paleolit diétáról szóló cikkében is idézett Lichthammer Adrienn a következőket írja a magyar dietetikusok házilapjában, az Új Diétában megjelent kritikája végén (a teljes szöveg innen letölthető pdf-ben):
„Az emberi történet összidejének 99%-ában a hominidák gyűjtügetésből, dögevésből és vadászatból éltek. Bár a genetikánk nem változott a paleolitikum óta, az emberi evolúció magában foglalja a jelenlegi étkezési szükségletek, az étel elsajátításához és feldolgozásához kapcsolódó adaptáció és az étkezéssel kapcsolatok biokulturális válaszok kifejlődését.”
Ugyan fogalmam sincs, mi lehet az a „biokulturális válasz”, az viszont biztos, hogy a genetikai változás nélküli adaptáció eléggé sajátos értelmezése mindannak, amit a természetes szelekcióról tudunk. Mellesleg persze nem is igaz. (Zárójelben: a „genetikánk nem változott” helyett valószínűleg azt akarta írni a szerző, hogy „genomunk nem változott”. A genetika egy tudományág, a „genetikánk nem változott” kifejezés azt jelenti (bár nem a fenti szövegkörnyezetben), hogy az öröklődési szabályszerűségeink most is ugyanazok, mint régen. Ami tulajdonképpen még igaz is lenne, kár hogy a témához nincs sok köze.)
(p/s: Aki esetleg annak a reményében jött ide, hogy most reagálok Szendi válaszlevelére, annak csigavér. A kommentek közt már Szendi válaszának sok gyenge eleme kivesézésre került és mivel a levél tényleg jól szemlélteti, hogy minden baj van a szerző logikájával, amint tehetem érdemben reagálok rá.)
Global Warming: Is it True?
(via SkepticalScience)
Ellenségünk, a tejbegríz
Amíg csak a túlzott antidepresszáns-használatot kritizálta és a gyógyszeripar vadhajtásait igyekezett nyesegetni, azt gondolhattuk, hogy Szendi Gáborban ott lapul a potenciál, hogy egy magyar Ben Goldacre váljon belőle. Egy olyan orvos-újságíró, aki racionalitással és logikával veszi fel a harcot mindazok ellen, akik a tudományt megpróbálják kihasználni, és az igazságot úgy hajlítani, hogy abból nekik anyagi hasznuk származzon. Sajnos az elmúlt időszak azt bizonyítja, hogy Szendi nem ezt az utat választotta, hanem pont a Goldacre által leginkább kritizált csoport, a táplálkozástudósok egyik prominens magyar képviselőjévé vált. „Paleolit táplálkozás – A nyugati életmód és a civilizációs betegségek” című kötete (Jaffa Kiadó, 2009) már hetek óta előkelő helyen szerepel az eladási könyvlistákon és – meglovagolandó a sikert – már itt is a folytatás, „Boldogtalanság és evolúció” címmel.
A „tuti” diéta keresése, az egészséges táplálkozást garantáló tanácsadás igénye mára sok millió (milliárd?) forintos piacot generált és Szendi jól mérte fel, hogy a Nyugaton terjedőben levő paleolit diétát még senki nem karolta fel Magyarországon. Így önmaga állt neki, hogy lefordítsa ennek a táplálkozási divathóbortnak tetemes irodalmát és mítoszait. (Ui. Szendi utalásaival ellentétben a paleolit diéta nem „tiltott gyümölcs”, honlapok tízezrei foglalkoznak vele, orvosoktól hobbi-dietetikusokig bizonygatják, hogy miért is ez az egy, igaz út.) A könyv ügyesen kelti a szakkönyv illúzióját, hiszen valóságos adat-cunamit zúdít az olvasójára és állításait látszólag szakirodalmi referenciák százaival igazolja.
Mielőtt azonban elrohanunk a közeli könyvesboltba beszerezni a „Frédi és Béni” DVD-t, hogy ellessük Vilma tuti receptjeit, nem árt egy kicsit jobban megkapargatni azt a bizonyos „tudományos” felszínt. Szendi saját szavait fordítva önmaga ellen, „mivel ő osztja a lapokat, könyve olvasója akár még el is hiszi [amit ír], hisz azt nem láthatja, milyen lapok maradtak a bűvész kezében.” (47. o.). Mint mindjárt kiderül, ilyen lapok pedig maradtak szép számmal, inkább csak az a kérdés, hogy Szendi szándékosan takarja el őket, vagy még ő sincs tudatában létezésüknek.
Növények a pszi-mezőkben
Nem előítéletgyártás a célunk (sőt), de egyre több jel mutat arra, hogy a magyar növénybiológia valamiért jobban vonzza az alternatív magyarázatokat kereső embereket, mint a többi szakterület (vagy eddig különösen egyoldalúra sikerült a merítésünk). A szőlőnemesítést Noéig visszavezető Heszky László és a növényi formák mögött szándékos tervezettséget sejtő Borhidi Attila után, most Szalai István professzor, nyugalmazott egyetemi tanár munkásságából merítenénk állandó kommentelőnk, bubuka jóvoltából.
A szóban forgó könyv („A növények élete – Ahogyan ma látjuk„) első blikkre egyszerű növényélettan tankönyv, de ha jobban megnézzük, a bevezető fantasztikus elméleteket rejt, amelyek legfőbb hivatkozási alapja egy szovjet akadémikus 1979-es Inter Press Magazin (!!!) cikke. Nem is próbálom tovább csigázni a kedélyeket, a sorok magukért beszélnek, csapassunk a közepébe:
Ahhoz, hogy megértsük az élet lényegét, valahogyan belülről kellene látnunk az élő szervezetet. Behatolnunk a belsejébe és megnézni mi történik ott, a biológiai téren belül. Egy parányi „démont” kellene létrehoznunk, aki behatol abba a másfajta térbe és onnan figyelné meg, hogyan változik maga a tér a biológiai mező (*) hatására a mikrokozmoszban és a makrokozmoszban (W. M. INJUSIN, Inter Press Magazin 1979). […]
Sziláscetek fogairól
Jerry Coyne blogjában bukkantam erre a minden szempontból szuper képre, ami valahogy elkerülte még anno a figyelmemet, amikor a pszeudogének apropóján a szóbanforgó cikkről (is) írtam.
Fogai szinte minden emlősnek vannak és azon fajoknál, ahol mégsincs ez így, jól körülhatárolható viselkedésbeli változások okozták az elvesztésüket. Az egyik ilyen csoport a szilásceteké, ahol a hagyományos táplálkozási formákat specializált planktonevés váltotta fel. Viszont a bálnák őse maga is egy szárazföldi ragadozó volt (és a fogak jelenléte könnyen kiszúrható egyéb cetfajoknál), aminek a nyomát nemcsak a fogzománc pszeudogének jelenléte bizonyítja, de a bálnák embrionális fejlődése is.
Mint azt a fenti ábra jól mutatja, a barázdásbálnák embrionális fejlődése során a felső állkapocsban megjelennek a fogfejlődés kezdeti szakaszát jelentő fogcsírák/fogbimbók – a kis rózsaszín pöttyök a felső állkapocsban-, de ezek később nem hoznak létre funkcionális fogakat, hanem elsorvadnak (akárcsak a cetek hátsó végtagbimbói). (A fogcsírák ebben a kontextusban klasszikus csökevény szervek, amelyek jelenléte egyedül evolúciós kontextusban magyarázható.)
Korábban madarak esetében is sikerült bizonyítani, hogy a fogkeletkezés potenciálja még jelen van (ami szintén nem meglepő, a ragadozó hüllő-ősöket tekintve), de ott csak kísérletes úton lehetett közvetett bizonyítékot szerezni, ennyire szép, közvetlen bizonyíték nem volt.
Deméré TA, McGowen MR, Berta A, Gatesy J (2008) Morphological and molecular evidence for a stepwise evolutionary transition from teeth to baleen in mysticete whales. Syst Biol 57(1): 15-37.
Akiknek bejön a felmelegedés (egyelőre)
Bár a klímaváltozás hatásai nem feltétlenül lesznek bolygónk lakóinak ínyére, azért akad egy-egy faj, amely élvezni képes a helyzet (rövidtávú) előnyeit.
Ha az Észak-Amerikában őshonos sárga-hasú mormota populációdinamikáját figyeljük, elkerülhetetlenül arra jutunk, hogy ezek az állatok jobban élnek mint 10-20-30 éve: a populációk egyedszáma az elmúlt években ugrásszerűen elkezdett növekedni, egyre több utód születik, a meglevő egyedek, pedig boldogak és elégedettek, látszik a szőrsúlyukon.
Az egész annak tudható be, hogy a melegedés hatására az állatok átlagosan évente egy nappal hamarabb ébrednek fel a hibernációjukból, ami rövid távon nem tűnik nagy különbségnek, de harminc év alatt már egy extra hónapot jelent. A hosszabb „nyár” több lehetőséget kínál a táplálkozásra, így a következő hibernációt már jobb kondiban kezdi a delikvens, nagyobb eséllyel éli át a telet és még a következő tavasszal is jobb kondiban lesz a következő generáció legyártásához. Ez a szerencsés kombináció aztán az elmúlt években populációrobbanáshoz vezetett a mormoták közt.