A héten GMO-s témakörben beszélgettem Joós Andreával a Klubrádió “Többet ésszel” műsorában (itt hallgatható a dolog, kb 5. perctől kezdve), és ugyan az interjúban új, ahhoz képest amit korábban már az egykori Hírszerzőn, illetve a ScienceMeetup-on leírtam, illetve a tavalyi szegedi Szkeptikus Konferencián elmondtam, nem hangzott el, pár dolog még a beszélgetés előtt eszembe jutott és ezeket talán érdemes leírni.
Egyrészt, az klubrádiós szöveg apropóján: a zebradánió nyilván faj és nem “fajta”, és egy helyen antibiotikumot mondok antibiotikum-rezisztencia gén helyett, ez mindkettő roppant kínos, elnézést :-(.
A másik rész azonban ahhoz kapcsolódna, amit nagyon röviden az interjúban is érintünk: vagyis, hogy a világban sok helyen a Bt-toxin növények nem a semmi helyett jelentek meg, hanem korábbi (természetes) takarmánynövényeket helyettesítettek, amiket azonban nagyon sokszor elképesztően káros rovarirtókkal permeteztek. Ez legszemléletesebben egy tavalyi Michael Specter jegyezte New Yorker cikkben (Seeds of doubt) van leírva, indiai farmerek példáján keresztül. Nem véletlenül persze, mert ha megnézzük a legelterjedtebb Indiában használatos rovarirtókat, akkor csak kapkdojuk a fejünket, hogy melyik a legdurvább, legkarcinogénebb szer. A legelterjedtebb endoszulfán például nem szimplán toxikus, de fejlődési, reproduktív, hormonális, neurológiai mellékhatások egész tárházát okozza emberben. Nyilván, a farmerek nem valami különleges mazochista kultusz tagjai, de az olcsó off-patent szerek ilyenek – és ha ezt okozzák az emberben el lehet képzelni a hatásukat a lokális biodiverzitásra. E helyett, és ez aligha vitatható, az emlősökre nem, és a rovarokra is csak korlátozottan toxikus Bt-toxin kifejezett felüdülés.
Szinte napra pontosan Darwin 
A napokban újra rivaldafénybe került egyik 
A 
A genetikai kód univerzalitása, vagyis az a tény, hogy a legkülönfélébb organizmusokban, azonos DNS bázis-tripletek azonos aminosavakat kódolnak, az élet közös eredetének, a valamikor régen élt, mitikus Közös Ős létének az egyik legerősebb bizonyítéka. Hiszen tényleg elképzelhetetlenül elenyésző annak az esélye, hogy egymástól függetlenül, többször is pont ugyanaz a degenerált kódtábla alakuljon ki, ahol egy-egy aminosavat, illetve a fehérjelánc végét jelző STOP kodont szervezetenként átlagosan három, különböző bázishármas kódolhat. 
Van amikor a puszta empirikus megfigyelések szakszerű értékelése többet mond bármilyen jól megtervezett kísérleteknél. A rákkutatás történetében ilyen volt hat évtizeddel ezelőtt, amikor 