Könyvhét – 2015.

A napokban startol a 86. Ünnepi Könyvhét, mi pedig, most már lassan hagyományos módon, egy könyvajánlós poszttal kedveskedünk nektek. Sajnos kicsit az is hagyomány hogy nem csak (sőt, elsősorban nem) magyar könyvekről van szó, ugyanis a nívós tudományos-ismeretterjesztő irodalomnak csak nagyon kis szelete kerül lefordítása évről-évre, így még mindig ott tartunk, hogy választhatunk, éveket várunk az igazán jó művek magyar változatáért, vagy egyszerűen megvesszünk angolul/németül/hollandul stb. Bár a BookDepository és Amazon világában ez már nem is akkora gond :-). (Mivel ez egy sokszerzős poszt, az egyes ajánlók végén ott találjátok, hogy melyikünk is írta az adott ajánlást.)

Tavaly májusban a HVG kiadó gondozásában magyarul is megjelent Lauren Taylor és Marianne Taylor főként gyerekeket (és az erősebb gyomrú felnőtteket) megcélzó állatos ismeretterjesztő könyve, a Mi lenne ha… átmennénk állatba?. A könyv kellemes ciklikussággal listáz meghökkentő, vicces illetve gusztustalan „átlényegüléseket”, részletesen leirva azt, hogy melyik élőlénynek milyen izgalmas képességét lehetne az emberre adaptálni. Paul Moran, az amúgy zombi-kedvelő grafikus illusztrációi egyszerűen fantasztikusak, mindenféle extrém elképzelést élethűen ábrázol, legyen szó akár arról, hogy milyenek lennénk 100 szemmel, orrszarvúbogár-szarvval, tapadókorongos kézzel-lábbal, tevepúppal, ha mindkét szemünk egy oldalon lenne, ha bűzmirigyünk lenne a fő védekezési eszközünk, vagy akár arról, hogy milyen lenne ha a végbelünkből kiengedett gázokkal kommunikálnánk, mint egyes halak. A kiadó ugyan kiskamaszokat jelölt meg célközönségként, jogosan, de az ábrák akár szöveg nélkül is élvezhetőek (sőt, sokszor igy viccesebbek), az olvasni még nem, vagy alig tudó gyerekek is élvezettel tippelgetik, éppen milyen állat-ember kombinációról lehet szó. (Kalmár Éva) 

Ha pedig már arról tanakodunk, hogy mi lenne, ha, akkor nem maradhat említés nélkül az xkcd webképregényt rajzoló, zseniális Randall Munroe most magyarra is lefordított könyve: “Mi lenne, ha? – Komoly, tudományos megalapozottságú válaszok abszurd hipotetikus kérdésekre“. 

A könyv maga nem a képregényeket tartalmazza, de mára a “what if” szekció is szerves részévé vált Munroe honlapjának: itt abszurd olvasói kérdéseket próbál egy rakéta-mérnök pontosságával megválaszolni. Például, hogy mi lenne, ha a holdat egy hold nagyságú fekete lyukkal helyettesítenénk, vagy mi lenne, ha egy nanoszekundum erejéig a Nap felszínére teleportálnánk. A könyv néhány korábbi, jobban sikerült választ gyűjt össze, és Munroe sajátos pálcika-rajzaival kiegészítve könnyű, szórakoztató, ugyanakkor tanulságos olvasmányként működik.

Korábban a könyv magyar kiadójával készített interjúban már előkerült, mindenesetre itt is megemlítem, ha jól fogy a mű, akkor további hasonló műveket is lefordít az Athenaeum Kiadó, szóval ne fogjátok magatokat vissza :-). (Varga Máté)

Magyarra fordított könyveknél maradva, nagyon örömteli, hogy az egyik tavalyi ajánlatunk, Siddhartha Mukherjee a rák-gyógyítás történetét bemutató zseniális és epikus műve már magyarul is kapható, “Betegségek betegsége” címmel. Ugyan a rák maga, a rengeteg egyre célzottabb és hatékonyabb terápia ellenére is, egy nagyon nyomasztó téma, Mukherjee mesterien váltogatja a tudománytörténeti és ismeretterjesztő részeket és egy nagyon olvasható műben viszi közel az olvasóját ehhez a különleges betegséghez.

Ha pedig már rák, akkor ez egy szomorú apropó, hogy a terminális rákban szenvedő Oliver Sacks magyarra is lefordított könyvére terlejük a szót: Sacks – aki “polgári foglalkozását” tekintve neurológus, már hosszú ideje az egyik legjobb tollú orvos-író (ami, ha lehet, még szomorúbbá teszi, hogy betegsége gyógyíthatatlan). “A férfi aki kalapnak nézte a feleségét és már orvosi történetek” című művében érdekes és a kívülálló számára szinte bizarr esettörténeteket ír le, pontosabban az esettörténetek mögött levő embereket mutatja be ezáltal. (Varga Máté)

Visszakanyarodva a gyerekkönyvelhez: 2013-ban jelent meg Bibi Dumon Tak legújabb ismeretterjesztő gyerekkönyve Bibi’s doodgewone dierenboek (Bibi átlagos állatokról szóló könyve) címmel – hollandul. Bibi Dumon Tak ugyanis egy holland irónő, gyerekkönyveket ír és mivel imádja az állatokat, sok könyvének központi eleme egy-egy (vagy éppenséggel sok) állat. Itt Hollandiában amúgy a gyerekirodalom David Attenboroughjának tartják. Első könyve, a Het koeienboek (A tehénkönyv) rögtön Ezüst Ceruzadijas lett (ez a legjobb gyermekkönyveknek járó helyi dijak egyike), akárcsak a 2007-es Bibi’s bijzondere beestenboek (Bibi különleges állatokról szóló könyve). Ez utóbbinak a párja a most megjelent „átlagos állatos könyv”. Míg ebben a két könyben 25-30 állat vicces és érdekes leírása található jópofa illusztrációkkal, addig Bibi többi könyvének főszereplője egy-egy különleges állat. A 2006-os Laika tussen de sterren (Laika a csillagok között) például az első kutyáról szól, aki megjárta az űrt (eléggé szomorú és megrázó könyv amúgy). Mivel mostanában több holland gyerekkönyv is megjelent magyarul (lásd Szutyoksári és a Titi sorozat könyveit), remélhetőleg a holland-magyar forditók felfedezik Bibi Dumon Takot is. Érdemes lenne. (Kalmár Éva)

Szintén nem tavaly, hanem 2013-ben jelent meg Amy Stewart legújabb könyve The drunken botanist címmel, de talán érdemes megemliteni, mint egy érdekes, sztorizós ismeretterjesztő könyvet, amelyet jó lenne magyar forditásban is látni. Stewart, aki magát „csak egy irónak” tartja, akit lenyűgöz a természet, ebben azokkal a növényekkel foglalkozik részletesen, amelyekből valamiyen alkoholos ital készül, vegyitve mindenféle biológiai, kémiai, történelmi és etimológiai történetet, ami csak az adott itallal illetve növénnyel kapcsolatos. Speciális növényekről szól a Wicked Plants is, amelyekben mérgező növényekkel kapcsolatos sztorikkal szórakoztatja Stewart a nagyérdeműt. Őrült német tudósok, orosz kémek, mérgezett nyilak, hallucinogén növények, gyilkos agavék sorakoznak egymás után a lapokon a kissé enciklopédiaszerűvé sikeredett, de amúgy szórakoztató könyvben. Szintén megérdemelné a forditást a Wicked Bugs is, ami kvázi egy izeltlábúakról szóló fun fact gyűjtemény. (Kalmár Éva)

Végül egy olyan könyvről szeretnék irni, amit legszivesebben minden nyelvre leforditattnék, és kötelező olvasmánnyá tenném. Abban a korban, ahol Food Babe, Antal Vali és még ki tudja milyen botcsinálta táplálkozási tanácsadók ihlette kemofóbia az uralkodó divat, egy kémiáról illetve a kémiai elemekről szóló jó könyvre hihetetlen nagy szükség lenne a közoktatásban. Nem egy mostani darab, de hozzám csak most jutott el, és azt kell mondjam, hogy teljesen lenyűgözött Sam Keantől a The Disappearing Spoon. Az ősrobbanástól a Kongói Köztársaságban a közelmúltban kitört, a mobiltelefonokban használt ritka fémek bányászatával kapcsolatos háborúig a naprendszer, a föld és az emberiség történelmének számtalan pillanata elevenedik fel a könyvben, amely csak úgy mellesleg elmagyarázza az atomszerkezetet, a csillagok életciklusát és az elemek keletkezését. Kean olyan könnyedén magyaráz, hogy azt tanitani kéne. Olyan játszi könnyedséggel rakja bele a szövegbe az elektronpályákról szóló fejtegetéseit, mesél a periódusos rendszer logikájáról, a belőle kiolvasható információkról, hogy mindez ábrák és illusztrációk nélkül is érthetővé válik. Egyetlen egy ábra van csak a könyvben, a periódusos rendszer. De a felfedezőkről, kutatókról, orvosokról szóló izgalmas történetek nemcsak ezeket az embereket hozzák közel hozzánk, hanem kézzel fogható tudást kötnek az amúgy igencsak elvont kémiai elemekhez. A higany kapcsán például megemliti, hogy Lewis és Clark, valamint az egész csapat, akikkel az 1800-as évek végén felfedezték Dél-Dakotát és Louisinánát, Dr Rush higanytartalmú hashajtóját használták, igy a felfedezőút állomásait viszonylag könnyű visszakeresni a tábori latrinákban található nagyobb mennyiségű higanynak köszönhetően. A hashajtó-téma előkerül az antimon kapcsán is: a hashajtóként használt antimon-tablettákat, amik nem oldódtak fel a szervezetben, számtalanszor újrahasználták, és a családi örökség részét képezték. A sziliciumnál szó esik félvezetőkről, tranzisztorok és integrált áramkörök felfedezéséről, arról, hogy miért nem Germánium-völgy a Szilicium-völgy, valamint arról is, hogy miért is elképzelhetetlen egy sziliciumalapú életforma. A föld és a naprendszer keletkezése is előkerül egy olasz dinoszaurusz-ásatás kapcsán, és az, hogy honnan tudni, hogy meteorit-becsapódás kapcsolódik mindegyik nagy földtörténeti kihaláshoz.

Ahogy haladunk előre a könyvben, elénk tárul Bunsen és az általa egy szivardobozból és két objektivből készitett első spektroszkóp, amihez elengedhetetlen volt a mester speciális találmánya, a Bunsen-égő. Megtudjuk azt is, hogy miért is Mengyelejevet, Miklós cár kegyeltjét, aki mellesleg nem hitt az atomok, az elektronok, a radioaktivitás illetve a periódusos táblájába később mások által beillesztett nemesgázok létezésében, tekinti az utókor a periódusos rendszer atyjának, miközben legalább öten dolgoztak ezen a projekten. Nem kevésbé érdekfeszítő Fritz Haber élettörténete sem, aki Nobel-dijat kapott azért a technológiáért, amivel légköri nitrogénból műtrágyaként használható ammóniát tudott elsőként előállitani, és mellesleg harci gázok (többek között az első világháborúban a németek által előszeretettel használt mustárgáz) előállításán munkálkodott, és végül az 1930-as években kifejlesztette a második világháború gyilkos gázának elődjét, a Zyklon A-t is. Folytathatnám végeláthatatlan sok kedvenc történettel a sort, de ehelyett inkább azt ajánlom, mindenki olvassa el ezt a fantasztikus gyűjteményt, amelynek a történeteit Sam Kean a periódusos rendszer köré szőtte. (Kalmár Éva)

Kean, akit szabályos véletlenként a blog több szerzője is az idén fedezett fel, azonban más művekkel is belopta magát a szívünkbe. A “The Violinist’s Thumb” felfogható a DNS olvasmányos “jellemrajzaként” is, ahol a géneket absztrakt fogalomként felfedező Mendeltől és a DNS-t először izoláló – de funkciójáról eléggé sötétben tapogatózó – tragikus sorsú Friedrich Mieschertől kezdve egészen a legaktuálisabb epigenetikai kutatásokig rengeteg dologról olvashatunk. 

Kean egészen elképesztő mennyiségű anekdotát sorol fel a könyvben (nem véletlen, hogy sokan Brysonhoz hasonlítják a stílusát), ezek között pár igen szórakoztató is akad (pl. Calvin Bridges nőügyeiről), de aki a könyv végére ér ezeken kívül egy nagyon erős alappal fog rendelkezni ahhoz, hogy kicsit mélyebben is megértse a közeljövő genetikával foglalkozó híreit. (Varga Máté)

Az emberek sztoriéhsége már sok vállalkozást vitt sikerre, a “Bogyó és Babócá”-tól az “Így szerettek ők”-ig. Persze mindenkit más-más típusú celebek viselt dolgai hoznak lázba – én például előszeretettel olvasok természettudósok, orvosok kalandjairól. Hogy nekem való kalandokból bőven akad Sam Kean 2014-ben megjelent könyvében, azt már a címéből lehetett sejteni: “The tale of the dueling neurosurgeons –The history of the human brain as revealed by the true stories of trauma, madness and recovery” (“Mese a párbajozó idegsebészekről – Az emberi agy történelme sérülésekről, őrületről és felépülésről szóló igaz történetek alapján”. De hogy ezek a sztorik nem csak a nyaralásomat fogják bearanyozni, hanem óriási segítséget jelentenek egy kifejezetten nehéz és épp ezért mérsékelt hallgatói lelkesedést kiváltó tárgy (neuroanatómia) oktatásához, azt nem is sejtettem, amikor először merültem bele a lándzsával szétloccsantott agyú II. Henrik francia király történetébe. Mire egy sokkal későbbi páciens, a közelmúltra emlékezni képtelen Henri Molaisson történetéhez értem, már tudtam, micsoda oktatási segédeszköz van a kezemben. Nincs az a zsibbadt hallgató, akinek félig lehunyt szeme ne pattanna fel, amikor elmesélem, hogy H.M. sokat szenvedett agya ablak melletti ülésen tette meg utolsó hosszú repülőútját, és ilyen módon felébresztve van rá esélye, hogy azt is megérti, mire jó a hippocampus. (Vig Julianna)

Nem maradhat ki idén sem nagy kedvencünk, Ben Goldacre. A brit orvos és nörd alapműve, a homeopaták és más bizonyítatlan (vagy bizonyítottan hatástalan) gyógymódokkal szemfényvesztő remény-kuruzslókat leleplező “Bad Science” már egy ideje magyarul is olvasható “Rossz tudomány” címmel. A folytatás, a nagy gyógyszergyárak adat-machinációit bemutató “Bad Pharma” sajnos még mindig nem (ezekről két éve írtam), pedig ebből (is) nőtt ki a Goldacre által is támogatott, mindannyiunk számára lényeges AllTrials kampány, amelynek a célja a gyógyszerkísérletek _teljes_ adatsorának nyilvánosságra hozatala, hogy bárki meggyőződhessen arról, hogy a marketingkampányok során bemutatott hatás valóban létezik-e.

Legújabb könyve, az “I think you’ll find it’s a bit more comlicated than that” azoknak lehet vonzóbb választás, akik nem követték korábban a Guardian-ben rendezeresen a publicisztikáit, illetve blogját a BadScience-t. A könyv lényegében ennek a korábbi munkásságnak a legjobb irományait foglalja össze, tematikusan rendszerezve azokat, így mutatva be Goldacre kedvenc vesszőparipáit, hogy a média hogyan torzítja el gyakran az adatokat és csinál bolhából elefántot (vagy nem-ügyből, ügyet), vagy hogyan próbálnak csalók átverni bennünket úton-útfélen tudományosnak látszó (de valójában hibás) érvelésekkel, hogy csak párat emeljek ki, a korábban már említettek mellett. (Varga Máté) 

Egy vicces, egy szép és egy tanulságos könyv az idén olvasottak közül: A vicces  könyvnek már a címe is sokat ígér: Rövidre zárt birkák (Electrified sheep) és nem kell csalódnunk egy kötetnyi érdekes, bizarr vagy éppen érthetetlen kísérletről olvashatunk. Ez már a második kötet a szerzőtől (Alex Boese) a témában (az első címe: Bebélyegezett elefántok), ami talán még jobban is sikerült mint az elődje. Az összes leírt kísérlet valamiért meghökkentő bár vannak köztük olyanok, amik valóban lényeges felfedezésekhez vezettek, de többség azért megmarad tudománytörténeti furcsaságnak. Az egyes fejezeteket rövid dramatizált részek vezetik be egy-egy kísérletről, majd jönnek sorban a nevetséges és érthetetlen kutatások. Hogyan lőttek ki egy csatornafedőt az űrbe? Hogyan csináltak sarki fényt Hawaii felett? Meddig maradtak az álbetegek a pszichiátrián? Miért vezetett a szemébe áramot az elektrolízis felfedezője (és milyen más testrészébe vezetett még)? Csupa olyan kérdés, amivel villogni lehet egy lanyhuló kocsmai beszélgetésben. (Nádori Gergő)

A tanulságos könyv Edzard Ernst önéletrajza az Egy tudós csodaországban. Ernst első könyve a Trükk vagy terápia megjelent magyarul is, ebben sorra vette, hogy milyen tudományos bizonyítékok szólnak a legnépszerűbb alternatív orvoslási módszerek mellett és ellen. Tehette ezt azért is, mert hosszú éveken át volt az egyetlen, alternatív medicínának szentelt egyetemi intézet vezetője. Eredetileg csak a Károly herceggel folytatott (és elveszített) háborújának történetét akarta megírni, de a végén egy teljes önéletrajz lett belőle. Így ismerhetjük meg a háború utáni nemzedék lázadó fiatalját, aki sokáig nem tudja orvos vagy jazz dobos legyen, majd követhetjük a kutatói pályára Angliába és Németországba, láthatjuk, ahogy a csúcsra ér Bécsben, de megdöbben az osztrák értelmiség bizánci machinációin és végül visszamenekül Angliába az újonnan alapított egyetemi intézetbe. Hamar kiderül azonban, hogy akik kinevezték nem azt várták tőle, hogy tanulmányozni fogja az alternatív módszereket, hanem hogy reklámozza majd őket. Ő viszont a komplementer orvoslás professzoraként sorra publikálta a komplementer módszerek hatástalanságáról szóló cikkeket. Ernst igazi igazságharcos, ugyanúgy napvilágra akarja hozni, hogy milyen szerepe volt a bécsi klinikának a nácizmus alatt, mint a homeopátia hatástalanságáról szóló adatokat. Egyikkel sem szerez sok barátot magának. (Nádori Gergő)

A szép könyvet Matteo Farinella és Hana Ros írta és rajzolta, a címe Neurocomic. Ahogyan a cím is ígéri ez egy képregény az idegrendszerről. Főhősünk öt fejezeten át kalandozik az idegrendszerben és így ismerkedik meg az idegi működés különféle részleteivel. Mindenhol neves tudósok kalauzolják, a morfológia neuron-erdejében például Golgi és Cajal, az emlékezet barlangjában Kandel és Pavlov. Egy képregénynél mindig az a kérdés, hogy mit ad hozzá a kép a szöveghez (esetleg mit ad a szöveg a képhez), ebben az esetben egyértelmű hogy sokat, a használt metaforák így, képben megmutatva érvényesülnek igazán. Szerencsés az is, hogy az öt fejezet mindegyike más-más metaforákat használ, ami nagyban segíti a megértést. Általános és középiskolásoknak is hasznos és izgalmas olvasmány lehet. (Nádori Gergő)

A lista biztos, hogy még folytatható lenne, de nekünk ennyi fért bele az idei évbe. Mindenesetre várjuk a további ötleteket a kommentek közt, szóval hajrá – és, ha tehetitek, olvassatok minden nap :-).