Amikor két éve kijött a Science-ben a Mary Schweitzer nevével fémjelzett, T. rex kollagén (rész)szekvenciáját leíró cikk, csak kevesen sejthették, hogy milyen vihart kavar majd. Pedig csak talán a “hobbit háború” intenzitásához hasonlítható az a vádaskodás, cáfolat, ill. ellen-cáfolat sorozat, ami kezdetét vette.
Sokan annyira valószerűtlennek tartották, hogy egy 68 millió éves csontból érdemi fehérje mintát lehetne izolálni, hogy készpénznek vették, hogy szennyeződésről van szó, és spontán véletlen a szekvencia egyezés. Mások azon keltek ki, hogy nem lett a teljes tömegspektrometriai adatsor nyílvánossá téve, és kevéssé elegánsan azt sejtették, hogy Schweitzerék azért nem tették meg ezt, mert takargatnivalójuk van. Végül publikus lett az adatsor, és bár nem sikerült minden kritikus kielégíteni, az eredeti tanulmányon nem sikerült tartós fogást lelni.
Egy ma megjelent cikk pedig a Schweitzer-csoport rekontráját jelenti: hasonló technikákkal (és ezúttal két, független helyen, párhuzamosan végezve az elemzést, ill. azonnal közzétéve a teljes adatsorokat) egy 80 millió éves hadroszaurusz, Brachylophosaurus canadensis maradványait elemezték. Kollagént ezúttal is sikerült találni (ami, bármilyen gyakori és ellenálló ez a fehérje, továbbra sem triviális, hiszen a puha szövetek csak a legeslegritkább esetekben örződnek meg), és a molekuláris filogenetikai elemzés pedig oda helyezte a dinót, ahova intuíciónk szerint való lenne: a Tyrannosaurus mellé. Mindez azt látszik alátámasztani, hogy az eredeti tanulmány is valós adatokon alapul, és habár egy teljes dinoszaurusz genom rekreálása a nagyon messzi (és valószínűleg soha meg nem valósuló) jövőbe veszik, apróbb fehérjeszekvenciák segítségével jobban megismerhetjük ezeknek a rég kihalt fajoknak a rokonsági kapcsolatait.
Schweitzer, MH, Zheng, Organ, CL, Avci, R, Suo, Z, et al. (2009) Biomolecular Characterization and Protein Sequences of the Campanian Hadrosaur B. canadensis. Science 324: 626-631.
ugyan, ugyan! A kollagén fennmaradása feltehetően olyan zárványba kerülésének köszönhető, amely nem engedte meg (elzárta az utat) a mineralizálódását.
Ami a T. resx és a hadrosaurus rokonságot ilelti, nos ők igencsak távol állnak egymástól ( az egyik hüllőmedencéjű, a másik meg madármedencéjű dinoszaurusz) és a két vonal már a kezdeteknél elvált egymástól. A kollagén szerepe viszont mindkettőnél ugyanaz, ahogy az Archosauriákból kialakult madaraknál és többi hüllőknél is az kellett legyen. Így aztán nem véletlen, hogy két éve diadalmasan jelentették ki a szerzők, hogy lám bebizonyosodott, hogy a madarak a dinókból származnak, mert a csirkéknek is hasonló a kollegénjük! Mihez kellene hasonlitson? a halakéhoz, vagy békákéhoz, emlősökéhez? Hiszen nyilvánvalóan közös hüllő ősből származnak!
Kár, hogy nem Maiasaura kollagénről van szó, akkor a poszt még az Anyák napjához is “passzolna” valamilyen szinten… :))
Mégis, hogy maradhatna meg 65 millió évig egy ilyen fehérjeszerkezet?
naja: a tafonómiai feltételektől függ! Mig az erdei talajban az elpusztult álat teste rövid idő alatt szétmálik , akár csontostól együtt, addig a zárt padláson elpusztult macska a száraz levegőben mumifikálódhat!
A kövesedéskor ioncsere történik a test és a környezete között és lassan kicserélődnek a szerves molekullák, szervetlen anyagokkal (mineralizálódás), megtartva ugyanakkor a szerkezetet és a formát! Ritkán – mint az emlitett T-rexnél – a szerves anyag olyan zárványba kerülhet, amely nem engedi át sem az oxigént, sem a vizet, sem a vizben oldott sókat s ekkor megmaradhat a fehérje is, de akár a DNS (töredéke)is. A példánál nem véletlen, hogy a combcsont proximális epifizisében történt ez meg, mivel annak belső, szivacsos csontszövete lehetővé teszi ilyen kis zárványok létrejöttét. Csak ehhez rengeteg kedvező körülmény egybeesése is szükséges.
klikkelj rá a cikk második szavára és megtudod