Hat év után újabb jelentéssel rukkolt elő az Intergovernmental Panel on Climate Change (IPCC). Ez már ötödik a sorban és ha nagyon szűkszavú akarok lenni, annyiban különbözik az előzőtől, hogy még nagyobb bizonyossággal állítja, hogy a körülöttünk észlelhető klímaváltozás emberi eredetű.
Ez igazából már az előző alkalommal sem volt kérdéses, csak egy nagyon kicsi, de vokális csoport kérdőjelezte meg. Azonban azon kétkedőket, akik nem anyagi megfontolásból, vagy tömény hülyeségből iratkoztak fel a szkeptikusok táborába, le kellett szereljen a két évvel ezelőtti BEST jelentés, amelyet egy, az IPCC-től teljesen független csoport, teljesen új statisztikai módszerekkel csinált (sőt, nota bene, pont a klímaszekptikusok pénzelték az egész projectet, csak nem azt kapták, amit szerettek volna, mert a tények már csak ilyen makacs dolgok).
Akárcsak előzőleg, most is világosan látszik, hogy a létező modellek egyszerűen nem képesek megmagyarázni a globális (vagy regionális) szárazföldi és tengeri hőmérsékletben, illetve a jégtakaró nagyságában bekövetkező változásokat, ha pusztán természetes hatásokkal (ideértve a nap-tevékenységet is) számolnak, míg az emberi (antropogén) hatások figyelembevétele szinte tökéletes jóslatokat adnak. Ami megint csak aláhúzza, hogy a modellek legfontosabb jóslatai (szeszélyesebb időjárás, összességében melegedő hőmérséklet mind vízben, mind szárazföldön, savasodó tengerek, csökkenő jég- és hótakaró, növekvő tengerszint), minden ismeretünk szerint helytállóak lesznek.
Bár főbb következtetéseiben nem nagyon mond újat az aktuális jelentés, érdekessége, hogy több különböző előrejelző modelt számoltak ki benne (ezek Representative Concentration Pathway – RCP néven futnak) és abban különböznek, hogy különböző feltételezéseket használnak azzal kapcsolatban, hogy mikorra sikerül a CO2 kibocsátást megfékeznünk.
Az optimista (RCP2.6) azzal számol, hogy kb. 2020-ban bekövetkezik ez a szerencsés pillanat, majd a kibocsátott CO2 mennyiség drasztikus csökkenésnek indul, míg a pesszimista (RCP8.5) szerint minezt még 2100-ig sem sikerül ezt elérni. Létezik két köztes szcenárió is, amelyek köztes értékeket adnak az előrejelzések tekintetében (és ebből a szempontból relevánsabbak valószínűleg, minta két szélsőség), de a legtöbb ábrán, a könnyebb érthetőség miatt csak az RCP2.6 és RCP8.5 szerepelnek.
Viszont így ezekből is jól lejön, hogy még a nagyon optimista forgatóköny is azt jósolja, hogy a CO2 kibocsátás megfékezését is csak évtizedekkel követné a hőmérsékletnövekedés leállása (kb. 2050 táján), a tengerszint növekedés pedig a belátható jövőben növekedni fog.
A jelentés külön foglalkozik, azokkal a megfigyelésekkel, amelyek azt mutatják, hogy a szárazföldi hőmérsékletnövekedés lassulni látszik. Ez valóban igaznak tűnik, de a jelek szerint csak azért, mert a tengerek és óceánok a korábbinál több hőt raktároznak el. Ez persze egy részről jó hír, hiszen a mi környezetünk lassabban melegszik (ezért az IPCC módosította a korábban 2-4.5 C-ra saccolt összhőmérsékletemelkedést 1.5-4.5 C-ra), de persze a mélytengeri élőlények számára koránt sem annyira örvendetes a dolog – ezekben, a korábban végtelenül stabilnak tűnő életterekben, nem nagyon tudjuk, milyen következményekkel jár a maga nemében és léptékében páratlan melegedés.
A korábban vízválasztónak kinevezett 2 C értékhez (ha ennyivel, vagy kevesebbel emelkedik a hőmérséklet az még menedzselhető lesz (talán), ha többel, az durva következményekkel járhat), az a feltétel, hogy az összantropogén CO2 kibocsátás soha ne haladja meg az 1000 gigatonnát. Mivel az ipari forradalomtól 2011-ig már eltapsoltunk – egyre gyorsuló ütemben – 531 gigatonnát a keretből, látható, hogy ez nem lesz triviális, főleg, mert a CO2 kibocsátás egyelőre még nem nagyon lassul.
Bővebben, mivel mégsem vagyunk e tekintetben szakblog, a RealClimate és a SkepticalScience oldalán lehet a témáról olvasni.