Felkeresnél-e, nyájas olvasó, olyan céget, amely így hirdeti magát: "vállakozásunk kellemes környezetben történő lábnyomkodás után tetemes összegű számlát állít ki"? És vajon, ha a következő módon hirdeti magát:
"A talp bőrének szükség szerinti megtisztítása után a vizsgáló a
pácienssel szemben, ülve foglal helyet, hogy mindkét kezével és
ujjaival a legteljesebb mértékben hozzáférjen a talphoz. […] A kezdeti
diagnosztika első lépése közül a szimpatikus ganglionok pontjainak,
majd a központi idegrendszeri leképeződés vizsgálata, kezdve a talamus [sic],
az agytörzsi retikuláris résztől, nyúltvelő, kisagy, egyensúlyszerv és
ezeken a pontokon végighaladva, következik a hipotalanusz [sic], hipofízis,
hippocampus feltételezett kivetülése. Elsősorban azokat a pontokat
érintjük, ahol a pont érzékenységet jelez és a paciens panaszként éli
át, a vizsgáló pedig különböző lerakódásként, anyagtömörülésként
érzékeli /nagyság, keménység, forma/. A diagnosztika során általában a
jobb kéz mutatóujjának középpercét használjuk, annak háti felszínével
haladunk pontról pontra."
Bár remélem, hogy a válasz ismét nem, az igazság az, hogy az emberek nagy többsége ilyenkor igencsak elbizonytalanodik. Olyannyira, hogy Dr. Vargha Zoltán PhD-nek, és ki tudja hány szakmabeliének remek megélhetést biztosít éveken át, noha a fenti két idézet tartalmilag ugyanazt a tevékenységet írja le.
A laikusok számára ugyanis van valami roppant vonzó az általuk értelmezhetetlen szakszavakban, valami furcsa bizalmat adnak ezek (és különösen az idegrendszer belekeverése) olyan dolgoknak is, amelyektől egyébként ösztönösen tartózkodnának. Egy tavaly megjelent cikk kvantifikálja is ezt a megfigyelést, érdekes eredményekkel.
Felkeresnél-e, nyájas olvasó, olyan céget, amely így hirdeti magát: "vállakozásunk kellemes környezetben történő lábnyomkodás után tetemes összegű számlát állít ki"? És vajon, ha a következő módon hirdeti magát:
"A talp bőrének szükség szerinti megtisztítása után a vizsgáló a
pácienssel szemben, ülve foglal helyet, hogy mindkét kezével és
ujjaival a legteljesebb mértékben hozzáférjen a talphoz. […] A kezdeti
diagnosztika első lépése közül a szimpatikus ganglionok pontjainak,
majd a központi idegrendszeri leképeződés vizsgálata, kezdve a talamus [sic],
az agytörzsi retikuláris résztől, nyúltvelő, kisagy, egyensúlyszerv és
ezeken a pontokon végighaladva, következik a hipotalanusz [sic], hipofízis,
hippocampus feltételezett kivetülése. Elsősorban azokat a pontokat
érintjük, ahol a pont érzékenységet jelez és a paciens panaszként éli
át, a vizsgáló pedig különböző lerakódásként, anyagtömörülésként
érzékeli /nagyság, keménység, forma/. A diagnosztika során általában a
jobb kéz mutatóujjának középpercét használjuk, annak háti felszínével
haladunk pontról pontra."
Bár remélem, hogy a válasz ismét nem, az igazság az, hogy az emberek nagy többsége ilyenkor igencsak elbizonytalanodik. Olyannyira, hogy Dr. Vargha Zoltán PhD-nek, és ki tudja hány szakmabeliének remek megélhetést biztosít éveken át, noha a fenti két idézet tartalmilag ugyanazt a tevékenységet írja le.
A laikusok számára ugyanis van valami roppant vonzó az általuk értelmezhetetlen szakszavakban, valami furcsa bizalmat adnak ezek (és különösen az idegrendszer belekeverése) olyan dolgoknak is, amelyektől egyébként ösztönösen tartózkodnának. Egy tavaly megjelent cikk kvantifikálja is ezt a megfigyelést, érdekes eredményekkel.
A kutatók jó és rossz magyarázatokat adtak egy jelenség értelmezésére, vagy egyszerű konyhanyelven, vagy úgy, hogy az előbbi magyarázatokhoz hozzácsaptak néhány (egyébként teljesen irreleváns) idegtudományi terminus technicust.
Laikusok esetében az általuk egyébként nem igazán értett kifejezések hatása mágikusnak bizonyult. Különösen, ha olyan magyarázatokról volt szó, amelyekről egyébként tudták, hogy hamis. A mellékelt ábrákon a fehér oszlopok a "jó" magyarázatra adott válaszokat jelzik (a pozitív értekek elfogadást jelölnek, a negatívok pedig elutasítást), a szürkék pedig a "rossz" válaszokra születő reakciót.
Jól látható, hogy néhány idegen szó, és a nonszensz hirtelen nagyon hihetővé vált.
Érdemes ezt összevetni azok reakciójával, akiknek van fogalma a hozzáadott szavak értelméről: a "szakértői csoport" szemében a hibás válasz nem lett a fölösleges verbális sallangtól jobb, sőt a jó válasz értékét is lerontotta az oda nem illő információ. Ez talán furcsának tűnhet elsőre, de igazából ez a várható reakció: az irreleváns informácókat, amelyek a laikus közönség esetében, ismeretlenségük és idegenségük révén esetenként elfedik, elfeledtetik a valódi érvek súlytalanságát, nem díjazzák a szakmabeliek.
Paradox módon, ha egy olyan csoportot vizsgálunk, amely ismeretei tekintetében )elvileg legalább) valahol a laikus és a szakértő közt helyezkedik el, névszerint az idegtudományi kurzuson résztvevő egyetemistákat, nem kapunk jobb eredményt, mint egyszerű laikusok esetében. Sőt ez esetben a "jó" válaszokat is vonzóbbá teszik a szakszavak.
Mi következik mindebből? Egyrészt, hogy néhány félév biológia biflázás gyakran nem elég a kritikus gondolkodáshoz szükséges tények és logika elsajátításához. Másrészt, ha olyasmit olvasunk, ami nagyon tudományosan hangzik, de nem értünk, ne gondoljuk automatikusan azt, hogy a szaknyelv használata egyet jelent a valódi hozzáértéssel. Sőt, túl sok szaknyelv egy átlagembernek szóló szövegben, mindig legyen gyanús. Valódi kutatók amennyire lehet egyszerűsíteni próbálnak, ha tudományos ismeretterjesztésre szánják magukat (nem mindig sikerül, de a szándék azért felfedezhető). Ha valaki szándékosan úgy ír meg egy anyagot, hogy az ne legyen érthető a laikus számára, az általában rejtegetni próbálja saját hozzánemértését.
Weisberg DS, Keil FC, Goodstein J, Rawson E, Gray JR (2008) The seductive allure of neuroscience explanations. J Cogn Neurosci 20(3): 470-477.
Elsős egyetemista koromban azal indított egy — talán vallástörténész — prof, hogy “ha valamit nem tudok úgy elmagyarázni maguknak, hogy értsék, akkor valószínűleg én sem értem”. Teljesen igaza volt…
Az áltudományos vaker csúcsát persze a reklámszövegek jelentik, pl. a gyöngyházkivonat a hajfényesítő samponban… 😉
A.
háát igen, a jó szakember arról is megismerszik, hogy szakmai körökben, publikációiban tökéletesen birja a szaknyelvet, mig népszerüsitő cikkeiben, laikusoknak tartott előadásain és velük való beszélgetésben pedig a lehettő legkisebb mértékben használja azt!
Ezt a kettős elvárást már az első éves hallgatókba el kell kezdeni betáplálni. Sajnos nem történik meg mindig. Egyrészt az oktatók maguk is szivesebben használják a szaknyelvet, akkor is, amikor a hallgatók még távolról sincsenek annak birtokában, másrészt a hallgatók meg eleve viszolyognak a szakkifejezésektől s ha már muszáj, akkor már csak azt tanulják meg alkalmazni.
Biológusok esetében a latin szakkifejezések, taxonok neveivel kapcsolatban tapasztalható ez a jelenség.
Persze, egyes szakmák tolvajnyelvként használják a szaknyelvet (ld. orvosok a páciens előtt,ügyvédek a biróságon, de akár az autószerelők is -:)))) ), másrészt felvágásból vagy éppen a sarlatánság fedezésére.
Ateesh6800: igen igaza volt, s ezt ki lehet bőviteni azzal, hogy ahhoz, hogy megértess valamit valakivel, annak a sokszorossát kell tudnod/ismerned!
Sárkány ellen sárkányfű.
De mi használ áltudomány ellen ?
Az viszont érdekes, hogy a részleges tudás miért nem a jobb eredményt a teljes tudatlanságnál.
a kovetkezoket is erdemes lett volna osszahasonlitani: szakszavakkal tuzdelt helyes valamint teljesen nonszensz magyarazat.
Az érthetetlen, vagy teljesen ismeretlen jelentésű szavak hihetetlenül vonzóak, hiszen egy mélyebb bölcsesség kivetüléseként tekintünk rájuk, amit még éppen nem értünk, de már csak egyetlen lépésre vagyunk attól, hogy megértsük.
“Valódi kutatók amennyire lehet egyszerűsíteni próbálnak, ha tudományos ismeretterjesztésre szánják magukat (nem mindig sikerül, de a szándék azért felfedezhető). Ha valaki szándékosan úgy ír meg egy anyagot, hogy az ne legyen érthető a laikus számára, az általában rejtegetni próbálja saját hozzánemértését.”
Jegyezzük meg azért, hogy a közérthető _bizonyítás_ viszont az áltudomány egyik elég megbízható ismertetőjele.
A cikk elejével kapcsolatban:
Biztos, hogy a talpmasszázs az teljesen sarlatánság?
Mert például a fociban tökön rúgott ember sarkának rugdosása tényleg használ. És a sarok közepe meg a here területe a talpmasszázsban.
Persze ha a talamus-od fáj akkor biztos nagyobb baj 🙂
tgr: szóval, szerinted a tudós/kutató ismertetőjele és jellemzője, hogy eleve érthetelenül beszél/közöl?
Már miért ne lehetne közérthetően bármit is bizonyitani? Csak érteni kell hozzá és alaposan ismerni az illető nyelvet. No meg jószándék.
Miért lenne a közérthetőség az áltudomány sajátja?
Pont azért használhatják ŐK fel, mivel NEKÜNK nehezünkre esik közérthetően kifejezni magunkat!
“Mert például a fociban tökön rúgott ember sarkának rugdosása tényleg használ. És a sarok közepe meg a here területe a talpmasszázsban.”
ha sarkam közepét simogatom akkor fel fog állni a micsodám????
Ha sarkamba beleáll a szög,akkor impotens leszek???
vagy csak egyirányú a dolog:)
tgr: nem teljesen értek veled egyet. Való igaz, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet könnyen elmagyarázni közérthetően, de a legtöbb dolog, amolyan összefoglaló bemutatás jelleggel elmagyarázható szinte bárkinek úgy, hogy megértse. Én inkább azt vettem észre, hogy áltudományok egyik legfőbb jellemzője, hogy azonnali, “instant” megoldást kínál, az embereket foglalkoztató problémákra. Például: végtelen mennyiségű ingyen energia, karcsúság 1 nap alatt, korlátlan mennyiségű csokoládés pacal elfogyasztása mellett, vagy éppen hosszú, egészséges élet, úgy, hogy a napi összes testmozgás maradhat 10 perc távkapcsoló nyomkodás.
Magyarázat =/= bizonyítás. Közérthetően soha nem fogsz tudni minden kétséget kizáróan bebizonyítani (tudományfilozófiai finomságokba most ne menjünk bele, ha lehet), hogy egy adott elmélet helyes; egyszerűen túl sok és túl komplex ismeretet kéne átadni ehhez. Elmagyarázni persze el tudod, mint ahogy azt is el lehet közérthetően magyarázni, hogy a Föld lapos, 0.999… nem egyenlő eggyel, vagy hogy a polóniumgyűrűk bizonyítják, hogy a Föld nem lehet idősebb párezer évesnél. Az ismeretterjesztés valami vázlatos képet alakít ki a hallgatóban, ami jó lehet arra, hogy az illető valami benyomást kapjon az adott elmélet lényegéről, de teljességgel alkalmatlan arra, hogy megítélje, mennyire alátámasztott. Na ezt használják ki az áltudományok.
Egyértek TGR-rel. Azzal egészíteném csk ki, hogy sajnos ez az élet minden területére igaz (politikára, gazdasági folyamatokra).
tgr: nem kell keverni a dolgokat. Minden szakmának megvan a tolvajnyelve, pont a hosszabb magyarázgatások elkerülésére (a megfelelő szakkifejezéssel kiválthatsz egy vagy több hosszú mondatot is) és ezt használod a szakmabeliekkel folytatott beszélgetésedben /vitádban. Laikusoknak ez érthetetlen (szerinted mennyit ért meg egy biológiában teljesen járatlan pl. ebből a blogból?). Ergo, nekik a lényeget kell elmondani, azt amihez nincs szükség szakmai hozzáértéshez. Nem is várják el tőled a szakmai bizonyitást, csak azt, hogy megértsék, hogy miről van szó.Nem kell hülyének nézni a szakmánkivüieket, józan ésszel is el tudják dönteni, hogy merről fuj a paszátszél. Amikor az ID-esek ködösitenek, pont a tolvajnyelvhez fodulnak ők is. S ugyanbiza mit bizonyitanak érthetően? Állitanak és tagadnak.
Vallom, hogy mindent meglehet értetni egy érdeklődő, normális alapmüveltségű illetővel, ha megfelelően épited fel a mondanivalódat és főleg közérthető példákkal operálsz.
Ani: annyiban igaz, hogy a politkusok, közgazdászok, jogászok, stb. szintén fokozottan hajlamosak arra, hogy rébuszokban beszéljenek és a szakkifejezésekkel bombázzák az érdeklődő szakmánkivülieket. DE nekik legtöbbször az is a céljuk, hogy ne is értse teljesen őket az, aki nincs a körben.