Jávor Benedek interjú

javorbenedek-1-700px.jpg

Tavaly év végén a 444.hu-n futó ScienceMeetup blog színeiben, Király Andrással együtt felkerestük az Együtt-PM európai parlamenti képviselőjét, hogy elbeszélgessünk klímastratégiákról, energiabiztonságról, az Európai Zöldek és a tudomány viszonyáról és – természetesen – génmódosításról. Mivel különösen utóbbi miatt a beszélgetés beleillik az itt futó GMO-vita sorozatunkba, ha nem is emelem át az egész interjút, azért linkelem ide is.

The heat is on

IPCC_global_change.pngHat év után újabb jelentéssel rukkolt elő az Intergovernmental Panel on Climate Change (IPCC). Ez már ötödik a sorban és ha nagyon szűkszavú akarok lenni, annyiban különbözik az előzőtől, hogy még nagyobb bizonyossággal állítja, hogy a körülöttünk észlelhető klímaváltozás emberi eredetű.

Ez igazából már az előző alkalommal sem volt kérdéses, csak egy nagyon kicsi, de vokális csoport kérdőjelezte meg. Azonban azon kétkedőket, akik nem anyagi megfontolásból, vagy tömény hülyeségből iratkoztak fel a szkeptikusok táborába, le kellett szereljen a két évvel ezelőtti BEST jelentés, amelyet egy, az IPCC-től teljesen független csoport, teljesen új statisztikai módszerekkel csinált (sőt, nota bene, pont a klímaszekptikusok pénzelték az egész projectet, csak nem azt kapták, amit szerettek volna, mert a tények már csak ilyen makacs dolgok).

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Globális felmelegedés – kétkedőknek

Amikor szűk két évvel ezelőtt kirobbant az ún. Climategate-botrány (ami igazából annyit árult el, hogy a klímakutatóknak herótjuk van az ún. “klíma szkeptikusoktól” és ezt nem félnek egymás közt leírni), hatalmas tam-tam dobolás indult a klímaváltozást tagadó berkekben, és hasraütés-szerűen azt kezdték állítani, hogy íme a bizonyíték, hogy az emberi tevékenységen alapuló felmelegedésre nincs is bizonyíték, most lebuktak azok a csúnya kutatók.

A médiahullámokat jó érzéssel meglovagolva Richard Muller, egy berkeley-i fizika professzor ekkor jelentette be, hogy Berkeley Earth Surface Temperature Study (BEST) névvel egy új kezdeményezést indít, ami új és nyilvános adatok alapján, új statisztikai módszerek kidolgozásával, nyilvános támogatólistával feltárja, hogy mi is az igazság. A csapatba egy sereg “nehézsúlyú” kutatót hívott meg, pl. az idén Nobel-díjassá váló Saul Perlmuttert is, és támogatókat is szép számmal szerzett, pl. a klímaszkeptikusságukról híres Koch-testvéreket (róluk lásd ezt a jó kis New Yorker profil-cikket). Utóbbiak részvétele jól jelezte, hogy kezdetben a “szkeptikus” közösség nagy reményeket fűzött a dologhoz. A klímaváltozás tagadók egyik apostola, Anthony Watts, nem kevesebbet jelentett ki, mint hogy annyira megbízik bennük, hogy hajlandó az eredményeiket elfogadni bármik is lesznek azok.

Nos itt vannak az eredmények, és ha láttunk nagyon frusztrált embereket, “szkeptikus” barátaink bizony azok. Ugyanis a BEST görbéje szinte tökéletesen fedi az eddigi adatokat (NOA, NASA-GISS, HadCRU), vagyis még egy független elemzés bizonyította az antropogén felmelegedés valósságát.

A BEST kutatói egyben szépen elhantolják a “szkeptikus”-közösség olyan vesszőparipáit, mint a túl meleg helyen levő észlelő-állomások: az eredmények az mutatják, hogy ilyenek alig vannak és alig-alig, ha eygáltalán befolyásolták az eddigi eredményeket.

És mit lép erre Anthony Watts? Hirtelen fatális hibákat fedez fel Mullerék metodológiájában, ami miatt már csak PR fogásnak tartja az egész projectet. Emelje fel a kezét, aki meg van lepődve….

(Bővebben: SkepticalScience, RealClimate)

És mégis miattunk melegszik a Föld

Elkészült az ENSZ klímaváltozást elemző bizottságának, az IPCC-nek (Intergovernmental Panel on Climate Change) legújabb jelentése a bolygónkat érintő talán legégetőbb kérdésről. A kiadvány több mint százharminc ország több ezer kutatójának hat éves munkáját összegzi, és minden eddiginél világosabban kimondja, hogy a globális klímaváltozás valós és nagyon valószínű (értsd több mint 90% az esélye), hogy az emberi tevékenység egy fontos tényezője a változásnak.

Néhány fontosabb következtetés kicsit részletesebben:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….