GMO-s lábjegyzetek

A héten GMO-s témakörben beszélgettem Joós Andreával a Klubrádió “Többet ésszel” műsorában (itt hallgatható a dolog, kb 5. perctől kezdve), és ugyan az interjúban új, ahhoz képest amit korábban már az egykori Hírszerzőn, illetve a ScienceMeetup-on leírtam, illetve a tavalyi szegedi Szkeptikus Konferencián elmondtam, nem hangzott el, pár dolog még a beszélgetés előtt eszembe jutott és ezeket talán érdemes leírni.

Egyrészt, az klubrádiós szöveg apropóján: a zebradánió nyilván faj és nem “fajta”, és egy helyen antibiotikumot mondok antibiotikum-rezisztencia gén helyett, ez mindkettő roppant kínos, elnézést :-(.

A másik rész azonban ahhoz kapcsolódna, amit nagyon röviden az interjúban is érintünk: vagyis, hogy a világban sok helyen a Bt-toxin növények nem a semmi helyett jelentek meg, hanem korábbi (természetes) takarmánynövényeket helyettesítettek, amiket azonban nagyon sokszor elképesztően káros rovarirtókkal permeteztek. Ez legszemléletesebben egy tavalyi Michael Specter jegyezte New Yorker cikkben (Seeds of doubt) van leírva, indiai farmerek példáján keresztül. Nem véletlenül persze, mert ha megnézzük a legelterjedtebb Indiában használatos rovarirtókat, akkor csak kapkdojuk a fejünket, hogy melyik a legdurvább, legkarcinogénebb szer. A legelterjedtebb endoszulfán például nem szimplán toxikus, de fejlődési, reproduktív, hormonális, neurológiai mellékhatások egész tárházát okozza emberben. Nyilván, a farmerek nem valami különleges mazochista kultusz tagjai, de az olcsó off-patent szerek ilyenek – és ha ezt okozzák az emberben el lehet képzelni a hatásukat a lokális biodiverzitásra. E helyett, és ez aligha vitatható, az emlősökre nem, és a rovarokra is csak korlátozottan toxikus Bt-toxin kifejezett felüdülés. 

Ami persze nem jelenti azt, hogy kétségbe vonnám, bizonyos, nem-célfajokra is rossz hatással lehet a Bt-toxin. De, ez megint csak olyan probléma, ami _nem_ GM specifikus: ha egy növény természetes módon termel rovarokra káros hatású szert, akkor ezek a problémák ugyanúgy megjelennek. Csak valahogy azoknak nem kerítünk akkora feneket (ami, szögezzük le gyorsan, nem biztos, hogy rendben van).

Talán még emlékeztek, hogy tavaly nyáron Jász-Nagykun-Szolnok megyében több petrezselymet szedő munkásokat kellett kórházba szállítani, mert a növény súlyos égési sérüléseket okozott a lábukon. Ezt a fitodermatitiszt a petrezselyemfélék levelében levő és a furanokumarinok közé tartozó pszoralén nevű anyag okozza, amely fény hatására elég brutális módon keresztköti a DNS-t (lásd fenti ábra). Mindennek következtében, természetesen,  a pszoralén durván mutagén és rákkeltő hatású anyagként van nyilvántartva. Épp ezért nem meglepő, hogy a növények levelében elég potens rovar-távoltartóként működik: ha összevetünk furanokumarint termelő és nem termelő fajokat, akkor jól látható, hogy míg utóbbiakon sok fajta rovar (generalisták) megtalálható, addig előbbieken inkább csak pár, extrém-specialista állat található (pl. a fekete fecskefarkú pillangó (Papilio polyxenes Fabr.)).

Ezért van az is, hogy időről-időre a természetesen tenyészett petrezselyem és zeller fajták közt is megjelennek az extrém pszoralén termelők – hiszen kevésbé kell óvni őket a kártevőktől, csak hát a hatás jól ismert. 

És most próbáljuk elképzelni, mi lenne a reakció, ha valaki egy olyan GM növényt próbálna piacra dobni, ami egy jól ismert humán karcinogént termelne túl és amely leveleivel való érintkezés nagyon sok emberben extrém bőrtüneteket okozna. Valószínűleg az engedélyeztetés nulladik lépésén – nagyon helyesen – elbukna a dolog. Természetes génmódosítás esetében azonban mindezzel nem kell számolni, sőt, megkockáztatom, hogy ha egy pszoralén-szintáz csendesített (azaz pszoralén-mentes) GM-zellert akarnék a piacra dobni, attól jobban tartanának sokan, mint a módosítatlan növénytől…

Végül pedig slusszpoénként egy remek kis Parks and Recreation videó a kemofóbiáról:

Berenbaum M (1981) Patterns of Furanocoumarin Distribution and Insect Herbivory in the Umbelliferae: Plant Chemistry and Community Structure Ecology 62(5): 1254-1266.