Influenza-para – 7.

A pár évvel ezelőtti madárinfluenzával ellentétben, most nem szenteltünk túl sok sort a napokban mindenkit foglalkoztató sertésinfluenzával. Nem azért mert nem érdekel a dolog, hanem mert még viszonylag keveset tudunk az új vírus biológiájáról.

Az általános tudnivalókkal kapcsolatban (pl. hogyan is alakul ki egy ilyen új influenza törzs, vagy akkor most ez az egész csak fölösleges médiapánik-e, vagy azért van tényleges esély komoly gebaszra is) azért ajánlanám Carl Zimmer és Ben Goldacre cikkeit. Aki kicsit szakbarbárabb részletekre kíváncsi, annak ott van az edinburghi egyetem kutatói által fenntartott honlap.  

A biológiai konkrétumok megjelenésekor természetesen még visszatérünk a dologra, addig is azonban itt van egy napokban megjelent epidemiológiai érdekesség. A vírus "célközönségével" kapcsolatban két véleményt lehetett korábban hallani: a.) az öregek és gyerekek, mert az ő szervezetüök nem elég erős, hogy megbirkózzon a fertőzéssel, ill. b.) pont a komplementer "felnőtt" csoport, mert az ő immunrendszerük majd túlreagálja a fertőzést. Mivel már rendelkezésre állnak az első amerikai adatok, az már látható, hogy az igazság egy kicsit másképp fest: bár az esetek 60%-a a 18 év alattiakat sújtotta, mindössze 5% érintett 50 év felettieket. A kritikus állapotban levők ill. elhunytak közt egyaránt vannak csecsemők és 30 évesek. A furcsa kor-preferencia oka pontosan még nem ismert, egyelőre csak találgatni lehet: feltehetőleg az 50 év felettiek még találkoztak valamelyik korábbi sertésinfluenza törzzsel, így a szervezetük már korábban immunitást szerzett.     

(A képen Afganisztán egyetlen malaca látható, aki a kabuli állatkert lakója, de most pár napja karanténban várja további sorsát. Nem mintha valami baja lenne, de látszatintézkedések mindenütt kellenek.)



Novel Swine-Origin Influenza A (H1N1) Virus Investigation Team (2009) Emergence of a Novel Swine-Origin Influenza A (H1N1) Virus in Humans. N. Engl. J. Med. doi:10.1056/NEJMoa0903810.

Érzi a ritmust, átveszi az ütemet

Snowball, a táncoló kakdu számos YouTube klippjének valamelyikével, ha jól sejtem, már mindenki találkozott, és ha csak egy pillanatig is, talán elmélázott rajta, hogy akkor most ez a madár csak bohóckodik, és véletlenszerűen headbangel, vagy valóban a zene ütemére bólogat.

A kérdés esetleges tudományos megvizsgálása tipikusan olyasminek tűnhet, amivel az unatkozó kutatók Ig Nobel díjra pályáznak és amit a Annals of Improbable Research-ben publikálnak, már ha egyáltalán.

Pedig a kérdés valójában nem ennyire (csak) megmosolyogni való, ugyanis a ritmusérzék egyike azon tulajdonságnak, amiket nagyon is emberinek tartunk. Hozzánk egész közel álló főemlősök sem rendelkeznek ilyesmivel, így mégiscsak magyarázatra szorulna, hogy akkor egy papagáj miért.

Nos, a válasz: igen, Snowball valóban a hallgatott zene ütemét követi. Kedvenc számait kicsit megbuherálva (a BPM-et állítgatták), ez világosan látható volt. Kicsit jobban megkaparva a felszínt az is kiderült, hogy ilyen képességeivel Snowball nem is unikum: Alex a beszélő papagáj is képes volt hasonlóra, de számos más papagájfaj egyedei is, nameg, non-humán-emlősként, egy elefánt is belefér az egyelőre elég rövidke listába. (A vizsgálat jelentős részét a YouTube-ra feltöltött állat-videók adták; asszem ez az első alkalom, amikor egy videó megosztó komoly kutatási célt szolgált ;-).)

Mi a közös ezekben a fajokban, na meg bennünk emberekben? Első blikkre nem sok, de egy fontos dolog mégis az: mindannyian jó hangutánzók vagyunk. (Igen, az elefántok is.) És mivel ezekben a fajokban, a hangutánzás egymástól függetlenül, konvergens evolúcióval alakult ki, a vizsgálat azt az elméletet támasztja alá, hogy a ritmusérzék egy (feltehetően szükséges) velejárója a magas szintű hangutánzásnak és nem valamilyen külön úton alakult ki.     


Patel AD, Iversen JR, Bregman MR, Schulz I. (2009) Experimental Evidence for Synchronization to a Musical Beat in a Nonhuman Animal. Curr Biol doi:10.1016/j.cub.2009.03.038
Schachner A, Brady TF, Pepperberg IM, Hauser MD (2009) Spontaneous Motor Entrainment to Music in Multiple Vocal Mimicking Species. Curr Biol doi:10.1016/j.cub.2009.03.061

A fizikus szemszöge

(Pár hete az ELTE lágymányosi campusán Jeszenszky Ferenc, az ÉRTEM tiszeteltbeli elnöke tartott előadást, "Az evolúció egy fizikus szemszögéből" címmel. Ezt kérdezz-felelek szeánsz követett, amin törtlenetesen néhány olvasónk is jelen volt. Következzen a beígért beszámoló shadow82-től.) 

Az
alábbiakban a találkozón elhangzott érveket
és ellenérveket próbáltam visszaadni. Az
előadás utáni vita részről
hangfelvétel készült, amit kicsit szerkesztve, de
az értelmét nem változtatva adok közre. A
felvétel leiratozása óriási meló,
még mindig hátra van kb negyed óra belőle.
Mivel nem tudom, hogy mikor lesz időm befejezni, ezért
most közre adom azt, ami már készen van. Elnézést
a hosszas késlekedésért.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hadroszaurusz kollagén

Amikor két éve kijött a Science-ben a Mary Schweitzer nevével fémjelzett, T. rex kollagén (rész)szekvenciáját leíró cikk, csak kevesen sejthették, hogy milyen vihart kavar majd. Pedig csak talán a “hobbit háború” intenzitásához hasonlítható az a vádaskodás, cáfolat, ill. ellen-cáfolat sorozat, ami kezdetét vette.

Sokan annyira valószerűtlennek tartották, hogy egy 68 millió éves csontból érdemi fehérje mintát lehetne izolálni, hogy készpénznek vették, hogy szennyeződésről van szó, és spontán véletlen a szekvencia egyezés. Mások azon keltek ki, hogy nem lett a teljes tömegspektrometriai adatsor nyílvánossá téve, és kevéssé elegánsan azt sejtették, hogy Schweitzerék azért nem tették meg ezt, mert takargatnivalójuk van. Végül publikus lett az adatsor, és bár nem sikerült minden kritikus kielégíteni, az eredeti tanulmányon nem sikerült tartós fogást lelni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Puijila darwini

"Egy szigorúan szárazföldi állat, amely kezdetben táplálékáért vadászva csak alkalomadtán merészkedett sekély vízbe, majd patakokba és tavakba, végül egy teljesen vízi élőlénnyé alakult, amely nem riadt vissza a nyílt óceántól sem."

Ezekkel a szavakkal írta le Darwin a fókák (az ő korában még csak feltételezett) kialakulását, és az idő fényesen visszaigazolta. Legutóbb a kanadai Nunavut inuitok lakta szigetvilágából került elő egy kb. 22 millió éve élt, 110 cm hosszú ragadozó maradványa, amely minden jel szerint az úszólábúak egyik legősibb (ismert) képviselője lehet.

A keresztségben Puijila darwini nevet kapó lény ("puijila" inuitul "fiatal tengeri emlőst" jelent) leginkább egy vidrára emlékeztetett és valószínűleg, ahogy azt Darwin megjósolta, azokhoz igen hasonló életmódot folytatott, a helyi patakokban és tavakban keresve "kenyerét". Ugyanakkor a koponya, és különösen a fogazat, jellegzetességei eygértelművé teszik, hogy nem egy különös ősi vidrával állunk szemben, hanem nagyon is egy "fókával".

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Bad Science

A “Bad Science” nagy valószínűséggel az elmúlt évek egyik legjobb könyve mindazok számára, akiknek elege van abból, hogy lassan már a csapból is az “ezós gondolkodásmód” folyik, és látszólag komoly emberek is marokszámra tömik magukba és családjukba a multivitamin tablettákat, ill. halolajkapszulákat. A könyv szerzője, Ben Goldacre, foglalkozására nézve orvos, szombatonként pedig a The Guardian kolumnistája. Azonos című, szombatonként jelentkező rovata menetrendszerű pontosággal szedi le a keresztvizet a védőoltásokkal ijesztgető kóklerekről, a sületlen “milyenazideálisfagyi” típusú egyenleteket tudományrovatban leközlő újságokról, a homeopatákról, táplálkozási gurukról – mindazokról, akiknek tevékenysége tudományosnak nem nevezhető, mégis előszeretettel bújnak a tudományosság álcája mögé.

A könyv eredeti kiadása is ezeket a problémákat vette végig, igencsak olvasmányos stílusban. Egy kivétellel: Goldacre blogjában gyakran ír az ún. AIDS-tagadókról, azokról akik szerint nem a HIV vírus okozza a megbetegedést, és az antiretrovirális szerek valójában csak a gonosz gyógyszeripar pénzszerző machinációinak tekinthetők, hatásuk pedig amúgy sincs, csak mellékhatásuk. Az első kiadásból hiányzik az erre vonatkozó fejezet, mint a napokban kiderült azon okból, hogy tavaly még perben állt az AIDS-tagadók egyik emblematikus alakjával, Matthias Rath-al. Mára azonban a per véget ért, pont időben, hogy az extra fejezet bekerülhessen a második kiadásba; aki pedig az elsőt már megvette, az letöltheti a plusz oldalakat. (Akinek pedig még nem volt szerencséje a könyvhöz, ízelítőt kaphat belőle.) 

Rath munkásságában nemcsak az a szürreálisan borzasztó, hogy emberek millióinak az életét teszi tönkre (Nádori Gergő részletesen is ír a fejezetről), hanem az is, hogy sok más szélhámostól eltérően neki valóban van tudományos végzettsége, így tisztában kell legyen azzal, hogy mit csinál. Szomorú módon az AIDS-bagatelizáló klubba még más fajsúlyos kutatók is bekerültek, pl. Peter Duesberg, akinek az egyik legjobb “tanítványa”, Christine Maggiore pár hete halt meg AIDS-ben. Három évvel élte túl hároméves kislányát, akit szintén ez a kór vitt el…

Biokémiai hasonlóságok

(Vendégmunkásunk, SexComb tollából.) Újabb ÉRTEM cikk kerül a
boncasztalra, ezúttal a molekuláris genetika tárgyköréből, Biokémiai
hasonlóságok címmel. Az eredeti itt található.

"A biokémiai taxonómia
egyik legfontosabb eljárása a fehérjén belüli aminosav-sorrend (szekvencia) meghatározása,
illetve a DNS-ben lévő bázishármasok (tripletek) sorrendjének megállapítása.

A kutatók DNS- és fehérje-szekvencia analizátorokat alkalmaznak
e sorrendek a meghatározásához."

A molekuláris biológia fejlődésével
lehetővé vált gyorsan, olcsón meghatározni rövidebb DNS szakaszok
bázissorrendjét, ugyanis a DNS szekvenálás gépesíthető, egyetlen
közepesen képzett munkatárs képes kiszolgálni egy szekvenáló-gépet,
így egyetlen reakció költsége öt-tíz euró körül mozog, amely
körülbelül ezer-ezerötszáz bázis leolvasását teszi lehetővé.
A fehérjék aminosavsorrendjének meghatározására is van lehetőség,
ám ezek az eljárások lassúak így meglehetősen költségigényesek,
ilyen célokra szinte sohasem használják őket. Az adatbázisokban
szereplő fehérjeszekvenciák túlnyomó többsége egyszerűen a DNS
bázissorrendje alapján "lefordított" fehérje. A DNS esetében
bázishármasokról csak a fehérjéket kódoló szakaszok esetében
beszélhetünk, mivel valóban három bázis határoz megy egy aminosavat,
ám a fehérjéket nem kódoló szakaszok esetében ez a szóhasználat
értelmezhetetlen, így innentől csak DNS bázissorrendről beszélnék,
a cikk szerzője is nyilván erre gondolt. A DNS bázissorrend vizsgálatának
óriási előnye, hogy matematikai módszerekkel is elemezhető, így
nem jelenik meg az a pontatlanság, amelyet az egyes külsődleges jellegek
értékelése szükségképpen tartalmaz, hiszen nem önkényesen kijelölt
jellegeket vizsgálunk. A cikk szerzőjének választása éppen a citokróm
c fehérjére esett, maradjunk hát ennél a példánál. A citokróm
c a mitokondriumban található, a sejt energiatermelési folyamatai
során egy elektront szállít. Éppen mivel ilyen alapvető folyamatban
vesz részt, kevéssé változékony fehérje, homológja könnyen azonosítható
az éppen vizsgált szervezetben, ráadásul a hossza kevéssé változékony,
így az egyes fehérjék könnyen összehasonlíthatóak, éppen ezért
alkalmas evolúciós vizsgálatokra.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Bolygó idegek és az evolúció

A “bolygóideg” (nervus vagus) neve nem teljesen véletlen, hiszen az agytörzsből kiindulva testünk egészen távoli pontjait is eléri. Egy leágazása azonban egészen különleges és bizarr utat jár be: ez az ún. alsó gége ideg (angolul – a képaláírások végett – recurrent laryngeal nerve).

A jobboldalon ez a kulcscsont alatti verőeret, a baloldalon pedig az aorta-ívet megkerülve visszafut a nyakba, hogy végül a gége beidegzését elvégezze. A fölöslegesen befutott út látszólag teljesen értelmezhetetlen, hiszen a felső gége ideg (superior laryngeal nerve), minden különösebb lacafacázás nélkül, egyenesen fut ugyanahoz a szervhez. Nincs értelmes tervező, akinek ilyesmit képes lenne papírra vetni és ennek megfelelően kreacionista körökben inkább kerülik ezt a témát.

Pedig az alsó gége ideg nagyon is logikus utat jár be – ha figyelembe vesszük a fejlődéstani és evolúciós kötöttségeket. A sérv kapcsán már hangsúlyoztam, hogy az evolúció hozott anyagból dolgozik, és nem tervez előre. Vagyis ami ott és akkor hasznos az megmarad, hiába lesz évmilliókkal később félresikerült tuning-barkács hangulata egy-egy kései leszármazottnak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Evolution Megalab

A biológia eszméletlenül nagy ugrása az utóbbi száz évben azzal is járt, hogy teljes mértékben kilépett a passzióból is űzhető, hobbi szakmák sorából. Nem csak, pontosabban főleg nem azért mert az alaptudás elsajátítása intézményes keretekért kiált (egyébként nem feltétlenül), hanem mert a komolyabb kutatás olyan háttérfelszerelést igényel, amit önerőből finanszírozni közel lehetetlen.

Ráadásul még gyakran az egyszerű kísérletek is olyan nagy mintaszámokat igényelnek, hogy egy laikus egyszerűen nem rendelkezik annyi idővel (persze mostanság akár ez is változhat…). Így aztán azoknak, akik szeretnék úgy érezni, hogy kívülállóként hozzátesznek valamit a megismerés folyamatához olyan programok maradtak, mint a SETI@Home vagy a FoldIt. Ezek persze a maguk nemében hasznosak és érdekesek, de az igazi tudományos megismerés fílingjét aligha adják vissza.

Viszont szerencsére itt van a brit OpenUniversity Evolution Megalab nevű kezdeményezése, ami remélhetőleg elég sikeres lesz ahhoz, hogy egy sorozat nőjön ki belőle. Az ötlet zseniális: adva van egy egyszerű paradigma, a kerti csiga sávjainak a száma, ill házának a színe, amely összefügg élőhelyével. Északon a ház sötétebb, mint délen  (mert így könnyebben felmelegszik), és füves területen több csík van rajta, mert így jobban beleolvad a környezetbe. Pontosabban ezt figyelték meg egykoron. Namost, a kérdés az, hogy a klímaváltozás, illetve a csigával táplálkozó énekesmadarak megritkulása miatt, megváltozik-e ez a mintázat. (Ha igaz az eredeti elmélet, akkor igen, hiszen megváltoztatjuk a szelekciós nyomásokat.)

A válasz keresésébe egy egyszerű regisztráció után bárki becsatlakozhat (így remek taneszközzé is válhat a dolog). A szükséges adatok bepötyögésével pedig részeseivé válhatunk a pán-európai projectnek. Mivel a Magyarországra vonatkozó adatok finoman szólva is szegényesek (nameg az oldal fordítása is hagy némi kívánnivalót maga után), valószínűleg bőven elkel a magyar részvétel is. Így akinek van kedve, és amúgy is rendszeresen jár kirándulni (ha pedig nem, akkor itt a remek ürügy ;-)), az most könnyen összekötheti a kellemeset a hasznossal.    

Soká éljen a királynő (génkészlete)

Egy termesz kolónia "standard" növekedéstörténete valahogy így festene: a szabadban, a nászrepülés során egymásra találó királynő és király meghitt otthont keres, ahol nekilátnak a szaporodás ősi és fölöttébb hasznos elfoglaltságának. Első körben dolgozókat és katonákat nemzenek, amelyek felépítik, ill. rendben tartják a kolóniát. Ha a kolónia elér egy kritikus méretet, akkor potenciális királynőket és királyokat tartalmazó tojások kerülnek lerakásra – az ezekből kikelő termeszeknek, korábbi testvéreikkel ellentétben szárnya van, s ennek megfelelően ki is repülnek, hogy párt keressenek s új kolóniát alapítsanak.

Élete vége felé azonban a királynő különleges tojásokat rak, amelyekből ún. "másodlagos" királynők kelnek ki, akik az (anya)királynő halála után a királlyal pározva biztosítják a kolónia fennmaradását.

Ennek a furcsa szokásnak van egy (genetikailag) kellemetlen hozadéka a kolónia számára: mivel a másodlagos királnyők a király lányai is, értelemszerűen génkészletének felét is hordozzák. Vagyis lényegesen lecsökken a leendő utódok genetikai diverzitása, ami hosszú távon nem feltétlenül előnyös.

A közelmúltban azonban egy Japánban őshonos termeszfajról, a Reticuloteremes seoaratas-ról kiderült, hogy sajátos megoldást lelt a genetikai uniformizálódás elkerülésére. Kenji Matsuura csoportja arra jött rá, hogy ezekben a termeszekben a királynő kvázi klónozza magát az élete végén, mert a másodlagos királynőket aszexuális szaporodással hozza létre (vagyis "apai" hozzásegítés nélkül). Így aztán az incesztus genetikai tehertétele is megszűnik, mert a király nem a saját utódaival kell párosodjon, hanem egykori nejének (fiatal) másolataival.    



Matsuura K, Vargo EL, Kawatsu K, Labadie PE, Nakano H, et al. (2009) Queen Succession Through Asexual Reproduction in Termites. Science 323: 1687.