A szülői gondoskodás teljesen természetesnek tűnik számunkra, s a körülöttünk levő világ valóban nem szűkölködik más "k-stratégistákban". Utóbbi szempontjából igazán mindegy, hogy az apa vagy az anya (vagy mindkettő) igyekszik az utódok korai napjait egyengetni, mégis a laikus szemlélő nagyobb eséllyel asszociál a gyermekeit óvó (állat) szülőről egy nőstényre, mint egy hímre.
Nem véletlen persze mindez, hiszen az emlős fajok kevesebb mint 5%-nál dokumentálták eddig az apai gondoskodás valamilyen formáját, ami azért nem sok. Különösen, ha a madarakkal vetjük össze, ahol ugyanez az arány 90% felett van. Utóbbiak esetében minden jel szerint akár komoly evolúciós hagyománya lehet mindennek, hiszen egy, a napokban megjelentt cikk tanulsága szerint már számos dinoszaurusz faj (akik a madarakhoz hasonlóan az Archosauria csoportba tartoznak) esetében az apa vigyázott a tojásokra.
Az elmúlt évek során számos "dino-tojás" felfedezés született, és az sem volt ritka, hogy a fosszilizálódott tojások közelében egy-egy felnőtt, (feltételezett) szülői csontváz is előkerült. Ez önmagában persze csak azt látszik bizonyítani, hogy a szülői gondoskodás nem volt idegen a Jura kor lakóitól, de hogyan tudhatjuk meg a delikvensek nemét?
Közvetlen nemmeghatározás lehetőségének hiányában, a szóban forgó kutatás szerzői két indirekt módszert választottak.
Egyrészt az állatok (becsült) méretét (x tengely = log(testsúly)) vetették össze a fészekaljak nagyságával (y tengely = log(fészekalj űrméret)). Ez azért informatív, mert ha a ma élő madarakat vesszük alapul igen jellegzetes összefüggés fedezhető fel etéren: ahol a fészekalj nagysága relatíve nagyobb, ott általában az apa a felelős a kikeltésükért (lásd struccok, emuk). (Ennek az lehet az oka, hogy a fészekre vigyázni nagy energiabefektetés – akárcsak tojást rakni. A nőstények így csak mindig a másik kontójára feccelhetnek az egyikbe több energiát.) A vizsgált fajok (Troodon, Oviraptor és Citipati) szóbanforgó értékei (az ábrán piros rombuszok jelzik) pedig inkább az apás csoportba estek, mint az anyásakba.
A másik módszer a "szülők" csontjainak vizsgálatán alapul, és azon a megfigyelésen, hogy a tojásrakás, a komoly kálcium igény miatt, nyomot hagy az ifjú anyákon. (A kálciumot ugyanis a csontjaikból vonják el, így tojásrakás után csontritkulás fedezhető fel bennük.) Ilyesmi nem fedezhető fel a dino-szülőkben, így ezek vagy hímek kell legyenek (a szerzők szerint), vagy olyan nőstények, akik nem raktak a közelmúltban tojást.
Varricchio DJ, Moore JR, Erickson GM, Norell MA, Jackson FD, Borkowski JJ (2008) Avian paternal care had dinosaur origin. Science 322: 1826-1828.
nos, megint csak feltételésekre vagyunk utalva.
1. semmi sem bizonyitja, hogy a dinók ténylegesen testmelegükkel költötték volna ki tojásaikat. A madaraknál, ez a hason, a kihulott tollak révén, csupaszon hagyott bőr jellegzetes vérrel telitettségével valósul meg. Mivel a dinók testét szarupikkelyek boritják, valószinütlen, hogy ezek ilyen költőpárnákat engedtek volna meg, ha meg nincsenek, akkor nincs mivel melegen tartani a fészket.
Véleményem szerint, csak ugyanúgy közelről figyelték a fészket és benne a letakart, meleg homokban/rothadó anyagban (ahogy a lábastyúkoknál történik manapság, vagy a krokodiloknál, de ott vízben)levő tojások sorsát s legfeljebb időnként ők is megforgahtaták azokat.
2. a mai madaraknál a tojók csöves csontjainak üregében medulláris csontszövet található, amely a szaporodásra inaktiv időszakban a tojáshéjhoz szükséges kálciumsókat felraktározza, majd tojásrakáskor onnan vonódik ki a nyersanyag. Ergo a medulláris szövet jellegéből lehet megtudni, egyrészt az állat nemét (himeknél hiányzik), másrészt, hogy az tojásrakás előtt vagy után elpusztult állatból származik a csont. Elsősorban a felkarcsontra jellemző.
Nem tudok róla, hogy a dinóknál ilyesmit találtak volna, vagy esetleg nem is vizsgálták még.
kiegészitésképpen:
a tollas dinók esetében lehetséges , hogy már a költőpárnák is létrejöhettek. Főleg mivel ezek a fajok nem igazán nagytermetüek (beleértve a gyíkfarkú “madarak” sokaságát is)- bár akad ilyen is (kérdés, hogy a T. rex bőrén felfedezett keratin képletek minek tekinthetők).
Primavis: Hol látsz ebben a posztban olyan állítást, hogy a dinók a testmelegükkel költötték ki a tojásokat?
(mellesleg a krokodil tojásai sem a vízben kelnek ki, hanem a part menti homokba beásva, gondolom, te sem úgy értetted, bár az írásod kontextusában eléggé félreérthető)
nem látok, csak mivel léteztek tollas dinók (több tizre tehető a már ismert fajok száma, beleértve az un. “gyíkfarku madarakat ” is (Archaeornithes, Enantiornithes). Mivel ezek aktivan repülni nem tudhattak (le van irva máshol itt a blogon), mire is szolgálhattak a tollaik? max. vitorlázó repülés, disztollak és hőszigetelés.
Mellesleg, nézz utána a krokodilok szaporodási szokásainak, s megkérnélek, hogy a ma élő 21 fajból sorold fel azokat, amelyek homokba rakják a tojásaikat. (nem azt irtam, hogy a vizbe, hanem a vizen úszó rothadó vizinövény uszadékokba rejtve, ahogy az pl. a vöcskök esetében is megtörténik , itthon Mo-on a szemünk láttára!).
Ui. azt a balgaságot akkor már meg sem kérdem tőled (Avatar78), hogy mi a fészkes fenének kinlódtak volna az emlitett kutatók a testméret meghatározásával a fészek nagyságához képest? Ha nem ül rá a papa/mama, akkor mit számit a testmérete? Ha meg ráül, akkor meg minek? Annak ugyanis egyetlen célja lehet: melegen tartani a tojásokat és biztositani az embrió/magzat fejlődését! Védeni a fészekaljat sokkal nehezebb ülő helyzetből, mint állóból! Plussz, a védekezés közben a kotló állatnak a tojások épségével is törődnie kell, nehogy pont ő törje ösze azokat vehemensebb védekézés közben! Ergo, csak akkor maradna ülve, ha fél a fészekalj kihülésétől.
Szerinted a szarupikkelyek/hasi vértek alkalmasak e hőátadásra?