Korábban a GENERA adatbázis kapcsán már pedzegettük, hogy mennyi közlemény létezik, amelyek génmódosított szervezetek hatásaival foglalkoznak, de nemrég megjelent egy rövidke összefoglaló a kérdésről, úgyhogy újra visszatérnék rá.
A szerző nem lacafacázott, végigböngészte a teljes szakirodalmat 1994 -től napjainkig és kiválogatta azokat a közleményeket, amelyek elsődleges közlemények, referált folyóiratokból, kísérleti eredményeket közölnek és a génmódosított élőlények hatásaival foglalkoznak. Ebből a gyűjteményből így kimaradtak az összefoglaló közlemények, a vélemények, válaszok a szerkesztőknek, stb. vagyis minden ahol nem kísérletesen vizsgálták a GMOk hatásait. Így a bármilyen módon génmódosított élőlényekkel foglalkozó >32000 közleményből összesen 698 ment át a szűrőn, ez is szédületesen nagy szám (akinek kedve támad, végignézheti egyesével is a közleményeket). Nem meglepő módon ezen közlemények kevesebb, mint 5% -ában véltek látni bármilyen negatív hatást.
Ezek után arra volt kíváncsi a szerző, hogy ezeknek a közleményeknek mekkora hányadában található valamilyen “conflict of interest (COI)”, vagyis olyan körülmény, amely esetleg elhomályosíthatja a tisztánlátását, például ha a vizsgálatokat végző kutató mellékállásban a Monsanto alkalmazottja, vagy a laborja teljes költségvetését a Biotermesztők Szövetsége állja. Az eredmény látható a táblázatban, az első oszlop a témakör, a második az erről megjelent közlemények száma, a harmadik a COI nélküli közlemények aránya ezek közül, a negyedik azon közleményeknek az aránya, amelyeket független kutatók végeztek ugyan, de nem nyilatkoztak arról, ki pénzelte a kutatást, az utolsó oszlop pedig a COI -val rendelkező közlemények arányát mutatja. Az eredmény nem meglepő, a GMO -kat bevizsgáló közlemények több mint fele teljesen független kutatók munkája, alig negyede esetében áll csak fönn valamilyen függő viszony, nyilván ebből nem lehet tudni, hogy milyen irányban, valakinek az is elhomályosíthatja az éleslátását, ha biotermékeket vásárol.
Magyarul a GMOk biztonsága egy messze túlkutatott terület, a vizsgálatokat nagyrészt független műhelyekben végezték, egészen egyértelmű eredménnyel: Biztonságosak.
Sanchez, M.A., 2015. Conflict of interests and evidence base for GM crops food/feed safety research. Nat Biotech 33, 135–137. doi:10.1038/nbt.3133
A mezőgazdaság egyik alapjai a talajba juttatott foszfátionok PO43-, amely a növények által könnyedén fölvehető, ebből fedezik a foszforigényüket. Azonban a foszfát jelenleg nem-megújuló nyersanyag, azaz a magas foszfáttartalmú kőzeteket bányákból hozzák a felszínre, amikor elfogy a foszfát, kimerül a bánya, új foszfátgazdag lelőelyet keresnek, ha találnak. A jelenlegi felhasználás mellett a foszfátkészletek néhány évtizedig tartanak ki, a cikkben 70-200 évet írnak, de a legkülönbözőbb becslések olvashatóak 50-300 év között. Mivel a készletek fogynak, a foszfát, ezáltal a mezőgazdasági termékek árai is emelkednek, a jövőben várhatóan még drágábban lehet majd hozzájutni. Mivel a foszfátion a növények számára egyedül hasznosítható foszforvegyület, jelenleg a művelt földek 67% -án a foszfor a termést legjobban befolyásoló tényező, vagyis a növekedést meghatározó tápanyag. Mivel a trágyával kiszórt foszfátot a talajlakó baktériumok hamar szerves foszforvegyületekké alakítják, így a földekre juttatott foszfátnak 20-30% -át hasznosítják ténylegesen a haszonnövények. A fölös foszfor a vizekbe jutva mérgező algák elszaporodását segíti, nagyban károsítja a vizek élővilágát.
A 
A genetikai kód univerzalitása, vagyis az a tény, hogy a legkülönfélébb organizmusokban, azonos DNS bázis-tripletek azonos aminosavakat kódolnak, az élet közös eredetének, a valamikor régen élt, mitikus Közös Ős létének az egyik legerősebb bizonyítéka. Hiszen tényleg elképzelhetetlenül elenyésző annak az esélye, hogy egymástól függetlenül, többször is pont ugyanaz a degenerált kódtábla alakuljon ki, ahol egy-egy aminosavat, illetve a fehérjelánc végét jelző STOP kodont szervezetenként átlagosan három, különböző bázishármas kódolhat. 
A tavalyi év többek között azzal a tudományos cikkel zárult, amelyben Ken Sayers és C. Owen Lovejoy tételesen cáfolta a paleo-diéta alapelveit. A szerzőpáros többek között arról számol be a The Quarterly Review of Biology oldalain, hogy az eddigi atropológiai, biológiai és kémiai kutatási eredmények alapján irtózatosan nehéz meghatározni, pontosan mit is ettek a paleolitikumban a hominidák, annyi biztos, hogy az élőhelyek széles skáláján éltek, és táplálkozásukat elsősorban az élőhely határozta meg. Ergo nem létezik egyetlen, AZ IGAZI paleoit-diéta. Mig a melegebb égtájakon legfőképpen növények képezték az előemberek és ősemberek táplálékát, addig az északabbra élők több állati fehérjét fogyasztottak a könnyen elérhető és tápláló növényi táplálékok (gyümölcsök, tartalék tápanyagban gazdag gumók) mellett. Vagyis a húsevőknek titulált ősemberek sem főként húst fogyasztottak, étrendjük a mai mindenevőkére (vaddisznó, medve) hasonlithatott. Ráadásul őseink valószinűleg a fűfélék magjait is fogyasztották, igy okafogyott a diéta gabonaellenessége is.
Az általános vélekedés szerint a húsevő őseink főként nagytestű emlősöket fogyasztottak, ám Sayers és Lovejoy szerint a paleolit-korabeli elő- illetve ősemberek még nem voltak túl jó vadászok. William C. McGrew, cambridge-i antropológus szerint őseink gyakrabban fogyasztottak csúszó-mászókat, mint vadászat során elejtett nagyvadakat. Mindez nemcsak puszta spekuláció, az 1938-ban feltárt dél-afrikai, korai paleolitikumi lelőhelyen talált egyik csonteszközről nemrégiben kideritették, hogy azt a Paranthropus robustus arra használta, hogy termeszeket szedjen ki a várukból.
előtt rovarlárvákkal teli szendvicset rágcsált, egymillió euróval támogatta az egyetem rovarevést kutató projektjeit. Innen egyenes út vezetett az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) 2013-as kiadványáig, amit az egyetem kutató irtak, és amely az 