Felkeresnél-e, nyájas olvasó, olyan céget, amely így hirdeti magát: "vállakozásunk kellemes környezetben történő lábnyomkodás után tetemes összegű számlát állít ki"? És vajon, ha a következő módon hirdeti magát:

"A talp bőrének szükség szerinti megtisztítása után a vizsgáló a
pácienssel szemben, ülve foglal helyet, hogy mindkét kezével és
ujjaival a legteljesebb mértékben hozzáférjen a talphoz. […] A kezdeti
diagnosztika első lépése közül a szimpatikus ganglionok pontjainak,
majd a központi idegrendszeri leképeződés vizsgálata, kezdve a talamus [sic],
az agytörzsi retikuláris résztől, nyúltvelő, kisagy, egyensúlyszerv és
ezeken a pontokon végighaladva, következik a hipotalanusz [sic], hipofízis,
hippocampus feltételezett kivetülése. Elsősorban azokat a pontokat
érintjük, ahol a pont érzékenységet jelez és a paciens panaszként éli
át, a vizsgáló pedig különböző lerakódásként, anyagtömörülésként
érzékeli /nagyság, keménység, forma/. A diagnosztika során általában a
jobb kéz mutatóujjának középpercét használjuk, annak háti felszínével
haladunk pontról pontra."

Bár remélem, hogy a válasz ismét nem, az igazság az, hogy az emberek nagy többsége ilyenkor igencsak elbizonytalanodik. Olyannyira, hogy Dr. Vargha Zoltán PhD-nek, és ki tudja hány szakmabeliének remek megélhetést biztosít éveken át, noha a fenti két idézet tartalmilag ugyanazt a tevékenységet írja le.

A laikusok számára ugyanis van valami roppant vonzó az általuk értelmezhetetlen szakszavakban, valami furcsa bizalmat adnak ezek (és különösen az idegrendszer belekeverése) olyan dolgoknak is, amelyektől egyébként ösztönösen tartózkodnának. Egy tavaly megjelent cikk kvantifikálja is ezt a megfigyelést, érdekes eredményekkel.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

(Mint azt beharangoztam, az új évet a fajfogalom körbejárásával kezdjük. Két, egymástól független poszt les; előbb SexComb kolléga, egy ÉRTEM iromány kapcsán boncolgatja a témát.)

A mai alkalommal kényes kérdéshez érkeztünk, a rendszertan alapjairól kell szólnunk. Ez alkalommal boncolgatott cikkünk a "Fajok eredete" című munka. No nem, amit Darwin írt, az ÉRTEM tagjainak újraértelmezési kísérlete ez.

Mi is egy faj? A faj fogalmának elég sok meghatározása létezik, az egyik legvilágosabb Mayr fajfogalma:

"A fajok egymással kereszteződőképes természetes szaporodásközösségek (populációk), csoportjai, amelyek más, hasonló jellegű csoportoktól szaporodásilag izoláltak és az életközösségekben meghatározott funkciót (niche) töltenek be."

Vagyis egy fajba tartoznak azok az egyedek, amelyek egymással termékeny utódok létrehozására képesek. Hozzá szokás még tenni, hogy az utódaik életképessége nem csökken. Ez a meglepően egyszerű meghatározás tulajdonképpen jól működik a gerincesekre, és ami a legnagyobb előnye: Egyértelmű, vizsgálható tulajdonsághoz köti a faj fogalmát, a termékeny utódok létrehozásának képességéhez.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kicsit belassultak a blogban az események, ami elsősorban – bár nem kizárólag – az év végi bejglizabálós-pihenős periódusnak tudható be. Ugyanakkor jövőre igyekszünk visszatérni a heti egy-két posztos gyakorisághoz. Téma az van rengeteg; csak a következő hónapban, a heti aktualitások mellett, várható két nagyobb volumenű poszt a faj-kérdésről, ill. egy kicsit jobban beleássuk magunkat, hogy az emberek miért fizetik ki homeopatikusoknak és más kóklereknek a hülyék adóját.

És amit nem hagyhatunk említés nélkül: jövőre Darwin-év lesz. A Down House lakójának 200. szülinapját ünnepeljük, na és persze "A fajok eredete" megjelenésének 150. évfordulóját. Nem is nagyon indíthatnánk épp ezért jobb felütéssel az évet, mint a Scientific American januári számának ajánlásával, amelyet teljes egészében "a tudomány legbefolyásosabb gondolatának", az evolúciónak szenteltek.  

A szülői gondoskodás teljesen természetesnek tűnik számunkra, s a körülöttünk levő világ valóban nem szűkölködik más "k-stratégistákban". Utóbbi szempontjából igazán mindegy, hogy az apa vagy az anya (vagy mindkettő) igyekszik az utódok korai napjait egyengetni, mégis a laikus szemlélő nagyobb eséllyel asszociál a gyermekeit óvó (állat) szülőről egy nőstényre, mint egy hímre.

Nem véletlen persze mindez, hiszen az emlős fajok kevesebb mint 5%-nál dokumentálták eddig az apai gondoskodás valamilyen formáját, ami azért nem sok. Különösen, ha a madarakkal vetjük össze, ahol ugyanez az arány 90% felett van. Utóbbiak esetében minden jel szerint akár komoly evolúciós hagyománya lehet mindennek, hiszen egy, a napokban megjelentt cikk tanulsága szerint már számos dinoszaurusz faj (akik a madarakhoz hasonlóan az Archosauria csoportba tartoznak) esetében az apa vigyázott a tojásokra. 

Az elmúlt évek során számos "dino-tojás" felfedezés született, és az sem volt ritka, hogy a fosszilizálódott tojások közelében egy-egy felnőtt, (feltételezett) szülői csontváz is előkerült. Ez önmagában persze csak azt látszik bizonyítani, hogy a szülői gondoskodás nem volt idegen a Jura kor lakóitól, de hogyan tudhatjuk meg a delikvensek nemét?

Közvetlen nemmeghatározás lehetőségének hiányában, a szóban forgó kutatás szerzői két indirekt módszert választottak.

Egyrészt az állatok (becsült) méretét (x tengely = log(testsúly)) vetették össze a fészekaljak nagyságával (y tengely = log(fészekalj űrméret)). Ez azért informatív, mert ha a ma élő madarakat vesszük alapul igen jellegzetes összefüggés fedezhető fel etéren: ahol a fészekalj nagysága relatíve nagyobb, ott általában az apa a felelős a kikeltésükért (lásd struccok, emuk). (Ennek az lehet az oka, hogy a fészekre vigyázni nagy energiabefektetés – akárcsak tojást rakni. A nőstények így csak mindig a másik kontójára feccelhetnek az egyikbe több energiát.) A vizsgált fajok (Troodon, Oviraptor és Citipati) szóbanforgó értékei (az ábrán piros rombuszok jelzik) pedig inkább az apás csoportba estek, mint az anyásakba.

A másik módszer a "szülők" csontjainak vizsgálatán alapul, és azon a megfigyelésen, hogy a tojásrakás, a komoly kálcium igény miatt, nyomot hagy az ifjú anyákon. (A kálciumot ugyanis a csontjaikból vonják el, így tojásrakás után csontritkulás fedezhető fel bennük.) Ilyesmi nem fedezhető fel a dino-szülőkben, így ezek vagy hímek kell legyenek (a szerzők szerint), vagy olyan nőstények, akik nem raktak a közelmúltban tojást.    

Varricchio DJ, Moore JR, Erickson GM, Norell MA, Jackson FD, Borkowski JJ (2008) Avian paternal care had dinosaur origin. Science 322: 1826-1828.

A digg-en gyorsan pörgő bejegyzés szerint, Románia kivette a nemzeti alaptantervből az evolúció oktatását.

A hír nem teljesen új – olyannyira, hogy a román sajtót még március elején tartotta izgalomban, amikor a helyi humanisták médiakampányba kezdtek az Oktatási Minisztérium döntése ellen – és azért nem világos, hogy pontosan mit is takar. A minisztérium nem túl meggyőző védekezése szerint, erről szó sincs, hiszen a teljes biológiai anyag az evolúcióra épül, épp csak könnyíteni akartak a tananyagon, ezért a redundanciákat megszüntették.

Nos, a helyzet az, hogy amikor a 7.-12. osztályba járók 73%-a gondolja igaznak a teremtéselméletet, akkor talán nem ez kellene a legfontosabb megszüntetendő redundancia legyen, sőt…

Már csak azért sem, és ez a saját tapasztalat, mert a legtöbb középiskolában, talán a bio-kém szakokat leszámítva, korábban is csak nyűgként kezelték a biológia oktatását. Nyűgként, amit mind a tanár, mind a diák minimális energiabefektetéssel igyekezett abszolválni. Ez utóbbi esetében aktív puskázást, előbbi esetében pedig annak aktív tudomásulnemvételét jelentette. Így egészen elit líceumokból is ki lehetett kerülni biológiai analfabétaként, nem tudva, pl. hogy a DNS a sejtmagban van.     

A romániai oktatás eddig is katasztrofális volt és e tekintetben még az sem vigasztaló, hogy egyenletesen az. A fizika és matematika esetleges kivételével (ami egyébként tény, hogy lehetővé tette egy virágzó IT szektor létrejöttét), már sok évvel ezelőtt kiütköztek a maximálisan magolás centrikus rendszer határai. De nem biztos, hogy a mostani a legjobb hozzáállás egy lerobbant rendszer reformjához… 

(Vendégmunkásunk, SexComb újabb posztja.)

Gyakran esik szó a mutációról,
mint fogalomról, azonban valahogy az az érzésem, hogy sokaknak elég
ködös ezen változások mibenléte, így úgy gondolom, érdekes lehet
egy összefoglaló jellegű írás erről a kérdésről.

Mutációnak nevezzük a sejt
örökítőanyagának megváltozását. Ennyi. Mivel a földi élet
örökítőanyaga a DNS, így a mutációk az adott sejt DNS bázissorrendjének,
azaz szekvenciájának a megváltozását jelentik. Alapvetően három
különböző fajta mutációt különítünk el, ezek a báziscsere,
a deléció és a duplikáció. A báziscsere, más néven pontmutáció,
mint a neve is mutatja, egy nukleotid megváltozása. Teszem azt egy
ACGTGCCAGCTCTTG szakaszból egy pontmutáció során ACGTGCGAGCTCTTG
válik, azaz egy citozin guaninra változott. Deléciónak nevezzük,
amikor az eredeti nukleotidszekvenciához képest hiányoznak bázisok,
mintegy törlődnek. Például a ACGTGCCAGCTCTTG szakaszból
ACGTGAGCTCTTG lesz egy deléció nyomán. Inszerciónak nevezzük
ha az eredeti szekvenciába fölös bázisok épülnek be, például
a ACGTGCCAGCTCTTG szakaszból ACGTGAACCAGCTCTTG lesz egy
inszerció nyomán.

Megkülönböztetünk ezen
kívül kromoszóma-mutációkat, ekkor a DNS szakaszban akkora méretű
változás következik be, amely már a kromoszóma mikroszkópban látható
szerkezetét is megváltoztatja. Mivel a többsejtűek kromoszómái
tulajdonképpen egyetlen meglehetősen hosszú kettősszálú DNS molekulából
állnak, így ezek a mutációk lényegüket tekintve egyedül az érintett
DNS szakasz méretében különböznek a fentebb leírt változásoktól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Neil Shubin, a Tiktaalik felfedezője beszél a Case Western Reserve University meghívottjaként a négylábú gerincesek végtagjainak kialakulásáról. (Figyelem, több mint 1 óra!)

A Szkeptikus blogban hosszan is tárgyalják, de ez annyira hajmeresztő, hogy néhány sort azért mi is szánunk rá.

A Pécsi Tudományegyetem az orvosi kar képzésébe beépíti az ún. "alternatív gyógymódokat". S ha még csak esetleg akupunktúráról lenne szó, akkor talán nem is nagyon fognánk a fejünket, de:

"a tantervben helyet kapnak majd a homeopátia, az Ájurvéda, a tibeti
orvoslás, a biofizikai orvoslás és böjtkúra alapjait bemutató
foglalkozások is."

Igazából talán az lenne a jó kérdés, hogy ugyan a fényevést miért hagyják ki… Mindenesetre, ha ez valóban megtörténik, az alapjaiban ássa alá az összes Pécsett képzett orvos szakmai tekintélyét, arról nem is szólva, hogy milyen tudományegyetem az, ami ilyesmit enged a falai között…? 

Tragikus, hogy miközben a világ homeopata barát sarkaiban is épp ellenkező irányba mozdulnak a dolgok (pl. a brit NHS is végre kezdi belátni, hogy a homeopátia támogatása nem épp a legcélravezetőbb elköltése az egészségügyi járulékoknak), addig Magyarországon ilyen színvonalú "szakmai" érvek szerint döntenek arról, hogy mi fér bele az orvosképzésbe:

"- Mivel a betegek bíznak a természetgyógyászatban, és társadalmi
elfogadottsága is egyértelmű, azt gondolom, ma már egy európai orvostól
is elvárható, hogy tisztában legyen az alternatív gyógymódokkal –
kommentálja a lehetőséget Németh Lívia harmadéves medikus."

Hiszen teljesen mindegy hányan hisznek benne, az még nem változat a tényen, hogy a homeopátia nem működik. Jobb esetben a placebo hatást tisztelhetjük benne, rosszabban pedig a hatékony és szükséges kezelést odázzuk el, némi szemfényvesztés kedvéért.