Nagy adósságunk, hogy idén megszakadni látszott az eddigi sorozat és a Könyvhétre nem szültük meg a szokásos könyvajánlós posztunkat. Talán az egyéb aktivitásokon (pontosabban azok szinte teljes hiányán) is lemérhető, hogy nem a blog legtermékenyebb időszakát éljük és ez részben az olvasási teljesítményeken is tetten érhető. Azért is húztuk, toltuk a “könyvhetes poszt” elkészítését, hogy hátha addig többen, többet olvasunk.
De most már nincs tovább, így álljon itt az idei, kicsit szerényebb gyűjtésünk (és egyben a tizedik ilyen posztunk):
Rob R. Dunn: A Natural History of the Future (Basic Books, 2021)
Kun Ádám
Az ökológiával úgy gondoljuk, hogy mostanság sokat találkozunk, mert az ökológusok (is) felhívják állandóan a figyelmet a változó klíma, a fajkihalás és az urbanizáció problémájára. De igazából nagyon kevés jut el a közönséghez abból az ökológiai tudásból, amit felhalmoztunk. Ennek az egyik oka, hogy az ökológia törvényei bár művelői számára közismertek, de nem intuitívak és nagyon nehezen figyelhetőek meg. A fizika iskolában megismert törvényei ezzel szemben intuitívabbak, de legalábbis megfigyelhetőek. Az ökológia (biológia) törvényei viszont ugyanolyan hasznosak, mint a fizika törvényei: segítenek megérteni a világot és megjósolni, hogy merre tart egy rendszer. Ez a rendszer a Földünk bioszférája és a kérdés, hogy milyen lesz a jövőben.
A cím, ami magyar fordításban nagyjából a „Jövő természetrajza” lehetne, arra utal, hogy a jövőben a jelenleg megszokotthoz képest másfajta természetre kell felkészülnünk. Például foglalkoznunk kell a városokkal, mint természettel. Vagy a változó környezettel is, ami azzal fenyeget, hogy a trópusi kórokozók eljutnak a mérsékelt égövre, a termesztett növényeinket egyre több betegségtől és kártevőtől kell védeni, a mindenféle gyom-, baktérium-, gomba-, rovarírtó szerek ellen pedig egyre több immunis élőlény lesz.
Rob Dunn ökológus és tudományos író. Mindkettő érződik a könyvön. Egyrészről otthon van abban, amiről ír. Ez nem mindig jellemző a tudományos újságírókra. A könyv olvasmányos, jól olvasható. Van benne néhány olyan irányváltás, ami csak oldalakkal később lesz tiszta, hogy miért is történik, de ez a könyvet végigolvasva nem gond. Van egy íve a történetnek, amit felvet a bevezetőben és a konklúzióban megismétel, keretbe foglalva az egészet.
Nem egy „jaj minden rossz és még rosszabb lesz” kiáltvány, pedig ez is kiolvasható belőle. Az ökológusok – sajnos – ritkán tudnak valami pozitívról beszámolni. De ez a könyv próbál ezen túlmenni. Ezt már hallottuk. Ő arra vállalkozik, hogy elmagyarázza mi a tudomány a mögött, hogy az ökológusok olyan borúlátóak. Miért gond, hogy kihalnak a fajok? Miért probléma, hogy élelmezésünk pár fajon múlik? Miért gond, ha a természetes élőhelyek nincsenek összekötve, de a városi élőhelyek annál inkább? Miért lesz egyre több kórokozónk? Ezekre és sokkal több mindenre választ kaphat az olvasó.
Michael Shellenberger: Apokalipszis soha – A klímakatasztrófa elmarad? (Gingko Kiadó, 2021)
Kun Ádám
A klímaváltozás a körülötte levő problémakör megoldása éppen elég vitát generál. Bár maga a jelenséget a kutatók elsöprő többsége számára evidens, a megoldási javaslatokban bőven van eltérés. A címmel ellentétben a könyv nem arról szól, hogy nincs gond, hanem arról, hogy a klímakatasztrófát hirdetők és a megoldásaik miért kártékonyak.
Michael Shellenberger PR szakember és fiatal korában klímaaktivista volt. Jelenleg az íráson kívül politikával foglalkozik. A könyv így nem ökológia vagy klímatudomány, hanem közgazdaságtan, technológia- és politikatörténet.
A könyvön két fő gondolat vonul végig: (1) a szegényebb régóknak is lehetővé kell tenni a fejlődést, mert a nélkül egy sokkal környezetrombolóbb szinten ragadnak meg. Tehát amilyen lemondásokat, éltmódváltozást igenis elvárhatunk a fejlett világban, azt ne akarjuk rögtön ráerőltetni a fejlődő világra. (2) Energiafelhasználásban a nagyobb energiasűrűségű működés felé kell elmozdulni. Ez azt jelenti, hogy a szén jó, ha a fatüzelést váltja ki, de nem jó földgáz helyett. És a legfontosabb: az atomenergia tiszta, sok áll rendelkezésre és lecserélhetőek általa a fosszilis erőművek. A megújulók, mint szél és a napelem nem járható út (ezt amúgy kezdjük belátni).
Nem állítom, hogy mindennel egyetértek. Azt sem, hogy minden oldalát körbejárta volna egy-egy problémának. Viszont biztosan alaposabb és körültekintőbb azoknál, akik a klímaválságot egy-egy témára akarják felfűzni. Nem a hús a probléma önmagában. Nem a műanyag a probléma önmagában. Nem a fast fashion a probléma önmagában. Mind része a problémának. De a legnagyobb problémánk a szegénység és az irdatlan vagyoni különbség. Ajánlom azoknak, akik a természettudományon túli részével is szeretnének megismerkedni az előttünk álló évtizedek kihívásainak.
Sigrid Bratlie & Hallvard Kvale: A jövő embere – A biotechnológiai forradalom – és annak hozadéka az emberiség számára (Typotex, 2022)
Kun Ádám
A norvég szerzők áttekintik azokat a felfedezéseket, amelyek az elmúlt időszakban jelentősen felforgatták a biológiai ismereteinket, egyben felcsillantják a lehetőséget, hogy mindenféle betegségeink egy részét gyógyítsuk. A könyv a születéstől kezdve vezet végig az emberi élten, egészen az öregedésig. Közben megmutatja, hogy mely részeken van vagy lesz lehetőség beavatkozni. A beavatkozás lehet jó is, és lehet morálisan megkérdőjelezhető. Például a mesterséges megtermékenyítés segít szülővé válni olyan pároknak, akiknek máshogy nem lehet gyermeke. De mi van azzal, hogy előre meg szeretnénk határozni a gyerek nemét? Azaz a technológiának nemcsak biológiai vetületei vannak, de etikai és szociológiai is.
A könyv erőssége, hogy nem ragad le a hurráoptimizmusnál, hogy akkor mostantól mindent kijavítunk és az örökélet már csak pár évnyi kutatás kérdése. A technológiák nehézségeit és árát is megadja. Illetve nem rejti véka alá nemtudásunkat is. Meg tudjuk mondani egy ember örökítőanyagának szekvenciáját, még mindenféle valószínűségeket is adhatunk arra, hogy milyen betegségei lehetnek. De jobb vagy rosszabb lesz ettől az élete? Szeretnél szorongani egész életedben egy betegség lehetőségétől? Vagy jobb, ha felkészülsz rá, esetleg valami megelőző terápiát vagy éltmódváltozást eszközölve? Erre most még nincs jó válasz.
Az az érzésem, hogy aki teheti ír egy könyvek a génszerkesztésről, annak etikájáról és elmereng a genetikailag tökéletesre csiszolt emberek lehetőségén. Ezt most nagyon divatos és nagyon megy. A legnagyobb része persze még sci-fi, de a technológia rohamosan fejlődik és most kell beszélnünk ezekről a témákról, hogy ne legyen késő, amikor a technológiák teljesen beérnek.
Peter Godfrey-Smith: Metazoa – Animal Minds and the Birth of Consciousness
Varga Máté
Godfrey-Smith ausztrál filozófus és nem mellesleg lelkes könnyűbúvár, ami mind korábbi könyve (Other minds), mind annak aktuális logikus folytatása szempontjából központi fontosságú, hiszen a könyv(ek) elbeszélési íve is saját búvárélményeiből indul ki.
De míg előző könyvében kifejezetten csak az oktopuszok agyába/elméjébe próbál “belelátni”, ez a műve sokkal komplexebb, és a szivacsoktól az ízeltlábúakan (és puhatestűeken) keresztül a halakig és végül az emberig próbálja megérteni, hogy miképp is jöhetett létre az agy, a tudat. Milyen kisebb és nagyobb evolúciós lépések voltak szükségesek ahhoz, hogy a különböző komplex idegrendszereket és ezzel együtt komplexebb viselkedési formákat létrehozzák.
Amitől különleges a könyv, hogy nem egyszerűen az anatómiai komplexitás növekedését próbálja leírni (sőt, legkevésbé azt), hanem a filozófus szerző arra koncentrál, hogy hogyan, az idegrendszer fejlettségének milyen fokán jelenhetnek meg azok a tulajdonságok, amelyeket a szubjektivitással és qualiával (a valóság magunk által való megélésével), vagy az aktív cselekvéssel (sajnos nem tudok jó/jobb fordítást az angol agency kifejezésre) társítunk. Illetve mennyire lehet különböző a világról alkotott képe egy tizenkét különböző fényérzékeny fehérjét (opszint) használó sáskaráknak, vagy a központi agydúc mellett a karjaiban nyolc, valamekkora függetlenséget élvező “segédaggyal” rendelkezik, mint nekünk. És ennek tárgyalása során a szerző abba is bevezet, hogy milyen neurobiológiai-filozófiai szempontból is fogas kérdéseket vet fel például a hasított-agy szindrómákban szenvedők esete.
Richard Lewontin: The Triple Helix
Varga Máté
A nemrég elhunyt szerző bő két évtizeddel írta ezt a négy rövidke fejezetből álló művét és nekem is egy 2001-es kiadás került egy antikváriumban a kezembe. Az egyes fejezetek eredetileg a milánói előadássorozatának átirataiként születtek, kisebb kiegészítésekkel.
Nehéz nem túlzásokba esnem, mert ugyan bár kétségtelenül tisztában voltam azzal, hogy ki Lewontin és például a The Apportionment of Human Diversity című cikkét/esszéjét legalább annyira fontos műnek tartom a neo-eugenikai mozgalmak áltudományosságának leleplezésében, mint Stephen Jay Gould The Mismeasure of Man könyvét, ennek a kis esszé gyűjteménynek a tisztánlátása, pontossága és nem szűnő aktualitása egészen megdöbbentő volt.
Például már bő két évtizeddel nagyon egyértelműen ír arról, hogy a “gén – környezet” vitában mennyire alulértékelt szerepe van a fejlődési programnak, bőven megelőzve ezzel a téma ma talán legismertebb apostolát, az ír Kevin Mitchell-t (2019-ben ajánlottam az ő Innate című művét is). Vagy arról, hogy az élőlények nem csak folyamatosan alkalmazkodnak a környezetükhöz, de puszta létükkel, mozgásukkal, metabolizmusukkal, folyamatosan alakítják is azt, ezáltal tulajdonképpen lehetetlenné is téve, hogy tökéletesen alkalmazkodni tudjanak hozzá.
Nem a legkönnyebb olvasmány, laikusoknak csak nagyon feltételesen ajánlanám, viszont minden biológus kollégának annál melegebben.
Lewis Wolpert: Why Can’t a Woman Be More Like a Man
A szintén nemrég elhunyt Wolpert a modern fejlődésbiológia egyik legnagyobb alakja volt, akinek munkásságához több ikonikus fogalom (pl. a morfogének hatásmechanizmusának ún. “francia zászló” elmélete) és kísérlet fűződik, a tudományterület egyik legfontosabb tankönyve és ő volt talán az egyik utolsó tudós, akire amolyan polihisztorként szoktat tekinteni.
Nyugdíjas éveiben számos könyvet írt, amelyek közül például sokan kifejezetten fontosnak tartják a saját depressziós élményeit feldolgozó Malignant Sadness-t. Ennek megfelelően nagyon kíváncsi voltam, hogy mit is ír a biológiai és társadalmi nemek evolúciójáról. Bárcsak ne lettem volna. Talán nem fair egy nagyon lehúzós kritikát írni egy tényleg nagy és fontos ember művéről, de az igazság, hogy ez a szűk tíz éve íródott könyvecske abszolút nem méltó Wolpert életművéhez.
Egy szomorú, helyenként unalmas közhelygyűjteményt veszünk a kezünkbe, amelyben korábban elfogadottnak tartott, de mostanra azért már bőven meghaladott elgondolásokat kezel tényként a szerző, mint, hogy a fiúk és lányok szín-, vagy játék-preferenciája veleszületett adottság.
Ahhoz, hogy erről az egyébként sem könnyű témáról a közbeszéd valamennyire is normális mederben zajlódjon, fontos lenne, hogy ne meghaladott sztereotípiákra, hanem aktuális eredményekre támaszkodjunk. Így akiket ez a téma érdekel, azoknak továbbra is inkább ajánlom Angela Saini Inferior, illetve Cordelia Fine Testosterone Rex című könyveit, amelyeket 2018-as könyvajánlónkban már előhoztunk.
Poczai Péter: Heredity Before Mendel
Varga Máté
Ezzel az ajánlóval lesz talán most a legkönyebb dolgom, hiszen a szerzővel nemrég beszélgettünk a Mendel200 évforduló apropóján hosszabban is a könyvben feldolgozott témáról.
A lényeg, hogy Gregor Mendel nem a semmiből érkező zseni volt, hanem az akkor már évtizedes múltra visszatekintő brnoi öröklődés-iskola egyik “diákja”. Mendel és mentora, Cyril Napp apát pedig abból annak a tudományos gondolkodásmódnak lettek maguk is a továbbvivői, amelyek a morva “Manchesterben” a Christian Carl André körül szerveződő Morva Mezőgazdasági és Természettudományi Társaságból (MAS), illetve annak részeként a Festetics Imrét is soraiban tudó Juhtenyésztést Tökéletesítő Társaságból (vagy röviden Juhos Társaságból) nőttek ki.
Akit igazán érdekel a genetika története, hogy miképp gondolkoztak öröklődésről, amikor már tudták, hogy van, de nem értették miképp működik, annak ez egy kötelező könyv.
Hannah Fry, Adam Rutherford: Rutherford & Fry’s Complete Guide to Absolutely Everything (Abridged)
Varga Máté
Végül pedig valami könnyedebb dolog is legyen: Adam Rutherford könyveiről már többször is szó esett (és most pont nem fért már az idei ajánlóba bele a legújabb Control c. könyve), de ezek írása mellett a matematikus Hannah Fry társaságában már hosszú évek óta vezetik a BBC4-en a The Curious Cases of Rutherford & Fry című ismeretterjesztő rádiósorozatot, ahol tényleg mindenféle könnyed téma terítékre kerül: hogyan csomagol be egy ajándékot egy matematikus, vagy miért is annyira különleges a víz.
Ez a könyv ennek megfelelően szintén leginkább a “csapongó” jelzővel írható le, ahol a Bábel Könyvtártól, a négydimenziós gömbön keresztül egészen addig az egzotikus kérdésig, hogy miért utálják sokan a spárgát, rengeteg dolog terítékre kerül.
(Az egész koncepció helyenként engem egy régi-régi könyvre emlékeztet, amit még kisgyerekként nagyszüleim polcán fedeztem fel; ez volt Kilián Zoltán bácsi sokat tudó könyve, de a hasonlóság itt azért ez inkább csak műfaji adottság lehet.)
Előző évek könyvajánlói: 2021 | 2020 | 2019 | 2018 | 2017 | 2016 | 2015 | 2014 – I. és II. | 2013